hajnal
hajnal főnév -t, -ok, -a
1. A napfelkelte körüli napszak; kora reggel. Hajnal hasadta ¬; ® hasad a hajnal; ® feltámad a hajnal; ® jó hajnalban; kora hajnalban; hajnalig; hajnaltól késő estig; ® elkiáltja a hajnalt; hajnalt harangoznak. Virít a rózsa, és a hajnal Harmatja még kelyhén ragyog. (Tompa Mihály) A szűk utcák közé bezárva A szürke hajnal szennyes és sivár. (Tóth Árpád) Földtől eloldja az eget | a hajnal. (József Attila) || a. Hajnalfény; hajnalpír. Piroslik már a hajnal.
2. (átvitt értelemben, költői) <Vmely kívánatos helyzet, állapot, folyamat> kezdeti szakasza. Az ifjúság, egy jobb kor, a szabadság hajnala; az élet hajnalán: az ifjúkor elején. Óh únalom! … Ifjú korom víg hajnalán A felkelő napot talám Örökre elborítod? (Csokonai Vitéz Mihály) Csatára hí hazád, kifent acélt ragadj! | Villáma fesse a szabadság hajnalát. (Czuczor Gergely) Egy csillagból is jöhet hajnal. | Vörös csillag ragyogj és trónolj. (Ady Endre)
3. (átvitt értelemben, költői) Nagy területet bevilágító, erős, vörös fény. Most a [tűzhányó] hegy is, amely fekszik alant, délre, Rettenetes hajnalt derít minden éjre. (Arany János) Pirosan Mordul az égre a láng. | Éjféli hajnal, szörnyű fény ez. (Ady Endre) || a. (átvitt értelemben, ritka, költői) <Női arcon> gyöngéd, áttetsző pír. Hadd álmodjam Helviláról, | …S ékes arca hajnaláról. (Vörösmarty Mihály) Én lányokkal nem beszélek, Mert ha szólok ő hozzájok, Hajnal lesz a két orcájok. (Petőfi Sándor)
Szólás(ok): (bizalmas, gúnyos) szeretem a hajnalt!: nekem ugyan beszélhetsz, úgysem hiszem el, amit mondasz.
Szóösszetétel(ek): 1. hajnalarcú; hajnalbíbor; hajnalfa; hajnalkor; hajnalmadár; hajnalpiros; hajnalszín; hajnalszínű; hajnalszürkület; hajnaltájban; hajnaltájt; 2. esthajnal.
