élc
élc főnév -et [ë v. e], -e [e] (régies, választékos)
1. Szellemes, gyak. csúfolódó v. gúnyos megjegyzés; humoros, nevettető mondás, rendsz. személyes éllel. Szikrázó, találó élc. A tisztek … úton-útfélen … élceket faragnak reám. (Herczeg Ferenc)
2. Csattanóval végződő, rövid, nevettető, kitalált történet, rendsz. párbeszédes formában; vicc. Csintalan, sikamlós élc. Társaságokban … élcekkel fűszerezett beszédei által tünteti ki magát. (Jókai Mór) Észrevette … arcán a kedvetlenséget, és egy léha élccel akarta elütni a dolgot. (Herczeg Ferenc)
3. Elmésség, szellemesség, humor. Tréfáiban nem volt semmi élc. Mint látom, itt a jókedv elborúlt, Bor nincs-e már, vagy elfogyott az élc …? (Madách Imre) Hiába volt tele humorral és élccel, … mindig csak a legrosszabb tanulókkal barátkozott. (Móricz Zsigmond)
Szóösszetétel(ek): élckedvelő.
élcel; élces.
