határozó
határozó melléknév és főnév, (régies, főleg I. 1–2) határzó
I. melléknév
1. Olyan <személy, közösség, hatóság, testület>, aki, amely határoz vmiről v. vmi felől, vmiben v. vmit; döntő (I. 2a) határozatot, döntést hozó. Gyorsan, könnyen, nehezen határozó ember; az ügyben határozó gyűlés; az előadás időpontjáról határozó értekezlet. || a. (ritka) Magát vmire határozó: magát vmire elszánó, eltökélő <személy>. Magát cselekvésre, ugrásra határozó ember.
2. (régies, irodalmi nyelvben) Vmit eldöntő; döntő, elhatározó (jelentőségű). Határozó ítélet, ütközet. Jőj el végre, valahára, Te határzó, te nagy óra, Melyben e hon sorsa fordul. Akár rosszra akár jóra. (Petőfi Sándor) Az ön megérkezte határozó lenne. (Jókai Mór)
3. (nyelvtudomány) Határozóként (II) v. helyette szereplő, ezzel a mondatrésszel egyértékű. Határozó igenév ¬; határozó mellékmondat.
II. főnév -t, -ja (nyelvtudomány) A cselekvés, történés, állapot, létezés helyét, idejét v. egyéb körülményeit (okát, módját, célját, eredményét stb.) kifejező mondatrész, bővítmény. ® Képes határozó. A határozó elsőrendű bővítmény.
Szóösszetétel(ek): állapothatározó; célhatározó; eredethatározó; eredményhatározó; eszközhatározó; helyhatározó; időhatározó; körülményhatározó; mértékhatározó; módhatározó; növényhatározó; okhatározó; részeshatározó; számhatározó; társhatározó; véghatározó.
határozós.
