III.
III.
A kegyvesztett generális. A kegyvesztés okai. Óriási adósságok. Egy katonai pör. Igaztalanságok. Nyugdíj-lefoglalás. Feleségének intrikái az udvarnál. Hadi pályájának jellemzése.
A hadi levéltár aktáiból és magánemlékeiből három ok világlik ki, mely arra szolgált, hogy személye II. József előtt kegyvesztetté legyen s mely őt a magyar generálisok rendes sorsára juttassa s mely erőszakos mellőztetését, gyors és megalázó nyugdíjaztatását megvilágítsa. Az egyik óriási adósságai, a második a fölebbvalójával folytatott hadi pör, a harmadik feleségének udvari cselszövényei.
Említettük, hogy a tábori élet a maga költséges változatosságával, de egyúttal sokszoros egyhangúságával csakhamar igen kellemetlen helyzetbe sodorták. Lassankint nagyobb adósságokba keveredik, melyeknek kifizetésével édes-keveset törődött, úgy hogy kezdetben apja, ennek halála után egész élete folytán ő maga kénytelen azokat törleszteni. Ezek 1783-ban 23.587 frt 58 krra rúgtak, melyeket 1785-ben apja kifizetett.*
A gróf Fekete János adósságainak törlesztésére vonatkozó adatokat l. a hadi levéltár 1777-től 1799-ig terjedő aktái közt.
Ezek bevallott adósságai.
Hitelezői néha évtizedes utánjárással juthattak pénzükhöz vagy annak kamataihoz. Nemtörődömségének természetes következménye volt, hogy azok felsőbb helyen keresték pénzüket. 1777 február 26-ika óta állandó panasz érkezik felsőbb hatóságához. Hitelezői közt barátain, bajtársain kívül polgárok és kalmárok foglalják el a legnagyobb helyet s mivel ő maga nem volt hajlandó tartozásait törleszteni, azokat fizetésének lefoglalásával a hadi fenhatóság törlesztette.
1777-től 1791-ig körülbelül 19,628 frt 85 kr és 2559 aranyra rugó adósságot tiltottak le fizetéséből. Ennek behajtásával a troppaui, tescheni, pozsonyi, sőt gráczi hadipénztárnak és parancsnokságnak elég dolga akadt, de Feketének ez volta legkisebb gondja, úgy hogy 1792-ben maga sem tudta, valjon maradt-e még nyugdíja s a hadipénztár kétségben volt az iránt, valjon kivánja-e még azt s ne helyezze-e czim és jellegen kívül, mire ő maga jelentkezik, hogy nyugdíját a budai katonai pénztárból fogja évenkint fölvenni.
Voltak azonban Feketének is követelései, melyeket a hadipénztár hasonló szorgossággal hajtott be.
Ez a sok adósság, annak behajtása és a vele járó hivatalos apparátus mind Fekete könnyelműségét, mind a katonai adminisztráció bizonytalan ingadozását jellemzi, Feketét illetőleg azonban sokban hozzájárult, hogy hitelét odafönn megingassa.
Ennél súlyosabb ügygyé vált a Sauer generálissal még tényleges szolgálata idejéből származó pöre. Sauer Károly a Löwenstein-svalizsérok egyik legjelesebb tisztje, a ki már 1758-ben hősi tettei miatt Ahrendorfnál, 1759-ben Kunersdorfnál, 1760-an Schlesisch-Neustadtnál, Landshutnál, 1761-ben Schweidnitznál, 1762-ben Bondorfnál, Freibergnél tüntette ki magát és 1763-ban a Mária Terézia-rend lovagja lett. Úgyszólván hősi cselekedeteivel emekledett az ezred hírneve is. Rendkívül bátor férfiú, a ki a király kegyét nemcsak serege vezetésében, hanem személyes bátorságával is örökre biztosította magának. Feketének közvetlen fölebbvalója, kitől az ezredesi hivatalt is átvette. A két férfiú között nagy versengés forrott az érdemek szerzésében, de míg Sauernak dicsőséges multja volt, addig Feketének olyat csak szereznie kellett. E mellett a katonai adminisztráczióban mindkettő egyaránt könnyedén vette dolgát.
