A POLITIKAI KÖLTÉSZET.
A POLITIKAI KÖLTÉSZET.
A XVIII. SZÁZADI kormányhatóságok gondosan őrködtek az ország belső békéjén, a nemesség immár nem helyezkedett szembe az uralkodóházzal, látszólag békesség volt mindenütt, de azért az emberek gyanakodva figyelték egymást, az előkelőkről bizonyos közvélemény alakult ki s ha nagy időközökben összeült egy-egy országgyűlés, bizalmas nemesi társaságokban sok panaszos szóval illették a főrangúakat.
A kuruc költészet gúnydalainak a diéták idején írt verses paszkvillusokban akadt folytatása. A kéziratos gúnyiratok ismeretlen szerzői az országgyűlés idején Pozsonyba sereglő nemesek seregéből kerültek ki; témáikat a dölyfös magatartású nagyurak cselekedetei és az új törvényjavaslatok sérelmes pontjai adták. Az adózás emelése az egész nemességet bosszantotta, a vallásszabadság korlátozása a protestánsok és a katolikusok kölcsönös gyűlölködésére vezetett.
A III. Károly király uralkodása alatt tartott 1728. évi pozsonyi országgyűlésen főképen gróf Esterházy Imre esztergomi érsek és gróf Erdődy Gábor egri püspök ellen harcolnak a magyar és latin korholó és gúnyolódó versek, mert ők a protestánsok legnagyobb ellenségei; de elkeseredéssel emlegetik az udvar pártján álló urak közül is azokat, akik a tervbe vett új adózás mellett emeltek szót; egyik-másik paszkvillus szerzője még az uralkodóház ellen is zúgolódik. Mária Terézia királynőhöz ragaszkodott a nemesség, de tanácsadóit nem kímélte. Bár a különböző személyi híresztelések ebben az időben csak lassan terjedtek, mégis minden vármegye tudta, ki az adóemelés barátja és ki az ellensége. Igaz – panaszolja az egyik politikai verselő – hogy az adózás a jobbágyot sujtja, de kára van belőle a nemesúrnak is: átok a hízelgő udvari emberekre! Mindenki áruló és gaz, ha fel akarja emelni az adót, legyen bár gróf, püspök, tisztviselő, katona vagy nemesúr, katolikus vagy luteránus.
Legélénkebb volt a zajongás az 1764. évi országgyűlésen. Ezen a diétán sok mindent megvitattak a pozsonyi rendek, a lényeges dolgokban a királyi udvar akarata győzött. Az udvarral tartó mágnásokon és főpapokon a verses gúnyiratok névtelen szerzői hamar bosszút álltak: ami vétek volt életükben, mindazt versbe szedték. A diétai magyar nemesifjúság ezúttal nagyon felindult, mert az egyik Pálffy gróf többször megsértette az ellenzéki országgyűlési szónokokért lelkesülő ifjakat, rájuk is kiáltott az országházban, később pedig kikergette őket a felső tábla üléséről. Mivel az ifjak nem vehettek rajta semmi elégtételt, egyik pártfogójuk mocskolódó versekkel gyalázta a gróf magánéletét; sem a szitkot, sem a rágalmat, sem a fenyegetést nem sajnálta tőle. A német viseletű, osztrák szellemű, idegen nyelvű mágnásokat, elsősorban az Esterházyakat, a magyar nemzet nevében ostorozták, megemlékeztek szerelmi életük botrányairól, idézték magyarellenes kijelentéseiket.
A verses paszkvillusok írásában a református versszerzőknek vezérszerepük volt. Csak a pápistaságnak van ma becsülete – panaszolja az egyik kálvinista versíró – minden méltóságot a pápista foglal el; a luteránus örökké habozik, szeretne az ország ügye mellé állni, de fölfelé is jóban akar lenni; a kálvinistát szorongatják, templomait elveszik, így folyik az ország dolga.
A bécsi kormány támogatása a népszerűség elvesztésével járt; ha valamelyik vármegyei követ nem védte eléggé az ősi magyar szabadságot, a nacionalista ellenzék hamar meggyanúsította hazaárulással. A nemesi kiváltságokat és a magyar hagyományokat egyformán féltették az udvartól és az arisztokráciától. Némelyik alkalmi versnek kétségtelenül jelentékeny a korfestő értéke. (Majd kétségbeesett hazánk siralmas vágya és panasza, Az német magyarokról.)
Kiadások. – A politikai versek nem jelentek meg nyomtatásban; kézirataikat nagyobb nyilvános könyvtáraink őrzik; kiadásaik az itt következő Irodalom szerint.
Irodalom. – Arany László: A magyar politikai költészetről. Budapesti Szemle. 1874. évf. (Újabb kiadása az Olcsó Könyvtárban Budapest, 1902.) – Abafi Lajos: Magyar paszkvillusok. Figyelő. XIV–XV. köt. – Baros Gyula: Radványi verseskönyvek. Irodalomtörténeti Közlemények. 1903. évf. – Rexa Dezső: Az 1764-iki diéta irodalmi emlékeihez. U. o. 1909. évf. – Harsányi István: Két költemény az 1764-iki diétáról. U. o. 1914. évf. – Téglás Béla: A történeti paszkvillus a magyar irodalomban. Szeged, 1928.
