1. Bevezetés. – Rimaszombat.
1. Bevezetés. – Rimaszombat.
2. FERENCZY ISTVÁN RÓMAI VÁZLATKÖNYVÉBŐL. TOLLRAJZ. – BUDAPEST, SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM.*
E kis tollrajz valószínüleg nem a művész compositiója, hanem valami metszet után készülhetett.
«Így jár az, a ki téli reggel útra indul; az éjjeli havat kell annak törni és a fuvatagokkal küzködni» – mondja Ferenczy István egyik levelében. Ifjú korában, Rómából írta e sorokat, midőn az úttörés nehézségeit még alig ismerte. De már ekkor megszólalt benne hivatása tudata és sorsa sejtelme. E kettős szózat végig kisérte életén: az erkölcsi parancs, helyt állni, föladatát teljesíteni minden körülmény között és egy szomorú sejtés, hogy életküzdelme hiábavaló. – Osztályrésze az úttörőké: kilátástalan küzdelem, melyet ingathatlan kötelességtudás készt végig harczolni.
E tragikus élet képében Magyarország egykorú művelődési viszonyai tárulnak elénk. Ferenczy nem lángelme, a ki lerontja érvényesülése korlátait s rejtett lehetőségből meglepő valóságot kovácsol. Életét s működését a körülmények világosan megszabják. Viszonyok súlya nyomja, kedvezése emeli őt; milieuje pontosan meghatározza fejlődését s lehanyatlását. A földnek, melyből kinőtt, jellemző növénye s fonnyadásából biztosan megállapíthatjuk az éltető anyagok hiányát.
A művészet a kézművesség gyermeke. Az ébredő magyarság első művésze az ország egyik legrégibb iparűző városának szülötte. Rimaszombat* nem tartozik a hatalmas fejlődésre képes városok közé; az ő élete is, mint szobrász fiáé, külső körülmények szabta szűk határok közt telt el. A vasban, érczben gazdag gömöri hegység ide küldötte nyers terményeit s kifejlesztette a vas- és érczipart. Ez határozta meg a lakósok foglalkozását. A város legjelentékenyebb iparegyesülete, a kovácsok, lakatosok, aranyművesek és csiszolók egyesült czéhe már 1516-ban nyerte levelét, melyet 1556-ban újra megerősítettek. Az ötvös-czéh csakhamar különvált, virágzásnak indult s a XVII-ik században újabb czéhlevelet kért. Az érczipar a politikai viszontagságok ellenére még a XIX-ik század elején is virágzott. Ez érthető, hisz 1808-ban Gömörmegyében 9 nyersvaskohó és 81 tót kemencze volt s a kohók egy éven át mintegy 45.000 mázsa, a tót kemenczék 160.000 mázsa nyersvasat állítottak elő.
Magyarország Vármegyéi és Városai. – Gömör-Kishont Vármegye. – Budapest.
A város helyzete lakói foglalkozásán kívül azok vallását is megszabta. A felföld közeli városainak példájára Rimaszombat is hajlott a reformatióra, majd Kálvin hitére térvén, e mellett minden fenyítés és üldözés ellenére buzgón kitartott. Pedig még a XVIII-ik században is sok megalázást és büntetést kellett miatta tűrnie. Utóljára az alkalomból, hogy 1769 június 25-ikén egy környékbeli katholikus pap térítő szándékkal körmenetet vezetett a városba s azt a rimaszombatiak szétverték, Mária Terézia keservesen meglakoltatta őket. Iskolájukat bezáratta s megfosztotta őket vallásuk szabad gyakorlata jogától. Természetes, hogy az elnyomás csak fokozta a buzgóságot s a református szellem, külső nyilvánulás híján, az emberek egész bensejét áthatotta. II. József 1783-ban végre visszaadta jogaikat s papjuk, a Rimaszombatban szinte apostolként tisztelt Szeőke Ferencz újra szervezte az egyházat.
Egy harmadik jellemvonását is helyzetének tulajdoníthatja Rimaszombat: a fejlődés folytonosságának, a culturális hagyományoknak, az építészeti s más művészeti emlékeknek hiányát. Két századon át, mintegy a török és a magyar határ közé ékelve, sokat szenvedett; a mije volt, elpusztult, újat meg nem alkothatott, mert élete föntartása lekötötte egész erejét. A hoszszú multú, de emléktelen városok szomorú sorába tartozik.
A XIX-ik században a város néhány kiváló fia országos nevezetességre tett szert. Szeőke Ferencz és Tompa Mihály a református szellem képviselői; Szentpéteri József, a híres ötvös, és Ferenczy István, az éremművész és szobrász, az érczipar neveltjei. Sőt Ferenczy István, midőn lakatoslegény korában elhagyja Rimaszombatot, hogy Bécsbe, majd Rómába, a művészet szinterére vándoroljon, magán hordja városa mind három jellemző tulajdonságát. Érczmunkákban való fogásai ösztönzik s viszik előre; erős hit s nyugodt fatalismus támogatja s bíztatja kitartásra; de művészeti hagyomány híján csak későn s félig érti meg a művészet mélyebb titkait.
