A KOSZTOLÁNYI-IRODALOM.

Teljes szövegű keresés

A KOSZTOLÁNYI-IRODALOM.
ADY Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és Móricz Zsigmond egyazon évtizedben tűntek föl: a huszadik század első évtizedében. Akkor természetesen még kevesen sejtették, hogy annyi tehetséges írótársuk között milyen lesz egykor az irodalmi rangjuk. Kosztolányi Dezső huszonkét éves korában, 1907-ben, bocsátotta közre első kötetét: Négy fal között. Versek. A gyűjtemény néhány darabjában már feltűnik impresszionizmusa és szimbolizmusa. A költemények között – természetesen – ifjúkori kísérletezések is előfordulnak, bár ezek is már sejtetik a későbbi nagy költőt. Írói kiválóságáról csak 1910-től kezdve, A szegény kisgyermek panaszai című verseskötetének megjelenése után, alakult ki a nyugatosok osztatlan elismerő véleménye. Különösen a költő miszticizmusa ragadta meg olvasóit. A népies-nemzeti irány hívei azontúl is hosszú ideig gyanakodó szemmel pillantottak pályájára, csakúgy, mint Ady Endréére, Babits Mihályéra, Móricz Zsigmondéra. Általános elismerése a világháború után kezdődött. Összegyűjtött költeményeinek kötetét 1935-ben egyöntetű magasztalással fogadták, prózai munkáival sikert sikerre halmozott.
Összegyűjtött költeményeit a M. T. Akadémia értékes jutalommal tüntette ki. Az akadémiai jelentés szerint a költő a magyar nyelv egyik legnagyobb művésze. (Alszeghy Zsolt. Akadémiai Értesítő. 1936. évf.) – Ugyanakkor a napisajtó is ritka megbecsüléssel szólt költészetéről: «Milyen keserű költő! Vígasztalhatatlanul, gyilkosan, önemésztően keserű. Kristályos szavai titkon ölő mérget rejtegetnek. Sötét pesszimizmust, baudelairei unalmat és kétségbeesést. Minden mondata, gondolata és érzésrezdülése végén komoran mered föl a halál árnya. Az elmúlás, a pusztulás, a vég ijesztő kísértete. Az élet elviselhetetlen fájdalmáról, céltalanságáról és értelmetlenségéről így még nem vallott magyar költő. Benső lázak perzselnek a szavaiban, démonikus rángások feszítik mondatait a pátosz legfelső fokáig. Undora és utálata olykor már önmaga ellen támad a lázadó düh tehetetlen, kegyetlen, vak őrületével. A rázúduló belső sziklaomlás ellen a művészet ragyogó acélvértezetével védekezik. Tomboló szenvedélyét feszes formákba hűti. Menekülés ez és valami szent mánia. Narkotikum a gyötrő kínok ellen.» (Kárpáti Aurél. Pesti Napló. 1935. évf.) – Írótársainak úgyszólván egyöntetű csodálatát halála után egy évvel, a következő nyilatkozat fejezte ki legjellemzőbben: «Életműve itt van, hat, nem lehet többé megkerülni. Magyarországon többé nem lehet egészen úgy írni prózát, mint írtak Kosztolányi munkássága előtt. A munka, melyet végzett, korszakalkotó. A szót megmértem, s nyugodt lelkiismerettel írtam le. Egy nagy író életműve természetesen egyenetlen. Csúcsok és lapályok váltakoznak benne. De az egész, mélységeivel és magasságaival, meghódított tartomány, amelyről tudni kell mindenkinek, akinek köze van a magyar nyelvhez és az emberi lélekhez.» (Mámi Sándor. Pesti Hirlap. 1937. évf.)
Kiadások. – Kosztolányi Dezső legjellemzőbb munkái megjelenésük időrendjében: Boszorkányos esték, A szegény kisgyermek panaszai, Bolondok, Bűbájosok, A véres költő, Pacsirta, A bús férfi panaszai, Aranysárkány, Édes Anna, Alakok, Zsivajgó természet, Esti Kornél, Bölcsőtől a koporsóig, Összegyűjtött költeményei, Tengerszem. – Összes munkáinak gyűjteményes kiadását 1937-ben indította meg a Révai-cég.
Fordítások. – Egyes költeményei már a trianoni idők előtt megjelentek németnyelvű fordításokban. Regényeit az 1920-as években ismerte meg a német közönség. Verseit és elbeszélő munkáit más nyelvekre is lefordították.
Irodalom. – Az előbbi fejezetekben fölsorolt munkák közül különösen Alszeghy Zsolt, Baráth Ferenc, Halász Gábor, Juhász Géza, Kerecsényi Dezső, Keresztúry Dezső, Németh László, Szegzárdy-Csengery József, Vajthó László tanulmányai és Kosztolányi Dezsőné könyve.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem