kék
kék melléknév és főnév
I. melléknév -en, -ebb [e, e]
1. A szivárvány színei között a zöld és az ibolya közé eső; olyan, amilyen a tiszta derült ég színe. Kék ég; kék liliom ¬; kék mák, posztó; kék szén ¬; kék szín, tenger; a békemozgalom kék zászlaja. Kék tintával ír. Mennyi kék virág a réten! Édes szülém, ha szépen kérem, Kék pántlikát veszen majd nékem. (Tompa Mihály) Mért kék az ég, Miért zöld a liget? – elég, hogy úgy van. (Madách Imre) Kék papirosba pólyázott tankönyvek borították el kicsiny asztalát. (Babits Mihály)
2. A kékhez (1) közel álló színű, árnyalatú. Kék ibolya, szem. Mit szeressek, mit dicsérjek, Fekete vagy kék szemet? (Vörösmarty Mihály) Mosolygó kék ibolyát szedtem. (Arany János) || a. (átvitt értelemben is, költői) Kékbe játszó, kéknek látszó <messzeség, messzi táj, tárgy>. Kék messzeség. Rég eltünt ismert bércid kék határa. (Eötvös József) De mit a kék távol adott, Nem vala szebb … (Lévay József) Szindbád a híd kőpárkánya mellől álmodozva nézte a messziségbe alvó kék erdőket. (Krúdy Gyula)
3. <Emberi testen> véraláfutásnak, a bőrön áttetsző vérnek a színét mutató. Kékre, zöldre ® válik. Kék folt volt a hátán. Kék karikák vannak a szeme alatt. A hidegtől egészen kék vagy. Olyan kék lett dühében, mint az érett szilva. (Mikszáth Kálmán) A két ősz ember szinte kék volt már a dühtől, ahogy egymásra ordítozott. (Gárdonyi Géza)
II. főnév -et [e v. ë], -je [e] v. (régies) -e [e]
1. Kék szín. Kékbe hajlik. A hegy kékben játszik.
2. (választékos) Vminek kék felülete, felszíne v. ilyen színű része. Az ég kékje; a szem kékje. Téged látlak az egeknek Magas, tiszta kékjében. (Kisfaludy Sándor) Milyen volt szeme kékje, nem tudom már … (Juhász Gyula)
3. Kék ruha. Kéken jár.
4. Kék festék. Tégy rá még egy kis kéket!
Szóösszetétel(ek): 1. kékcsíkos; kékpántlikás; kékpaplanos; kékpettyes; kékposztós; kék-sárga; kéktintás; kék-vörös; 2. acélkék; azúrkék; égszínkék; ibolyakék; királykék; sötétkék; világoskék.
