1
1
A Váci utca és a Kishíd utca sarkán állott egy ezüst fűzfa, egymagában fütyörészett a szélben, tavasszal kihajtott, ősszel hervadozott, de általában mindig valamely szerelmi érzelmet fejezett ki magatartásával, mint a fűzfa általában.
Ezüst leveleit néha megsimogatták a Váci utcai hölgyek kezükkel, mint egykor Liszt Ferenc híres zenész fürtjeit, mikor Pesten koncertezett, és kardot kötött az oldalára, amely kardot ajándékba kapta tisztelőitől.
Ezüstfűzfának, mert így nevezték a Váci utca örökös leskelődőjét, ugyancsak volt kardja a díszmagyarjához, amikor koronázás vagy hasonló ünnepély volt a városban, és a nőket karddal kellett meghódítani. Más ünnepély hiányában Ezüstfűzfa a mindenkori Szent István-napokon is felkötötte piros bársonytokos kardját, hogy növelje az áhítatot a Váci utcában, mert innen messzire esett a vérmezei ökörsütés.
Ezüstcsengésű hangon (amelyet rossznyelvek a kecske mekegéséhez hasonlítottak) saját költeményeit szavalta a Váci utcai hölgyeknek, akik egy pillanatra megállottak kesztyű- és kalapvásárlás közben, hogy Ezüstfűzfa verseit meghallgassák.
De ezenkívül jóban kellett lenni Ezüstfűzfával az uraknak és hölgyeknek, mert ha nem verset mondott, azzal töltötte idejét állomáshelyén, a Váci utca és Kishíd utca sarkán, hogy mindenkire rosszat mondjon, aki előtte a korzón elhaladt.
Hosszadalmas ácsorgása alatt ugyanis rájött mindenféle titkokra, amelyek a Váci utcai hölgyek lépteit követték, mint valamely láthatatlan macskák.
Minden úrnak és nőnek volt valamely be nem vallott titka, amely miatt a Váci utcát látogatta. Nők és férfiak ismeretségei fejlődtek itt olyan meleg barátsággá, hogy már el sem tudtak lenni egymás látása65 nélkül. Nemcsak a kocsmárosnék, vendéglősnek várják, hogy lovagjaik mindennap felkeressék őket, hogy főztjükből egyenek, italukból igyanak, de a Váci utcai hölgyek is elvárják lovagjaiktól, hogy mindennapi látogatásukat a korzón elvégezzék, és tiszteletüket tegyék.
Nem lehet olyan öregember a városban, aki fel volna mentve a hölgytisztelet (a Frauendienst) alól, még ha életkora vetekedne is Apponyi Albertével.
A közelebbi korosztályok, akik az 1885-i országos kiállításkor voltak fiatalemberek, pláne kötelesek a hölgyek szolgálatára lenni… Nos, éppen a hölgytisztelet körül előforduló titkokból tudott meg sok mindent az idők folyamán az állomáshelyén állongó, Váci utcai Ezüstfűzfa.
– Ha ő egyszer kinyitná a száját (azaz beszélni kezdene), aligha volna asszonyság a fővárosban, aki végig merne sétálni az utcán. – Ez volt az általános vélemény a szakállt növelő Ezüstfűzfáról, mert abban az időben az urak szakállt hordtak, csak az inasok borotválták az arcukat.
Némelyeket lelökhetett gróf Keglevich a gyalogjáróról a tekintetével vagy a könyökével, mondván: hogy „ezt a fickót többé ne lássam itt alkalmatlankodni”. Leüthette a kalapját (és meghengergethette a porban) Ráth Karcsi, a polgármester fia: bárkinek, akinek fizimiskáját megunta a korzón. De Ezüstfűzfához egyetlen „terrorista” se nyúlt, aki szétvetett könyökkel és még szélesebb léptekkel, szegletes vállakkal és gallérba nyomott tokával ment végig a Váci utcán. Ezüstfűzfát kikerülte az istennyila, amely a divattal felbukkanva belecsapdosott a Váci utcába, hogy minden kutyakorbácsot eladtak a boltosok a városban. Egyetlen cipő se tapodott szándékosan Ezüstfűzfa lábára.