A több éven át húzódó kétséges és főleg az alantas Fekete obesterre nézve gyanús ügy 1777-ben pattant ki, midőn a katonai kormány jelentést vett, mely szerint a Löwenstein-svalizsér-ezrednél fizetési hátralékok forognak fönn és az ezred pénztárából elég tekintélyes összeg hiányzik. Első sorban Feketét vonták felelősségre, a ki válaszában egyenesen bevallja ez ügyben tehetetlenségét: hogy elszámolni nem tud, mivel ő ezt a hiányt Sauer ezredes távozásakor és az ezred átvételekor nem vette oly szigorúan s nem is tudott eredetéről. Erősen hangsúlyoza, hogy az ő ezredessége idejében semmiféle visszaélés nem történt. Erre a morvaországi hadi parancsnokság elrendeli, hogy a hiány Fekete fizetését terhelje és arra jegyeztessék. Fekete fölebbezésére Sauer generális válaszol s menti magát, mire Feketét, Sauert, Styner őrnagyot, Oberlein századost és Holinszky számvevő őrmestert kihallgatják. Ezek szerint Sauer alatt semmiféle hiány nem volt megállapítható. Erre Fekete Dambrováról július 26-ikán kelt védelmében kifejti, hogy a 2649 frt 6 2/8 kr pénztárhiány és a 221 frt 59 kr bizottsági költségbirság Sauert terheli. Egyéb tanukra hivatkozva kimutatja, hogy az ezred átvételekor a generális a pénztárt át nem vizsgálta, annak állását ki nem próbálta, mire ő azt jóhiszeműleg át is vette. Az ügy ekkor a morvaországi hadi parancsnokságtól fölmegy a hadügyminisztériumba, a hol Feeder tanácsos veszi át s a két félt egyben értesítette, hogy itt Fekete tévedéséről van szó, minélfogva őt terheli a felelősség. Ugyanakkor tágyalják Feketének az ügy reviziója érdekében fölterjesztett kérvényét is. Időközben a galicziai hadi parancsnokság kereken tudomására hozza Feketének, hogy szünjön meg fölebbezni és panaszával ne forduljon többé semmiféle forumhoz. Fekete reviziós kérvényére azonban az udvari hadi tanács fölkéri a peres aktákat. Látván, hogy ügye a galicziai katonai hatóságnál nem nyer kedvező elintézést, 1778 januárban kéri, hogy a Löwenstein-svalizsérezredet Galicziából helyezzék át a Lobkovicz vagy toscanai nagyherczeg dragonyosezred kötelékébe. Ezzel a kérésével azonban elutasították.
Január 28-ikán a hadi parancsnokság elrendeli, hogy Fekete fizesse ki a szóban forgó hiányt, vagy pedig fizetéséből foglalják le. Február 8-ikán Sauer Msmowról nyilatkozik, hogy mivel pörében kedvező elintézést nyert, nem tartozik a hiány egy részét födözni. Ugyanakkor kérik Bécsből az ügynek újabb állásáról szóló újabb fölvilágosítást. Feketének az ez évben kért nyugdíjaztatásakor a pénztárhiány nyugdíját terhelte.
Ennélfogva adósságokkal terhelve, a kitüntetésben mellőzve és még súlyos gyanutól befeketítve távozott a hadi kötelékből. Daczára annak, hogy ez év kezdetén ügyét rendezendő kétszer is járt Bécsben, daczára, hogy augusztusban történt bevonulása után legott Marienbergnél egy fényes haditettet vitt végbe, a hadseregtől megvált.
A pör tovább folyik. Ezúttal a pozsonyi katonai parancsnokság ügykörébe kerül. Feketének végre 1781 április 18-án a 4434 frt 35 4/8-ad krajczárra hiányt és költségeket levonták, de a tartozás 4571 frt 18 2/8-as kajczárra terjed, miértis elrendelték, hogy a hiányzó összeg is levonassék.
Így intézkedett az udvari hadi tanács is. A lesújtó ítélet ellenére Fekete nem hagyja ügyét, de sikertelenül, míg végre önmaga is belátja, hogy az igazságot nem a katonai hatóság szokta osztani, tehát belenyugszik és a követelt összeggel nyugdíját terhelteti (1875). Mintegy erkölcsi elégtételül említi későbbi emlékeiben, hogy Sauer generális hasonló sorsban részesült.
