kés
kés főnév -t, -ek, -e [ë, e]
1. Vágásra, gyak. szúrásra is haszn., rendsz. acélból készült, egyenes, nyeles eszköz. Asztali, disznóölő, kenyérvágó kés; (népies, régies) zsebbe való kés: zsebkés; a kés éle, foka, hegye, nyele, pengéje; vkinek ® torkán (van) a kés; kést döf v. szúr vkinek a szívébe: (átvitt értelemben is) igen nagy fájdalmat okoz vkinek; mintha kést döfnének v. mártanának v. szúrnának a szívébe: hirtelen igen nagy fájdalmat érez; kést ® forgat vkinek a szívében; kést köszörül; ® megforgatja vkinek a szívében a kést; vkinek a ® torkára teszi a kést; (szójárás) kés, villa, olló – nem gyerek kezébe való. Szóláshasonlat(ok): szereti, mint a ® kecske a kést. Az egész asztalt leborította a terítővel, s Mariska elé is tett tányért, kést és villát. (Nagy Lajos) || a. Ennek vágásra, szúrásra haszn. része, pengéje. Éles, életlen, tompa kés. A bicska kése még jó. A kés kicsorbult. Ezt a kést nem fogja a rozsda. || b. Sebészeti műtéthez haszn., vágásra való orvosi eszköz. Gyógyító kés; (bizalmas) Kés alá fekszik: műtétnek veti alá magát. Hagyja, hogy az ápolónő előkészítse, vattával tisztogassa arcbőrét s hosszan mosdassa bal szemét, mely kés alá kerül. (Kosztolányi Dezső) Már az orvosok | kése fenyeget, rossz nyakam | fölvágni. (Babits Mihály)
2. (bizalmas) Borotva. Késsel borotválkozik, nem zsilettel.
3. (műszaki nyelv) Aprózó, daraboló, gyaluló gépeknek, eszközöknek éles vaslemezből való s vágásra használt alkatrésze. A daráló, a gyalu, a szecskavágó kése. || a. (műszaki nyelv) <Fa- v. fémforgácsoló gépen> az anyag mechanikai megmunkálását végző, igen erős ötvözetből készült vékony élű lemez. Eltört a kése; beállítja, kicseréli a kést.
Szólás(ok): ld. abrosz.
Szóösszetétel(ek): 1. késáru; késcsináló; késdöfés; késfenés; késfok; késharc; késpárbaj; késtartó; késtok; 2. bognárkés; bonckés; boncolókés; esztergakés; gyalukés; gyümölcskés; halkés; kenyérkés; konyhakés; oltókés; rohamkés; simítókés; szemzőkés; tollkés; vadászkés; vonókés; zsebkés.
késű.