– Nem a gólya költött, belvárosi gyerek vagyok magam is! – mond merevre vasalt arckifejezéssel Ezüstfűzfa, amely kifejezést éppen a Kishíd utcai borbély tükrében tanulták az akkori gavallérok. Fagyott arca volt…
…Kikericsy kisasszony, akiről tudjuk, hogy a Váci utcai korzó koszorújához tartozott, amíg szinte tízlépésnyi távolságból küldte mosolygó, felragyogó tekintetét Ezüstfűzfa felé, magában megkérdezte:66
– Vajon mit tud rólam a gazember, hogy mindig olyan szemtelenül vigyorog?
Ám a Váci utcai nők, köztük Kikericsy: elszántan állották Ezüstfűzfa (és társai) gyanúsító mosolyát, ugyanezért ez a mosoly eltűnt, hogy helyet adjon annak a másik arckifejezésnek és testi magatartásnak, amelyet „hölgytisztelet” néven ismertek, amely kijárt minden olyan hölgynek, aki nem jött zavarba a Váci utca Scillái és Carybdisei között. (Aki kiállotta a szemtelen tekintetek tűzpróbáját.)
A „hölgytisztelet” pedig abból a ceremóniából állott, hogy a lovag kiegyenesítette derekát, bal lábát lassan jobb lábához húzta eddigi terpeszkedő állásából, és mikor a lábak összeértek, a lovag alig észrevehetőleg összeperdítette bokáját, mint akár egy udvari tiszt, amikor fejedelmi vérből származott női sarjadékot üdvözöl.
Ugyanekkor mereven felemelte jobb kezét kalapja karimájáig, és a kalapot, mintha az valami középkori barett vagy tollas föveg volna: karimájánál fogva fejéről leemelte egészen a derekáig. Ugyanekkor bal kezét a derekára helyezte, körülbelül arra a helyre, ahol a kardmarkolatnak kellett volna lenni.
Így állott levett kalappal a lovag, és szemét abba az irányba szegezte, ahol a megtisztelt hölgy lábbelije érintette a földet. Ha szél borzolta fel a hölgy lengő, hullámzó szoknyáját és a Váci utcát: látszott is a lábbeli, mint valamely kirakatban, de többnyire csak a helyét lehetett sejteni.
Ez volt a „hölgytisztelet”, amely azt mondta a maga néma nyelvén:
– Rendelkezzék életem felett, szenyóra… Könyörgöm, hogy vegye igénybe szolgálatomat, grófné. Parancsolja meg, hogy kit tegyek el láb alól a városban, vagy kinek zászlajához csatlakozzam, hercegnő. Esedezem, hogy ajándékozzon meg egyetlen szavával, fejedelmi hölgy.
Abban az időben, mikor még volt legyezőnyelv, virágnyelv és kotillionnyelv, a Hölgytisztelet-nyelv ezeket a mondanivalókat fejezte ki. Olyan tiszteletreméltó volt ez a nyelv, hogy még az esetlegesen sértő szerelmi vágyakozásnak se volt benne kifejezése. A hagyomány szerint Pórfi, a kalapos tanította meg e köszöntésre az urakat, miután kalapjait eladta.
Ilyen köszönéssel tette jóvá hibáját Ezüstfűzfa, amely hibát vakmerő tekingetésével esetleg elkövetett volna. Lehajtott fővel kért bocsánatot…67
*
És ezt jól is tette, mert a Váci utcai korzó még tele volt a régi világbeli gavallérokkal, akik úgy voltak nevelve, hogy ismeretlenül is egy hölgy segítségére legyenek, ha a hölgynek erre szüksége volna.