A katonaságtól távozván, még egyéb ügyekkel is terhelték őt. Már 1780-ban követelik rajta az ezred regulamentumát, melyet azonban Ried generális hagyatékában nemsokára megtaláltak. Ugyanakkor követelik tőle a meg nem lelhető ezredi gyógyszerészkönyveket, melyeket hivatalbeli utódjának, Kollonics gróf ezredesnek nem adott át. Végre ezek is megkerültek. Egy másik követelésnek, körülbelül 5190 frtnak törlesztését, mely a ki nem szolgáltatott gyógyszerészi és egyéb pénzekből állott, Fekete már szó nélkül elvállalta. Ekkor (1785.) Fekete a hadi pénztárnak a 4571 frt 18 2/8 kr. és az utólag elvállalt 6136 frt 75 krt nyugdíjilletékére rovatta.
Kegyvesztettségének harmadik oka saját felesége, a kitől már hadi pályájának befejezte előtt véglegesen elvált, részint azért, mivel érthetetlen szeszélyeit és gőgjét ki nem állhatta, részint, mivel azt hitte és ez későbben be is bizonyosodott, hogy ellenségeivel szövetkezve, kegyvesztettségének és balszerencséjének okozója.
Eszterházy Jozefának mind az udvarnál, mind a legmagasabb körökben élvezett befolyása, melyet kétségkívül előmozdított az a viszony, melyet Lacy marsall egyik barátjával kötött, sokban hozzájárult, hogy a könnyelmű férj és a látszat szerint könnyelmű katona elvesztette a felsőbb körök kegyét.
Feleségével ez időtől fogva csak a biróság előtt találkozik, a hol az férje ellen vagyona eltékozlása miatt pört indít.
Többszörös óhaja és törekvése, hogy a hadsereghez visszakerüljön, az ehhez érzett nagy szeretetének és a katonai változatos élet vonzalmának tanúja. Ez a vágy és csalódása végső napjáig fúrta őt. Több levélben, számos versében ismételten említi, mily galádul fosztotta meg «a tatár irigység», «az udvari Caballe» a hadi pálya dicsőségétől.* Ő az «Isten haragjából régi káplár», ki a «betsület útjába» járt és «diadalmat nyert néha Burgusoktól», ötven éves korában politikai dicsőségért kezdett lelkesedni, mely érzelem alól azonban ki-kitör a katonaszív elkeseredése és a mellőzött ember boszúja. Ily szellemben írja 1800 körül fiának, ki ekkor Galicziában utazgat, Vengerkából küldött levelére* «Valóban irigylem néked azon vidéknek látogatását, mellyben én sokféle okokra nézve szerentsés voltam. Singaván lakott a most meghalálozott Generális Sauer akkori Obesterem; Olesiczán lettem Obester és kártyavárait előmenetelemnek (bár azokat irigység szele elpusztította,) építeni kezdettem. Jön ehhez, hogy fiatal ’s egészséges lévén, a bút-bajt alig éreztem:
Pucelle, a XII. ének előszava.
Magyar Munkáji, II. k. 182. 183. ll.
Hadaknak Istene nem szünt ketsegtetni
Borostyán szerzéssel, ’s velem reméltetni,
Hogy diadalmakra Vitéz sereginket,
Borostyán szerzéssel, ’s velem reméltetni,
Hogy diadalmakra Vitéz sereginket,
Vezérleni fogom, mert noha népinket
Hódítnám, nem hagytam szívem bágyasztani,
’S úgy tudtam időmet két karban osztani,
Hogy kötelességem gyorsan meg tétessék;
De mégis mulatás el ne mellőztessék;
Dombiczán, Tarnovon Amor lépes méze
Szívemet elfogta, de rajt nem tetéze,
Mert naponkint mégis legényim munkáltam,
Vagy hasznos sereglést fejemből próbáltam.
Így éltem Ifjantan azon szomszédságba,
Nem vélvén, hogy jutok oly nyomorúságba,
Mely már régtől fogvást kínozva lelkemet,
Hódítnám, nem hagytam szívem bágyasztani,
’S úgy tudtam időmet két karban osztani,
Hogy kötelességem gyorsan meg tétessék;
De mégis mulatás el ne mellőztessék;
Dombiczán, Tarnovon Amor lépes méze
Szívemet elfogta, de rajt nem tetéze,
Mert naponkint mégis legényim munkáltam,
Vagy hasznos sereglést fejemből próbáltam.
Így éltem Ifjantan azon szomszédságba,
Nem vélvén, hogy jutok oly nyomorúságba,
Mely már régtől fogvást kínozva lelkemet,
Sem hogy had piarczról el nyomnak engemet,
’S későbben kivánván Hazát építeni,
Hogy udvarnál bajba, szint a fog ejteni,
Mert tsak Törvényünknek, ’s ő néki szolgáltam,
Demagogusoknak pedig ellent álltam,
Kik mindent intézvén maguk rút hasznára,
Mászva mégis értek, jóknak jutalmára,
Azt sem véltem akkor, hogy én vénségemre
Siránkozva nézzek fogyott értékemre,
S a’ rendet szeretvén, mégis bele düljek
A’ került örvénybe, ’s torkig elmerüljek.»
’S későbben kivánván Hazát építeni,
Hogy udvarnál bajba, szint a fog ejteni,
Mert tsak Törvényünknek, ’s ő néki szolgáltam,
Demagogusoknak pedig ellent álltam,
Kik mindent intézvén maguk rút hasznára,
Mászva mégis értek, jóknak jutalmára,
Azt sem véltem akkor, hogy én vénségemre
Siránkozva nézzek fogyott értékemre,
S a’ rendet szeretvén, mégis bele düljek
A’ került örvénybe, ’s torkig elmerüljek.»
Összes kártyavárainak összedőltén sirakozik e versben, pedig mindegyikhez sok tehetséggel, nagy ambiczióval, de még több önérzettel fogott, de éppen egyéniségének e tulajdonságai buktatták ki először a hadsereg kötelékéből, majd az udvar kegyéből s végre az országintéző rendek sorából.
Hadi ténykedését nemcsak a vitézség, hanem a humánus katonai szellem jellemzi. Oly katonai szellem, mely nem értett ugyan a magas állásához szükséges hivatalnoki pedánssághoz, de annál inkább tudott a fegyelemhez, a lovagiassághoz, a gavallérsághoz és vitézséghez. Oly erények, melyek a háborúban több sikerre vezetnek, mint a békében, pedig az ő rövid hadi pályája épp a békés időbe esik, mikor műveltsége a szellemi munkásság terén több hasznot hajtott volna, mint a táborban. Összes nevezetes bajtársai a háborúban tüntethették ki magukat s aztán a nyugalmas években sokat elnéztek hadi dicsőségük kedvéért. Neki ebből nem jutott ki. A bajor örökösödési háború, melyet franczia verseiben oly lelkesedve üdvözölt, inkább egy óriás méretű hadgyakorlat volt, semhogy benne kisebb csapatok nagyobb feladatokat végrehajthattak volna. Marienbergi dicsősége az egyedüli kimagasló hadi tett, melynek gyümölcseit azonban nem élvezhette.
Egy szóval, a körülmények itt sem kedveztek tehetségeinek.
Katonaerényeit azonban nemcsak az elősorolt dolgok bizonyítják. Levéltári adatok szerint 1778-ban a legfelsőbb katonai hatóságtól az ezredparancsnokok számára a korlátlan pallosjogot kérte, hogy a béke idején vagy a háború előtt és alatt állandóan ismétlődő katonai szökéseket statarialis büntetéssel megszüntesse. Mivel kérése a regulamentumba ütközött, megtagadták. Ugyanakkor a fegyelem föntartása végett kérte, hogy ezredkiegészítő csapatainál tiszteket is alkalmazzanak. Első izben hallani sem akartak róla, végre megengedték. Alárendeltjeinek nyomorán, elhunyt tisztjeinek özvegyein és árváin pedig nemcsak tényleges szolgálata idejében, hanem utána is, pénzzel és közbenjárásával igyekezett segíteni.
Fekete János katonai pályáját, mint megannyi más magyar generálisét, az egyéni önérzet, a büszkeség és a lelkesedés érzelme aranyozza be. Ő az érzelem katonája volt, a ki hadi tevékenysége alatt nem értett a felsőbb katonai tisztségekhez is megkivántató bürokrata rendszerhez és inkább saját hadászati invencziójának sugallatára, mint föllebbvalóinak vagy a regulamentumnak parancsszavára hallgatott.
31. GRÓF FEKETE JÁNOS CZIMERE.*
A IV. könyv záróképét (115. l.) XVIII. századi kandalló-diszítmény után Richter Aurél rajzolta. A rajta levő czimer a Fekete család gróf czimere.
