I.
I.
A külföldi iskolázás. Páriz útrakelése. Kolozsvári időzése. Utazás Magyarországon. Ratibor. Boroszló. Páriz nyelvismerete. Útitársa. Berlinben. Megérkezése Lipcsébe.
E KOR SZELLEME tanuló ifjainktól megkivánta, hogy tanulmányaiknak kiegészítése végett két-három évet külföldi egyetemen töltsenek. A főúr gyermeke ugyan e nélkül is szép carričret csinálhatott, a végzett deákot ugyan e nélkül is megválasztották papnak, vagy meghívták tanárnak, vagy megmarasztották tanítónak, de azért a külföld fölkeresésének elmulasztását olyan bűnnek tekintettek, a melyet csak kiváló képességekért tudtak megbocsátani, vagy elfelejteni. Volt is elég alkalom a külföldre menetelre. A világ látni, tanulni menő főúri gyermek rendesen vitt magával mentorul egy szegényebb sorsú deákot, a ki azonkivül, hogy reá felügyelt, vele iratkozott be az egyetemre is;* egyes főurak állandóan viselték egy-két deák taníttatásának költségeit; városok, egyházak és iskolák szintén követték e példát, segélyük fejében jogot tartva ahhoz, hogy az illető ifjú tudományát nekik szenteli; nagyobb iskoláknak is voltak ilyen alapítványai, sőt pénztárukból kölcsönt is adtak e czélra, melyet később a visszatérő ifjú tartozott megtéríteni;* a kik nem voltak olyan szerencsések, hogy ezen segélyforrásokhoz jussanak, egy-két évi hívataloskodás útján szereztek annyit, a mennyit ily útra elégnek tartottak; olyanok is voltak akárhányan, a kik Istenben és a jószívű emberekben bízva, pénz nélkül indultak világgá s egyetemről egyetemre vándoroltak.
Album studiosorum univ. Lugd. Bat. (Leyden, 1875.) 194. hasáb. E szerint Bethlen Péter hat tanulót vitt magával.
Debreczeni ref. főiskola értesítője, 1894/5. 15. l.
Nincs reá adatunk, hogy Pápai Páriz bármelyik osztályba volna sorozható az utolsón kivül, pedig jó erkölcse, előmenetele s tudományos hajlama érdemessé tette volna bármelyikre. Midőn az 1672. év tavaszán elbucsuzott az alma matertől, tanulótársaitól, a kik régi deák szokás szerint kikisérték a város határáig* s versekben bucsuztak el tőle s buzdító verseket írtak tiszteletére: nagyon vigasztalannak látta maga előtt a jövőt s csupán a czél állott tisztán előtte, a megvalósítás eszközei nélkül. Hogy Nagy-Enyeden jövedelméből nem sokat takaríthatott meg, azt családi viszonyaiból is következtethetjük.*
Érdekes e tekintetben Páriz «Projecta collegii charitatis» cz. kézíratának egy pontja, mely szerint a kikisérés olykor puskadurrogással is egybe volt kötve: «Ez is rosz, – írja – hogy az mesterségre menő Deákot közönségesen, sok kiáltással, lövöldözéssel késértetik…» Bizonyára annál inkább megtették ezt azzal, a ki végleg elbúcsúzott az intézettől.
Bod ugyan valamint Páriz fia is említi, hogy elég vagyona volt a külföldi út költségeinek fedezésére («proprio suffultus patrimonio, quod satis amplum illi suppetebat»), de a Napló számos helyen ellentmond ez állításnak. Literata Panno-Dacia cz. kézirata Maros-Vásárhelyen III. könyv. Fr. Pariz 3. §.
Útra kelve, legelőször Kolozsváron pihent meg. Megosztozott testvéreivel, bizonyára azért, hogy magával vihesse kicsiny örökségét s ezután ez összeg kiegészítése végett segélygyűjtő útra indult. Hazánkban épen úgy, mint Németországban, rendes szokás volt, hogy a külföldre készülő deák városról városra járt, pénzt gyűjteni az úti költségre: fölkereste a papot, a rektort, az egyház oszlopos tagjait, a városi tanácsot, kik erejükhöz mérten adakoztak is. Páriz is így cselekedett s mindenütt talált áldozatkész embereket. Miriszlón a paptól, Rettegen Alvinczitól, egykori tanítványának apjától, kapott nehány tallért: legszívesebben Nagybányán fogadták, innen egy hétig nem engedték kimozdulni.
Útját tovább Szatmármegyén s a Nyíren keresztül Felső-Magyarország felé vette, Sátoralja-Ujhelyen és Eperjesen tartva nagyobb pihenőt. Itt a Ladiver Illyés vendége volt s ez tanácsolhatta neki, hogy könnyebb és bátorságosabb útazás végett csatlakozzék a Boroszlóba készülő két eperjesi polgárhoz. Pápai Páriz kapott az ajánlaton s nyolcz forintban megalkudtak a Boroszlóig való fuvarozásért. Az útat részint kocsin, részint hajón tették meg: Liptó-Szent-Miklóstól kezdve a Vágon mentek le egészen Zsolnáig s ezentúl kocsin folytatták az útazást.*
Vitae cursus id. h.