Itt jártak még a 19. századbeli gavallérok, akik tele voltak magukba fojtott bátorsággal, mert Ferenc József uralkodásának nagy részében nem volt háború… És ha el is pukkant néhány puska Boszniában, vagy a burkusok lőttek Königgrätznél, a Váci utcai gavallérok ezt csak messziről hallhatták, mert a háborítás ügye a hivatásos katonákra volt bízva.
A Váci utcai gavallérok a 19. században hiába áhítoznak háború után, hogy a katonai pályán érvényesülhessenek; a maguk civil életében kellett tehát megmutatni, hogy ki a legény a gáton. Ferenc József látszólag örökké békességben fog kormányozni országai felett, s ezért még a legkényesebb gavallérok is szívesen verekedtek utcán, bálteremben, még vendéglőben is, hogy bátorságukat bizonyítsák. Hogyne verekedtek volna a Váci utcában, ha egy odavaló dámát kellett megvédelmezni?
Kikericsynek, mint mondani szokás: csak füttyenteni kellett volna egyet, hogy egytucatnyi gavallér, akár a régi, akár a korabeli évjáratból felelősségre vonja Ezüstfűzfát szemtelen mosolyáért, ha az viselkedését a nyomon következő „hölgytisztelettel” mindjárt nem reperálta volna…
Itt voltak az összes valamirevaló lovagok a városból. A turf lovagjai, akik a közeli Turf-negyedből (az Országos Kaszinó körüli utcákból, a Turf-Szalonból, a Lovaregyletből) eljöttek déli sétájukra a Váci utcába, hogy hosszadalmasabban szemügyre vehessék azokat a hölgyeket, akiket odakint a zöld gyepen elfoglaltságuk miatt nem udvarolhatnak körül olyanformán, mint azok megérdemelnék. Itteni hölgyek toalettszíneiből válogatták össze versenyszíneiket az új istállótulajdonosok, akik még nem kötötték le magukat bizonyos színhez, hogy ahhoz életük végéig hűségesek maradjanak. De ugyancsak itt sétáltak azokba az ismert színekbe öltözött hölgyek, amely színeknek a győzelmét odakint a Városligetben ezrek és ezrek fogadták. Meszlényi Adrienne, a Nemzeti Színház tagja versenynapokon arany és ezüsttel kombinált színű ruhákban mutatkozott a Váci utcában, éppen titkos kérője, Szemere Miklós úr kedvéért. És a pesti bankigazgatónék, akiknek férjei a bécsi Rotschilddal voltak üzleti barátságban, gyakran jelentek meg sárgában és kékben, ha valamely68 nevezetesebb lóverseny volt tervbe véve délutánra, amikor Rotschild is futtatja lovait.
A Váci utcán jártak végig az ország politikusai, akik a parlamenti viharokból szívesen menekültek e rózsáskertbe, ahol eleven rózsák illatosították az utcát.
És a közeli Mágnáskaszinóból a déli lunch előtt ugyancsak nagy sétákat tettek a Váci utcában azok az urak, akik a klubjukba jártak étkezni. Az ősz hajú Alapi Salamon levett kalappal, mintha a hölgyvilág iránt való tiszteletből tenné, mendegélt végig a Váci utcán. Pazonyi Elek Gusztáv szolgálaton kívüli ezredes ugyancsak megmutatta magát abból a szempontból, hogy a párbajszabályokra még mindig vigyáz. Az ő elnöklete alatt működő fegyverbíróság a hölgyek megsértéséért még mindig a pisztolypárbajt ajánlja a legcélravezetőbbnek.
Kikericsy kisasszony tehát nem állott volna védelem nélkül, ha Ezüstfűzfát viselkedéséért felelősségre vonja… Mint éppen az a bizonyos Váci utcai asszonyság tette, aki férjével hangos utcai csetepatét kezdett, a védelmére előrohanó lovagokkal férjét jól helybenhagyatta, így tett három férjével egymás után, miután négyszemközt férjei bizonyultak erősebbeknek. Kicsalta őket az utcára verekedni.
