Berzsenyi felelete

Teljes szövegű keresés

Berzsenyi felelete
Kölcsey bírálata és Kazinczy magatartása egészen visszavetették tehát betegségébe. E lelkiállapotban egy személyeskedő antirecenziót írt, de azt a Tudományos Gyűjtemény szerkesztői Berzsenyi érdekében nem adták ki, a minthogy később maga Berzsenyi is visszakérte cikkét. Hogy Kölcseyt mentül alaposabban megcáfolhassa, eszthetikai tanúlmányokba mélyedt s a német eszthetikusokból és az angol Home könyvéből táplálkozott. Búkórja csillapodtával 1825-ben második átdolgozásában is beküldte ellenbírálatát, mely ekkor megjelent a Tudományos Gyűjteményben (Észrevételek Kölcsey recensiójára). A védelem pontonkint foglalkozik Kölcsey kifogásaival s higgadtan és többnyire sikeresen cáfolgatja; de fölösleges volt viszonzásul Kölcseynek egy dalát nevetségessé tennie. Az ügy ezzel végkép elmérgesedett. Kölcseyék több tudományos mint erkölcsi felsőbbséggel folytatták a vitát, többek közt Berzsenyi Feleletének első kidolgozásából közölgetve egyes személyeskedő mutatványokat. Berzsenyi egy újabb értekezésben (A versformákról Tud. Gyűjt. 1826.) hozzászól a Kazinczyék verstani nézeteihez is; minthogy az ő rímes verseiben megrótták a ,mérték’ hiányát, ő az egész ,mértékes’ rímes verselés ellen fordúl, mint a mely a mérték és a rím összekapcsolásával halmozza a szépségeket, tehát stíltelen, egy rovatba esik a leoninusokkal. E pontban – tudjuk – tévedésben volt Berzsenyi, mert itt nem antik formák megrímelése történt, hanem nyugoteurópai rímes jambusok és trochaeusok átvétele. A nyugoti versformák nálunk csak az időmértékes verselés technikájával fejezhetők ki, azért sürgették akkor Kazinczy és Kölcsey annyira a ,mértéket’ a rímes versekben. Természetes, a Berzsenyi felszólalása, félig öntudatlanul a nyugoteurópai versformák ellen és a nemzeti versidom mellett hangzott, s ez utóbbinak néhány sajátságát ő érinti először. Különösen kikel a szonett ellen (,szonettháború’), melynek merev alkata békóba veri a gondolatot. A pör az Élet és Literaturában ért véget 1826-ban.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem