V.
V.
Páriz vallásossága. Naplójába tett bejegyzései. Glaser halála. Páriz emlékbeszédet tart felette. A baseli egyetem orvosi karának assessora lesz. Haza útazás. Baden. Zürich. Regensburg. Schaffhausen. Bécs. Buda és Pest. Debreczenben. Megérkezés Kolozsvárra.
Páriz igazi, mély, benső vallásosságtól áthatott kedély volt. Imádkozik és énekel, midőn valami nagy vállalatba akar fogni, vagy mielőtt útra kelne; imádsággal kezdi s zárja az évet s miként Szenczi Molnár, úgy az ő tolla is Naplójában minden újév kezdetén legelőször is áhítata emlékét örökítette meg. «Ez esztendőre viradván – így kezdi ő is rendesen az évet – Istennek hálát adék egész életem s kiváltképen bujdosásombeli gondviseléseért, könyörögvén és dicsérvén az Urat».
Vallásos lelke még inkább hálától áradoz az 1675. év kezdetén, arra gondolva, hogy «sok bajos munkáinak első örömét» végre megérte az elmúlt esztendőben. «Tartsd meg ebbeli jódat – így fohászkodik – ez esztendőben is és egész életemben. Vigy haza békével édes hazámban, hogy kezem s elmém munkája által neved dícsértessék, sok nyomorultak erőt vegyenek és az én édes atyámfiaival edgyütt a szentek gyülekezetiben neked, kit egyedül illett az tisztesség, mondhassak uj éneket».*
Vitae cursus. Irod. Közl. II. 505. Csaknem ugyanezt írja latinul az 504. lapon.
E sorokban megnyilatkozik ugyan a pályavégzett ifjú hazavágyódása, de bizonyos okok, melyekről nincs tudomásunk, még egy ideig maradásra késztették. Ez időre esik Glasernek, ez «atyjaként szeretett tanárának» halála, ki a városban dühöngő járványos lázbetegség alkalmával éjjel-nappal járt a betegekhez, mígnem annak maga is áldozatul esett. Az orvosi kar megbízásából Páriznak jutott a szomorú feladat emlékbeszédet mondani felette.*
Nyomtatásban is megjelent. Czíme: «Sancta Merx Viri Nobilissimi, Excellentiss. Experimentissimique, D. Joh. Henrici Glaseri.» (Basel, 1675.) 4-edr. SZABÓ-HELLEBRANT, III. 2683. sz. a.
Ez a megbízás is egyik bizonysága annak, hogy milyen közbecsülésben állott, erről tanuskodik másfelől az is, hogy a baseli orvosi kar tagjai sorába fölvette.*
Erről szól Frank Györgyhöz (1675 márc. 1.) írt levele. BOD id. kézírati művében III. könyv. Páriz. 4. §.
Nagyobb városok orvosai már korábban testületté alakultak, hogy annál hatásosabban léphessenek föl a chirurgusok czéhével szemben, melynek túlkapásai érdekeiket sokszorosan veszélyeztette s egyszersmind azért is, hogy így vitás orvosi kérdéseket jobban megvitathassanak s törvényszéki, egészségügyi kérdésekben ítéletet mondhassanak vagy tanácsot adhassanak.* Páriz alapos szakképzettségének elismerése nyilvánult tehát abban, hogy őt is megtették «assessornak» s nem ok nélkül volt büszke erre a kitüntetésre.*
HAESER, Geschichte d. Med. II. 3. Bearb. 127. l.
Művein neve után rendesen kiteszi e czímét.
A doktori rang elnyerése után egy fél évig időzött még Páriz Baselben, ez alatt is megmaradva az egyetem kötelékében s tovább is élvezvén az Erastus-féle alapítványt. Ez időt bizonyára arra használta föl, hogy elméleti ismereteit némi gyakorlattal egészítse ki s a gyógykezelés módjára nézve tapasztalatokat gyüjtsön.
1675 ápril havában végre nagynehezen búcsút vett «második hazájától» s útra kelt haza felé.
Útjában többször tartott rövidebb-hosszabb pihenőt.
