Liptó. Sz. Miklós, dec. 16.
Liptó. Sz. Miklós, dec. 16.
Halld meg szegény elárúlt hazám, és vígasztalódjál, mert jó hírt hozok.
Megyénk előbbi panslavisticus törekvései miatt nem igen jó hírben álló lakói – a most tán Prágában tengődő Hodzsa honellenies gondolkozásmódúaknak tartott hívei – Liptómegye, mondom, hova a camarilla (azt a nélkűl is magának tartván), még izgatókat küldeni is feleslegesnek tartá, e Liptómegye most adja jelét hazája iránti hűségének.
A honszeretet ugyan nem ollyan erény, a mi különös érdem gyanánt volna kiemelendő, mindamellett jelen szorúlt helyzetünkben, igaz barátokra levén szükségönk, jól esik nekünk, mikor olly helyre akadunk, hol vélt tövisek helyett csupa rózsákat találunk.
Értésünkre esvén a veszély, melly bennünket Kassa vidékéről az austriai császár parancsára orosz pénzen ott berontott lengyel katonaság által fenyeget, valamint az is, hogy Hurbán csordája Trencsin felől mindig tovább hat, minden késedelem nélkűl 600an indíttattak meg a nemzetőrség közől, és többnyire jó fegyverekkel ellátottan épen tegnap délután, egy fele Keresztessy őrnagy úr vezénylete alatt Kassa, a másik meg Pongrácz Dénes lelkes kapitányunk alatt Trencsin felé indúlt.
Öröm volt látni az elinduláskor a megyeház előtt fölállított sorokat, azok élén megyénk majd minden tisztviselői, minden arczon ügyünk igazságáróli meggyőződés volt olvasható, és minden szemből a függetlenségünkérti harczvágy szent szikrája csillogott. A nagyobb rész önkénytesekből állott, a többi sorsot huzott vala magának.
Derék n. bobrócziainknak nem épen legelső hadmenete ez, mert ez idén voltak már mint legelsők az árusi határszéleken is, ámbár az ellenséggel épen szemközt nem állottak, de azok azt nem átallják, valamint kedves rózenbergi nemzetőreink sem; mert igazi fiai a hazának s egyszersmind jó katonák is.
A főbb nemességből valami 70en mentek, kik közt mint közvitéz Mihalyik megyei főorvos ur határtalan hazafiúi érzelmeért különösen érintendő. Hogy pedig megadassék az érdemnek a koszorú, azt is kell mondanom, hogy izraelitáink, ámbár azok még csak elvben emancipálvák és, mint ők magok szokták mondani, még nincs, úgyszólván, miért küzdeniök, minden alkalommal kitűntetik magokat a hazafiságban; adakoztak fehérneműket, tépetet, pénzt, s most is valami 28 izraelita – nagyobbára önkénytesek – állott a sorokba, pedig mind csak sz. miklósiak; és magam hallám, mikor a búcsúzás alkalmával egyike azt kiáltá vissza síró anyjának: „Ne félj, élni fogok, győzni fogunk, az igazságos ügynek győznie kell.” Azért valóban fájt szívemnek, mikor épen a gyülhelyen, hol az őrnagy ur a nagy embertömeg miatt lovával meg nem fordúlhatván, helyet kért, bizonyos Kubinyi Max nevet viselő vastagocska öregúrtól, a néhai táblabírák egyik törpe maradékától, illyen szavakat kelle hallanom: „Tapodja össze a zsidókat, körmére kell hágni nekik!” Valóban tekintetes, nemes, nemzetes és vitézlő uram, illyenek már teljesen össze nem férnek önnek mutogatott liberalismusával s korunk szellemével; félre a nemzetiségek bármellyike elleni gyűlölettel! eleget vetik azt szemünkre ellenségeink, a nélkűl, hogy egy igaz szó volna benne. – Német Samu, nemzetőr.
