2 A boglya összedőlése
2
A boglya összedőlése
A boglya összedőlése
Szindbád így folytatta mondanivalóit a felaprított és fűtéshez boglyába előkészített tüzelőanyag életéről:
– Az öregemberek, akik már nem szeretnek mindent meghallani: pamutot, vattát dugnak a fülükbe, van olyan is, aki a bundájára fekszik, és szőrös sipkát húz a fülére, amikor „szőrösödik az idő”, tudniillik a téli ruházati anyagok, szőrös mellények, fejvédők, kesztyűk előkerülnek.
– A boglyafa azonban olyan fehér koszorút rak a fejére, hogy az udvar királyának látszik. Utolsó hivalkodó napjai ezek, mert amúgy barnán tán elállonghatott volna ismeretlenül az udvar végében darab ideig, de hókoszorúval a fején észre véteti magát. (Még tán tavaszig itt marad és kilombosodik, amint megtörtént már a földben felejtett gyökerekkel, tuskókkal, amelyek új életet akartak kezdeni vénségükre a régi elhibázott élet helyett. Aki egyszer meghalt, annak nincs semmi keresni valója a földön, éppen elég időt vesznek el a holtak az eltemetésük, eltüntetésük ceremóniájával az élők életéből.) – A boglyafa halála is szertartással jár. Férfiembernek kell először hozzányúlni, mégpedig vasvillával, mert asszonyra menthetetlenül rádőlne. Az asszony nem tud kellő időben elugrani az összeroskadó boglyafa alól, amikor annak oldalát megbontják a kellő helyeken.
– Azt mondjátok, hogy könnyebb volna a boglyát a koronájától lefelé szétrakosgatni, mint ahogy egy házat bontanak. – Én pedig azt felelem erre, hogy nincsen a világnak olyan cselédje, aki erre a teendőre vállalkoznék. Amikor másként is össze tudja dönteni az örök időkre megtelepedettnek látszó boglyát. Lyukat ás az oldalába, és a lyukat a vasvillával addig tágítja, amíg az mind mélyebb és tágasabb lesz. S ekkor egy pillanat alatt meginog a boglya, mintha a föld indult volna meg alatta. Nagyot rottyant, mint egy összedűlő élet. Az előbbi percben még hatalmas alakként állott a ház végében, tekintély volt az udvar felett, nappal a kakas nézett561 szét tetejéről, éjjel a kísértetnek volt a barátja – és most egyszerre semmivé lesz, mert egy konyhaszolgáló azt jelentette, hogy fogyadozóban van a tüzelő…
– Megvallom, barátaim, mindig bizonyos mélabút éleztem, amikor udvarom végéről eltűnt a megszokott boglya látóképe, mintha vesztettem volna valamit az életemből. A boglyával együtt elveszítettem azt a bátorságomat, amellyel a tél folytatása elé néztem, de elveszítettem a kedves kis madarakat, az országutak sármányát, a kertek cinkéit, amelyek szeretik az öreg boglyafák fejeit megkapirgálni, és e célból negyedóráig időztek udvarunkban. Egy gazdasági illúziót is veszítettem ugyanakkor – a gazdagság érzetét –, amely minden boglyatulajdonost megillet.