Az egész útvonalon semmi nevezetesebb dolog nem történt, látni valójuk sem sok akadt, mindössze Ratibor; Rákóczy György hajdani birtoka érdekelte Párizunkat különösebben, melynek várát is «megjárta».
Boroszlóba május 1-én érkeztek meg s itt elvált útitársaitól s készületeket tett az útnak magánosan folytatására. Ha anyagi eszközökkel szegényesen volt ellátva, nem mondhatjuk, hogy a szellemi előkészületek dolgában gazdagabb lett volna. Németországba készült a nélkül, hogy németül tudott volna. A tanulás folytathatása felől bátran vállalkozhatott ez útra, mert Németországban épúgy latinul tanítottak, mint Nagy-Enyeden, de az útazásnál e nyelvvel nem boldogúlhatott. Gyermekkorában egyszer lett volna alkalma a német nyelv elsajátítására, t. i. Beszterczén, a hová szülei Désről menekültek, de itt is a helyett, hogy a német iskolába adták volna, magyar tanítót hozattak Maros-Vásárhelyről. Útrakelés előtt Páriz maga is érezte, hogy nehezen fog boldogulni, ha semmit sem tud németül s sürgősen pótolni igyekezett volna a mulasztást, – ha az olyan könnyen ment volna. Szenczi Molnár Albert jegyzőkönyve, melybe naplóját, jegyzeteit s idézeteit irta s a mely halála után, talán atyja révén, talán vásárlás útján Párizra szállott, érdekesen tanuskodik erről. Páriz is arra használta ennek még üresen maradt lapjait, a mire Molnár: Naplóját ő is ide írta* s jegyezgetett bele. Mindjárt egyik első lapjára írta föl a mindennapi életben használt német szavakat, hogy könnyen reá találhasson, bármikor felüti.* De mind ennek nem sok hasznát vette, jóval többet kellett volna tudnia, hogy az egyszerü társalgásban részt vegyen, hogy egyet-mást megkérdezzen, vagy hogy a feleletet megérthesse. Már Boroszlóban belátta ezt s itt tartózkodási idejéből ilyen boszús kifakadást olvasunk Naplójában: «Óh Isten, mely nehéz és költséges az egyedül való bujdosás és a mi nagyobb, a nyelvnemtudás». A saját nyelvtudásával nem is mert útra kelni, hanem egy szebeni szász szűcslegényt vett maga mellé úti társul a «nyelv kedviért» s együtt tették meg az útat Odera-Frankfurtig. Boroszlóban, hol egy hetet töltött, német köntöst is csináltatott, nagy drágán és mégis rosszat, hogy ne keltsen úton-útfélen feltünést és kiváncsiságot. Nem követte e szerint elődei példáját, a kik magyar ruhában útazták be fél-Európát, pedig jegyzőkönyvében is volt egy példa, hogy mily nagy örömöt okozott Szenczi Molnárnak, midőn Vittenbergben magánosan bolyongva az egyik hídnál ruhájáról már távolról ráismert egy magyar deákra.
A maros-vásárhelyi Teleki-könyvtárban.
Pl. (De)r Frühling, ver; r. Sommer, aestas; die Hitze, aestus; heisz sein, aestus; r. Herbst, autumnus; r. Winter, hyems; ein harter Winter, aspera hyems stb.
Páriznak, úgy látszik, nem volt előre megállapított úti terve, sőt talán az egyetemet sem választotta ki otthon, a hol tanulás végett le fog telepedni. Az útra bízta az elhatározást s az útazás alatt vagy a helyszinen szerzett tapasztalatoktól tette függővé a választást.
Volt Odera-Frankfurtban, Berlinben; ez utóbbi helyen mint Harsányi Jakabnak, a brandenburgi választófejedelem udvari tanácsosának s Apafi bizalmas emberének vendége; Vittenbergben, Dessauban, Lipcsében. Hol gyalog, hol kocsin útazva; most magánosan, majd a postához csatlakozva. Akár úton volt, akár valamely városban időzött, rendesen nagyon elhagyatottnak érezte magát, mert nem tudva a nép nyelvét, «némán» maradt. E miatt csakhamar beleúnt a bolyongásba, főként pedig a «némaságba» s Lipcsében elhatározta, hogy nem bolyong tovább, hanem beíratkozik az egyetemre. Úgy is tett s jelentkezett a bölcsészeti kar dékánjánál.
A beíratkozás nem járt nehézséggel,* csakhogy mielőtt fölvették volna, egy hosszú szertartásnak kellett magát alávetnie.
Naplója szerint beíratkozás alkalmával következő díjakat fizetett: a rektor és a bölcsészeti kar számára egy-egy tallért, a depositornak és az absolutornak (itt egy személy a kar dékánjával) 8–8 garast, a beírásért 16, a könyvtár számára 4 garast.
