1
1
Ez a cigány szobra körül történt, egy holdvilágos éjszakán, amely szobor a dunai szigeten, a természet székesegyházát példázó fák alatt mutatja az utókornak, hogy a cigány is alkalmas arra, hogy róla szobrot mintázzanak, nemcsak a régi szent emberek, akik a hittérítésben tüntették ki magukat.
A cigányt Biharinak hívták, amíg élt, és mind a két keze helyén volt a muzsikáláshoz. Későbben, amikor a bal keze eltört, és hegedülni nem tudott: öreg koldus lett a neve. (Ám erről csak Losonczy László költő tudott, aki a Két Nyúl utcában, a Somogyi-házban egy fedél alatt lakott a vén cigánnyal.) Szentté válott, azaz szobor lett belőle, mint Flóriánból vagy Andrásból. És az idegenek, akik a dunai szigeten szoktak sétálgatni, ha vallásos nevelésben részesültek, éppen úgy megemelik kalapjukat a cigány szobra előtt, mint akár más szent emberek szobrai előtt. De nem így Kecseginé, ez a nótából való asszonyság, aki valamiképpen itt maradt abból a világból, amikor még nem lett szent Bihariból, hanem verbungos dalokat, kesergőket és kállai kettősöket írt az asszonyok talpa alá, amelyek fehérek voltak, mint a hó, mert nem érintettek sarat; – Kecseginé holdas éjszakán táncolni járt a szigeti szoborhoz, a pázsitra, ahová egy-egy tánc után a platánfák leeregették tenyérnyi levelüket, mintha taps helyett a kezüket küldték volna jutalmul a lejtő asszonyságnak. A denevérek és baglyok ugyancsak falevelek módjára suhantak el az asszonyság bomlott frizurája mellett. De a szív, amelyet senki se látott, az asszonyság szíve tele volt érzelemmel, megfulladásig való szerelemmel, amelyet csak úgy tudott némileg lecsillapítani, hogy a zenész szobra körül táncolt éjszakának idején, mint régi világbeli tündér, mint az éjféli szellő, mint a légáramlat, amely a Dunáról jön a fák alá, mint a holdsugár az ingó falevelek alatt. Fiatalnak érezte magát, mint első szerelme idején, bolondnak gondolta178 magát, mint legszebb leánykorában, amikor dagadó, jellegzetes szemekkel nézték öreg és fiatal férfiak, léleknek hitte magát, könnyű, másvilágias táncot lejtő léleknek… Aminthogy minden nő átváltozik a szerelemben. Az egyik királynőnek képzeli magát, a másik a szeretett férfi kapcájának. Aranykeblű Kecseginé táncosnőnek vélte magát, aki éjféli táncával vonja magához a férfiszívet. Azt hitte, hogy egyedül táncol a városban.
