Politikai irodalom 1790–91-ben

Teljes szövegű keresés

Politikai irodalom 1790–91-ben
1790–91-ben körülbelül 500 politikai irat jelent meg, részint magyar, részint német és latin nyelven. Alig van köztük olyan, mely rendszeresebb, komolyabb tanúlmány eredménye lenne. A legtöbb azt a benyomást teszi ránk, a mit ma egy-egy jól-rosszúl megírt vezércikk. De valamint a hirlapi cikk szóáradatában lappangó egy-két jó gondolat termékenyítő hatással van sokszor az olvasóra: úgy ama röpiratok is, együttvéve, sok tanúlságosat rejtenek magukban. Szalay László nem szégyelli bevallani, hogy ő és kortársai az 1790–92-diki pamflet-irodalomból merítgették hazai publicistai ismereteiket. Ma már természetesen a kérdéses röpiratok megitélésénél más mértéket alkalmazunk mint Szalayék; de mindenkor el fogjuk ismerni azoknak becsét legalább abból a szempontból, hogy hű képét tárják előnkbe egy olyan korszaknak, mely forduló pontot képez hazánk közmívelődésének és politikai életének történetében.
A politikai irodalom, mely József korában olyannyira egyoldalú volt, most már tüzetesen foglalkozik mindazokkal a kérdésekkel, melyek az állam és társadalom megújhodásával állnak kapcsolatban. De azért az országgyűlést is foglalkoztató vallás ügye képezi még mindig a legélénkebb vita tárgyát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem