1
1
Néhányan még emlékezhetünk a hosszú körmű úriemberre, körülbelül a nyolcvanas évekből, akinek kellő ápolás és hivatali tekintély folytán olyan hosszúra megnőtt kisujján a köröm, hogy azzal, mint egy hatodik ujjával, mindenféle tennivalókat végezhetett. Így megpiszkálhatta fogát (ha ugyan nem volt megfelelő szerkezet a mellénye felső zsebében erre a célra), megvakargathatta fülét (amely művelethez ugyancsak gondos szerszám szolgált egyébként), a körömmel benyúlhatott sűrű haja legsűrűjébe, hogy megtalálja azt a helyet, ahol éppen viszketegséget érzett, és azt nyomban elmulasztotta. De a vacsora utáni zsírfoltocskák eltüntetéséhez is alkalmasak voltak a hosszú körmök másnapon, amikor újra használatba vétettek a kabátok és nadrágok és mellények, amelyeket a gondos ember mindig gondosan vizsgálat tárgyává tett, mielőtt a hivatalban vagy délelőtti sörházban megjelent volna bennük. Hogyan legyen tekintélye egy úriembernek, akinek kabátján ott bámulnak vagy kifakulnak a Károly-napi vagy András-napi vacsorák emlékei? Ezek a foltok észrevétlenül esnek a kabáton – például a hátradüllesztő mellény és tartozékai gombolgatásai közben – vagy a nadrágon egy pohárköszöntő után való felállás közben, de mindez nem mentség a foltok részére, még ha orra bukás után eredtek volna is odakünn az éjben, hazafelé jövet, amikor a mellékutcában mindenki kedvére eshetik el a hóban, a jeges gyalogúton vagy éppen saját kapuja előtt, ameddig ereje bírta, de az otthon láttára az erők felmondták a szolgálatot. „Úgyse hagynak megfagyni idekünn” – gondolja magában az éjjel járó ember, amikor virrasztó feleségének a lámpáját megpillantotta a függönyön át, és az ablakot jól megkocogtatta, mielőtt kényelmesen elterült volna a hóban (néha sárban is).
Szent Mihály tehát házasságának második évében hosszú körmöket kezdett nevelni a kisujjain, mint ezt tisztviselőtársaitól is látta az375 adóhivatalban, de más hasonló írnokoknál is, akik a múlt században (mikor történhetett volna?) apró emberi hiúságaikat úgy elégítették ki, ahogyan lehet.
A kőművesnek nincs hosszú körme, de az építésznek már lehet hosszú körme, mert ő nem kézzel, hanem ésszel dolgozik.
Ugyanígy nem lehet hosszú körme a napszámosnak se, mert azt mindennap letördelné, de a napidíjasnak, aki a könnyű tollat forgatja, igen jól áll a keményre, szabályosra nevelt hosszú köröm, mert ebből is láthatja mindenki, hogy úriember.
Azt lehetne mondani, hogy az intelligencia jelvénye volt a kisujjon növesztett hosszú köröm, amikor a kérges kezű, fekete körmű iparosok mozgolódni kezdtek, és Zichy Jenő gróf, az „ipargróf” védelme alatt mindenféle gyűléseket tartottak.
Csak a kezére kellett nézni valakinek, hogy megtudhassuk róla: a társadalom melyik osztályához tartozik.
A kisujjon nevelt hosszú köröm olyan jel volt a hivatalnok kezén, mint akár a még életben maradott „gentry”-úrnak kisujján a családi pecsétgyűrű a címerrel: kereskedők kezén a mutató- vagy középsőujjon viselt gót betűs pecsétgyűrű; a szerelmesek ujján a vékony, nőies, kék köves gyűrűcske, amelyeket emlékbe kaptak egy alkonyaton, vagy a gyémántgyűrű a disznókereskedők ujján.
Szent Mihály, miután a huszártiszti uniformist levetette, neje: született Sztáray kisasszony kedvéért („nemsokára főhadnagy lehetnék a decemberi kinevezéseknél, amelyek azonban csak új évtől számítanak”, gondolta néha magában), miután hivatalnok lett az adónál, azaz napidíjas ugyanott: illendőnek tartotta, hogy társadalmi helyzetéhez alkalmazkodjon: – hosszú körmöt nevelt a kisujján, hogy a göndörített „zekszerről” és oldalszakállról, valamint az ajak alatt nevelt szakáll-legyecskéről ne is beszéljünk, amelyek, mint afféle ingyenes mulatságok, rendelkezésre állottak neki is, mint minden olyan úriembernek, aki otthon borotválkozott, nem pedig „piszkos borbélyműhelyben, ahonnan csak koszosságot lehet hazahozni, ha egy ismeretlen ember után ül az ember a székbe”. – Ezért-e vagy másért, özvegy Sztárayné mindig maga beretválta meg a vejét reggelenkint, mielőtt az elindult volna hivatalába. Megfésülte, mint akár otthon az édesanyja valamikor, megnézte körmeit, megnézte fogait.
– A hosszú élethez feltétlenül szükségünk van jó fogakra, mert az376 élet néha kemény megrágnivalókkal is kedveskedik – mondta özvegy Sztárayné, amikor egy reggelen, álmatlan éj után, kihúzta Szent Mihály egy romlandó zápfogát, mintha egy csirkét vágott volna le.
– Ma borsópirét puha oldalassal főzünk ebédre, hogy ne érezze a foga hiányát – mondta özvegy Sztárayné, mielőtt a szokásos, gyermekes csókolódzás után Szent Mihály elköszönt volna tőle és leányától, aki az idő, a foghúzás, borotválás, fésülés ideje alatt a „paplanos ágyban” nyújtózkodott.
– Mathilde! – rebegte Szent Mihály, nejét megcsókolva, hivatalba menetele előtt.
– Angyalom! – vallott szerelmet anyósának, özvegy Sztáraynénak, miközben ugyancsak megcsókolta a legédesebb, szinte almaízű arcot.
Özvegy Sztárayné hátba vágta imádóját (vejét), a havas udvaron még utánaszólt:
– Jobb volna, ha nem inna sört délben a Betyárnál, mert a fog helye még nem gyógyult be délig.
A hosszú körmű úriemberek ugyanis a Betyárba jártak délelőtti sörre.