Igy Badenben, melynek fürdőjét használta, Zürichben, a hol midőn templomba ment, a pap épen a magyarországi protestánsok üldözéséről prédikált; Regensburgban, hol megnézte a díszes tanácstermet s egy városi tanácsos titkárának jóvoltából meg is ízlelte a bort, mely a nemsokára összegyűlő császári követek és tanácsosok számára volt előre oda készítve; de legtovább, közel négy hónapig, tartózkodott Schaffhausenben, mint egy városi tanácsos és orvos vendége. Ez idő egy részét bonczolással, melyet többnyire állati hullán végzett, töltötte el.* Itt kifogyott az útiköltségből s addig nem is hagyta el Schaffhausent, míg új ismerősei pénzt nem raktak össze számára.
Naplójában említi, hogy kutyát, macskát, sündisznót, juhot, stb. bonczolt. Sőt Wepfer doktorral együtt ők is beleestek a vivisectio bűnébe, elevenen bonczolván föl két rókát. V. ö. BAAS: Die geschichtliche Entwicklung d. ärztlichen Standes. (Berlin, 1896.) 245. Szörnyszülöttet is bonczoltak. V ö. id. mű, 246. l.
Az útat Bécsig részint gyalog, részint hajón tette meg; hol magánosan, hol vándorló mesterlegények társaságában. Bécsben már magyarokkal is találkozott, kalmárokkal, tősgyökeres debreczeni civisekkel: ezek között az ifjú Dobozival, talán épen a biró fiával.* Négy napot töltött itt s ez alatt látta a császárt is, midőn nejével és Eleonora anyacsászárnővel a jezsuiták collegiumát látogatta meg.
SZŰCS I. Debreczen város tört. II. (Debreczen, 1872.) 536. lap.
Bécsben egy «landkocsi»-ra ült s egy darabig ezen folytatta útját. Járt Budán és Pesten, ez utóbbi helyen egy pribéknél töltve az éjet, de úgy látszik, nem nagyon jól érezhette ítt magát, mert mihelyt megvirradt, sietett ki belőle Debreczen felé, melynek magyaros vendégszeretete aztán két hónapig feledtette vele útja eddigi fáradalmait és végczélját.* Az út hátralevő részét innen minden nagyobb megszakítás nélkül tette meg s negyedfélévi távollét után okt. 25-én végre megérkezett Kolozsvárra «az holott – írja az öröm leplezetlen érzésével – Isten jóvoltábul anyám asszonyt a hugom aszszonnal edgyütt jó egészségben találtam».
Magyarországi útazásáról Heidegger Henrikhez írt levelét (Debreczen, 1676 decz. 12.) közli BOD id. kézírata III. könyv. Páriz. 7. §. Egy Heidegerhez és Svicerhez Nagy-Enyedröl 1676 nov. 5-én írt levelét közli ZSILINSZKY: Sárospataki Füzetek 1866. évf. 676–78. ll. Páriznak a nagy-Enyedi collegium könyvtárában még 1800-ban megvoltak levelei «Cinnus Papianus, Próf. Páriz Pápai Ferentznek Levelezései» czimen; ugyanitt volt egy másik gyűjtemény is: «Basiliai Professor Hoffmannak levelei II. Apaffi Mihály Fejedelem, és Prof. Páriz Pápaihoz. 1684–1699.» BENKŐ: Parnassusi időtöltés, 1796 VII. (1800) 38., 39. lap. Mindezek, úgy látszik, Nagy-Enyed pusztulásakor 1849-ben tűz martalékaivá lettek. Teleki Sándorhoz írt levelei a Teleki-levéltárban őriztetnek.
Ezzel véget ért a tanulói pálya s az ifjú – huszonhat éves – orvos, ki külföldön mindazon ismereteket megszerezte, a melyeket e kor egyetemi oktatási rendszere a tanulóktól megkivánt, mielőtt az életbe kibocsátotta volna őket: elméleti ismeretekkel gazdagon s nem minden gyakorlati jártasság nélkül, az egyéni kiválóságnak is számos jelét adva, megérkezett hazájába. Szivében immár ellenállhatlanná nőtt a vágy, hogy ismereteit és tapasztalatait honfitársai boldogítására fordíthassa.
71. BASEL A XVII. SZÁZADBAN.
