AZ ÁLLATÁLLOMÁNY
AZ ÁLLATÁLLOMÁNY
Kiemelkedő jelentősége van az állatállományon belül is az igásállatoknak, nevezetesen az ökör- és a lóállománynak. Igazi jelentősége a földhasználattól elválaszthatatlan, mivel együttes tulajdonlásuk biztosítja a termelést. Mindez persze elméleti szinten érvényes csupán, mivel a gyakorlatban számos variáns volt fellelhető. Az azonban tényszerűen igazolt, hogy birtoklásuk feltételezte egymást. A parasztgazdák az adott térség feltételeit ismerve pontosan tudták, hogy hány hold föld igényelte vagy bírta el egy pár igásállat tartását. Éppen ez az elvként megfogalmazott követelmény választja külön a földtulajdonos parasztok csoportjától az igás erővel is rendelkezőket, a gazdákat.
További különbséget jelentettek a mennyiségi mutatók is, sőt az sem elhanyagolható, hogy egy vagy kétfajta igaerővel rendelkezett egy adott parasztgazdaság. A kétfajta állat tartása más-más előnyökkel, illetőleg hátrányokkal járt. Ennek megfelelően századunk első évtizedeiben az igazán tehetős gazdák egyaránt tartották a nagyerejű, igénytelen, de lassú ökröket a nehéz mezőgazdasági munkákra és az igényes, gyors lovakat a szállításra és a közlekedésre. Századunkra ez a módszer volt a kifizetődő megoldás. A kétfajta igaerő materiális értékét növelte az a szimbolikus érték, ami reprezentálta egyben a tulajdonos jó módját. Tehát a különböző funkcióra használt igásállat tartása elsősorban a célszerű gazdálkodást jelezte, mégis a reprezentáció szimbolikus értéke növelte a gazdaság rangját, módját.
Az állattartás fejlődése következtében egyre nagyobb hangsúlyt kapott a tenyésztett állat fajtája, a tenyésztett fajta minősége. A minden tekintetben kiváló minőségű állattenyésztés – különösen a lótartás – tekintélyt jelentett a tenyésztő gazda számára, 493ami egyben piaci előnyöket is biztosított. Egy állattenyésztésre szakosodott falu gazdasági érdeke valamennyi gazdától megkövetelte a „márka” védelmét, hiszen annak károsítása egyformán érintette az egész közösséget (Fél E.–Hofer T. 1969b; Veres L. 1978).
