elönt
elönt [l-ö] tárgyas ige
1. <Víz, ill. víz hordaléka vmit, rendsz. területet> elborít, eláraszt. A folyó elöntötte a fél várost. A víz kétes elem, a földet elönti, de táplál. (Vörösmarty Mihály) Úgy kiáradt a víz …, hogy minden rétet elöntött. (Jókai Mór) || a. <Vér, veríték, könny vmely testrészt> hirtelen ellep. Elönti szemét a könny; elöntötte arcát a vér, a veríték. Sörösüveget vágott a Takács Józsi fejéhez, s azt elöntötte a vér. (Móricz Zsigmond) || b. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Elönt vmit vmivel: <fényforrás> fényével hirtelen teljesen megvilágít, eláraszt vmit. A ragyogó naptányér … sugárkévéjével csak a földgolyóbis felét önti el. (Mikszáth Kálmán) Ebben a pillanatban meggyulladt a villany, tündéri fénnyel öntötte el az eddig homályos fülkét. (Kosztolányi Dezső)
2. (átvitt értelemben) <Vmely testi v. lelki érzés> hirtelen teljes mértékben hatalmába kerít vkit, erőt vesz vkin. Elöntötte az epe; elönti a forróság; elönti a méreg. Egész testét elöntötte a forróság. (Móricz Zsigmond) Az az érzés öntötte el, hogy meg kell őrülnie. (Nagy Lajos) || a. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Vmi elönt vmit: vmely érzés kifejezése hirtelen feltűnő módon láthatóvá lesz, megmutatkozik vhol. Őszinte kedélyesség öntötte el egészséges, piros képét. (Mikszáth Kálmán)
3. (kissé régies) <Folyékony v. nagyon apró részecskékből álló anyagot> – rendsz. edényből – kiönt. Ila csaknem elönté a levet, hogy atyját ily véletlenül megjelenni látá. (Vörösmarty Mihály)
elöntés; elöntet; elöntő; elöntöget; elöntött.
