1
1
Háromszor hetenként, hétfőn, szerdán és pénteken éjfélkor ment át Budapesten Bécs felé az úgynevezett Orient Expressz; éjféli időben, amikor a Nyugati pályaudvarra már nem tette be a lábát senki; a különböző vonatok messze, szerteszéjjel jártak az országban, Miskolcon, Püspökladányban vagy Szegeden tartottak stációt az este elindult személyvonatok és utasaik… Csak az Expresszt kellett még várni a forgalmi irodában a díványon heverő, vörös karszalagos inspekciós tisztnek, a kopogó távíró mellett virrasztó távírásznak, a barna függönyökkel amúgy is befirhangolt jegypénztárban az aranyzsinóros zubbonykában éjszakázó kisasszonynak.
Csak mutatóban álldogált egy-két hordár az első sínpár mellett, ahová az Orient Expressz barna kocsijaival begördült; a 100-as számmal jelzett mozdony halk fújtatással állott meg a világ végét jelző vasbakoknál, ahol az ő pályája bevégződött. Már fűtve a másik mozdony, a 101-es a szomszéd vágányon, amely Magyarország területén tovább viszi magával a Compagnie des Waggons-Lits I-ső osztályú hálókocsijait, amelyek lefüggönyözött ablakaik mögött rejtegethettek akár konstantinápolyi török hercegnőket a fátyolok alatt, akár keleti vendégszereplésen járt francia énekesnőket…
A hálókocsik csokoládébarna ruhás kalauzai nagyot nyújtózkodva szállottak le a pesti pályaudvar üvegtetője alatt, Henry IV-es szakállú ellenőr állt „vigyázz”-állásban egy kocsi előtt, amelyben éppen egy balkáni királyné utazott a kíséretével; Tokoffnak, a bolgár származású kalauznak a mozdony körül volt dolga, hogy kocsijába kísérje Ferdinándot, a bolgár királyt, aki „Murány gróf álnév alatt a vasúti mozdonyon foglalt helyet a határtól a pesti állomásig, mert nagyon szerette a fűtőt, a masinisztát, valamint a reájuk bízott rejtélyes szerkezeteket… Egy másik hálókocsi-alkalmazott a vasúti távíróhivatalba sietett, és különböző sürgönyöket adott fel bécsi adresszekre,240 hoteligazgatóknak, fiákeresmesternek, sőt a megszokott hordárnak is, hogy bizonyos uraság reggel hat órakor a bécsi pályaudvarra érkezik, tehát helyükön legyenek mindnyájan… Francia százfrankossal fizetett, és a sürgönyök alá „Takowa gróf” neve volt írva.
*
…De az Expresszvonat étkezőkocsija még mindig teljes kivilágításban állott az első sínpáron, mintha itt nem volna kötelező a békeidőben mindnyájunkat sújtó zárórarendelet.
Cigánybanda muzsikált a vonat közepén elhelyezett aranybetűs kocsiban, igaz, hogy csak halkan vonta, mintha a tüzes klárinétost, a vizespohártálcán is cimbalmozó cimbalmost valahol Nagykőrös tájékán kidobták volna maguk közül – de a prímás, mint afféle délmagyarországi cigány, aki nemegyszer versenyre kelt a tamburásokkal, megeresztett egy-egy rikoltó hangot, mintha valami láthatatlan zenekart kellene legyőzni. (Pipacs Pistának hívták a prímást, kifent, szurokszínű bajszától kezdve a korán megkopaszodott koponyáig, amelyet sokszor széklábbal, sokszor csókkal láttak el, hogy megkülönböztessék a többi koponyáktól.)
Az étkezőkocsiban földhöz szegezett asztalkák, szorosan egymás mellé állított székek társaságában egy földesúr utazott, aki kedvenc cigánybandájával vette magát körül az Expresszvonaton, hogy a kocsiban másnak ne jusson hely.
A cigányok háromszor is vacsoráztak; mindent megittak, ami az asztalkára szósz vagy mustár, vagy ásványvíz, ecet és olaj alakjában volt előkészítve. Aztán megitták azt, amit a jégszekrényben vagy egyéb helyen rejtegettek, sörösflaskókat, fehér és vörös boros butéliákat, a kis termetű magyar és francia pezsgőket, a konyakokat, rumokat, teákat és kávékat. Dél-magyarországi cigányok voltak, megszokták a fogyasztást a hazájukban! Mire a pesti Nyugati pályaudvarra begördült éjfélkor az Expresszvonat: egyetlen pohár keserűvizet se lehetett volna találni az étkezőkocsiban.
A cigányok pártfogója, egy Gyuri nevű úriember, a kiürült spájz miatt szemrehányásokat is tett a barna kabátos pincéreknek; indítványozta, hogy a pesti pályaudvarról egy gyors fiákert küldjenek be a Szép utcába, egy bizonyos pezsgőgyár irodájába, ahol számlájára akár egy tucat vesszőskosarat is kiszolgáltatnak, és Móni szürkéivel visszaérkezhet a pályaudvarra, miután az Orient Expressznek félórai241 várakozási ideje van. Az étkezőkocsi alkalmazottja nem fogadta el Gyuri úr indítványát. Sőt még ahhoz se járult hozzá, hogy egy konfertáblist küldjön a közismert ásványvíz-kereskedésbe (vagy a legközelebbi patikába) a megfelelő savanyúvizekért.
Az Expresszvonat már csendesen megingott, amikor az új mozdonyt ragasztották hozzá, az indulás ideje közeledett, mire Gyuri úr a szomjas cigányok és üres üvegek között végre megharagudott. Ilyen kocsmában, ahol nincs fogyasztanivaló: nem marad, mondta, és cigányaival leszállott az Expresszvonatról. A masiniszta tán, kocsijáról kikönyökölve, ezt a pillanatot leste, mert nyomban elindította a vonatot, amelynek ablakai éjfél utáni csendességgel elsötétedtek.
A vasúti tiszt egy félálomba merült vonatnak szalutált, a váróteremben nyomban eloltották a lámpákat, a hordárok eltették magukat holnapra, a jegypénztárban aludni mentek az összes jegyek.
Éjfél elmúlott, amikor Gyuri cigányaival a Nyugati pályaudvar előtt maradt.
– A legnagyobb gazember volt Kolumbusz, aki az utazást feltalálta – mond a délvidéki uraság.
