László Gábor
László Gábor (Bp., 1878. dec. 14. – Bp., 1960. márc. 5.): ősnövénytankutató. A bp.-i egy.-en szerzett természetrajz-földrajz szakos tanári oklevelet, 1903-ban embertanból doktori címet. 1900-tól a bp.-i műegy. ásvány- és földtani tanszékén tanársegéd, 1901-1936 között a Földtani Intézet geológusa, főgeológusa, majd h. ig.-ja. 1902-ben Magyaróvárt talaj- és növénytannal foglalkozott. 1903-tól a Kisalföld agrogeológiáját, 1905-től a hazai tőzeglápokat kutatta, elkészítette a hazai láp- és tőzegmonográfiát. Az I. világháborúban önkéntes volt, 1915-ben Galíciában orosz hadifogságba esett. Asztrahánban és Jekatyerinburgban raboskodott. 28 havi fogság után csererokkantként érkezett haza. A hadsereg kötelékében Szerbiában geológus volt. 1918 nyarán Töröko.-ba küldték, az összeomlás után internálták, 1919-ben érkezett haza. A Földtani Intézet ősnövénytárának gondozója volt. Az ártézi kutak föltárásával, kijelölésével is foglalkozott. – F. m. Jelentés az 1905-1909 év folyamán eszközölt zeológiai tőzeg- és lápkutatásról (Emszt Kálmánnal, Bp., 1906-11); Az emberi agykoponya 8 szélességi méretéről (Bp., 1913); A balatonmelléki tőzeglápok és berkek (Bp., 1913); A tőzeglápok és előfordulásuk Mo.-on (Bp., 1915); Die Torfmoore und ihr Vorkommen in Ungarn (Bp., 1916); Dr. Pálfi Móric emlékezete (Pécs, 1932); A Föld kora (Pécs, 1936). – Irod. Papp Károly: Dr. L. G. élete és munkássága 1878-1960 (Földtani Közl., 1961).
