rémít
rémít ige -ett, -sen [ë, ë]; -eni [e] (-ni)
tárgyas Rémít vkit: folyamatosan, szokásszerűen v. ismételten rendkívül nagy ijedelmet, rémületet kelt vkiben. (túlzó) Halálra rémít: nagyon megrémít. Ne rémítsd folyton ezt a szegény embert! Rettenetes ember …, még kéményseprő korából tudja, hogy a kisgyermekek ágy alá, kazalok mellé pusztultak előle; most a nagyokat szeretné rémíteni. (Vas Gereben) Egy örvény szája rémít. (Juhász Gyula) S a torokgyík réme … S később az iskola rémei . .: ahogy | nőttem, úgy nőtt a Rém is, – pedig, ott | s akkor, még csak külső rossz rémitett. (Szabó Lőrinc) || a. tárgyatlan (ritka) Rémületet kelt. Oh Zrinyi roncsolt képe, te vagy! Dicső | Hős hajdan a vérfergetegek között, | Rémítve villogsz most előmbe Századaink sanyarú korából. (Vörösmarty Mihály)
Igekötős igék: agyonrémít; elrémít; megrémít.
rémítés; rémítget.
