dicséret
dicséret [dicséret v. dícséret] főnév -et, -e [ë, e]
1. <Értékről, érdemről> elismerést kifejező szóbeli v. írásbeli nyilatkozat; dicsérő szavak. Áradozó dicséret; megérdemelt, túlzott dicséret; dicséret illeti; dicséretben részesít vkit. Dicséretben részesül; dicséretet érdemel; dicsérettel halmoz el; dicsérettel emlékezik meg róla. A mi tanítónk hiszi méltónak nagy dícséretre személyét. (Arany János–Arisztophanész-fordítás) Én csak ültem … És boldogan áztam a dicséretek özönében. (Gárdonyi Géza) Holnap gyere el megint … Béninek jól esik a dicséret. (Ady Endre) || a. Magasztalás. Kifogytok-e már Dícséretiből az otromba gyaurnak? (Arany János)
2. <Állandósult szókapcsolatokban:> Dicséretére legyen mondva: becsületére szolgál, meg kell dicsérni érte; vkinek dicséretére válik vmi: érdemének számít. Szép nevét, dicséretére legyen mondva, nem is iparkodott meghazudtolni. (Jókai Mór)
3. <Versenyben, pályázaton stb.> a díjnál (4) alacsonyabb fokozatú kitüntetés vmely teljesítményért. A költemény dicséretet kapott. Dicséretben részesült még …
4. (vallásügy, irodalmi nyelvben) Istent dicsőítő, magasztaló ének. Veled tartok, kész vagyok … Nagyszerü dicséreteket zengeni együtt Az isteneknek. (Arany János–Arisztophanész-fordítás) || a. (vallásügy) <Reformátusoknál> az énekeskönyvbe felvett, nem bibliai eredetű vallásos ének. Befejezésül elénekelnek egy dicséretet. A dicséretekre nézve sem gondolom, hogy a köznép jobban értené a felvirágozott, mint a bibliai nyelvet. (Arany János)
Szóösszetétel(ek): öndicséret.
