III.
III.
Férjhez menetele.
Széchy Györgyné abban is előnyösen elütött férjétől, hogy rendíthetetlen következetességgel tudott politikai eseményeihez ragaszkodni. A mint a férj meghalt, megszűnt Murányban a politikával űzött vásár, melyet már az egykorúak annyi megrovással említenek. Széchyné azt a tizenhét évet és kilencz hónapot, a míg az elhúnytat gyászolta, s a míg maga is le nem feküdt a murányi kápolna sírboltjába, mindvégig egyetlen egy párton, a király pártján töltötte. Sem protestans hitbuzgalma, sem a leánya kiházasítására irányzott tervei, melyekről le nem mondott, nem tántoríthatták meg a Habsburg-házi uralkodóknak fogadott hűségében. II. Ferdinánd királyhoz fordúlt oltalomért közvetlenűl férje gyászos halála után. A király kegyes volt iránta; rendkívüli jóindulattal biztosította védelméről s megerősítette férje birtokaiban. Az özvegy 1626 május 2-án állította ki az ünnepélyes nyilatkozatot, melyben hűséget fogad a koronás királynak, «nevezet szerint pedig az ausztriai házból való fejedelmeknek»; s fogadja továbbá, hogy várait, «kiváltképen Murány várát idegen fejedelmek kezébe nem» ejti, «névszerint pedig az erdélyi fejedelemnek sem pedig erdélyi fejedelemhez tartozandó embernek». Sőt kötelezi magát arra is, hogy testamentumában sem hagyja vagy holta után sem adja Erdélyhez tartozandó embereknek.* E fogadtatást híven megtartotta utolsó lehelletéig. Közte s a királyi kormány közt a szívélyes, jó viszony nem szűnt meg soha; politikája olyan jellemes és tiszta maradt, hogy még gyanú sem merűlt föl ellene s a király kegyelme és rokonszenve sokféle jelével tüntette ki.
A fontos okmány Orsz. Lev. Neo. R. A. 530: 38. Közzétettem a Századok 1885. III. füzetében.
De azért egy pillanatig sem mondott le a még férje által megpendített azon tervről, hogy leánya Mária és az erdélyi fejedelem közt egyik közeli rokona közt házassági kapocs létesűljön. Erre nézve a szabadságot fentartotta magának az idézett hűségi nyilatkozatban is. A kérő már a nyilatkozat kiállítása előtt Murányban járt, hol anya és leánya nemcsak szívélyesen fogadták, hanem hosszasabban ott marasztalták úgy, hogy az ifjú vőlegénynek elfogyott az utiköltsége s anyósától volt kénytelen ezer magyar forintot jó és apró pénzben kölcsön kérni. Széchyné, kinek pénzügyei mindig rendben votlak s kinek gazdagsága mindig fölösleget eredményezett, adott neki, de az adósságlevelet ovatosságból három tanúval is előttemeztette.* Ez az irat tartotta fenn a kérő ott időzése emlékét, valamint azt, hogy az eljegyzés már ekkor formálisan megtörtént, mert az ifjú anyjának nevezi benne Széchynét.
A pár sornyi okmány 1626 márcz. 10-én kelt Murányban. Bethlen István aláírása sajátkezű. Orsz. Lev. N. R. A.
A vőlegény ifjabbik gróf iktári Bethlen István volt. Atyja Gábor fejedelemnek testvére s utána Erdély legelső embere, kormányzója volt, ki 1603 táján kelt össze Csáky Krisztinával. E házasságból származott István, vagy mint a fejedelem gyakran nevezi «Istók», a «kis gróf».*
Mikor született, hányadik gyermeke volt szülőinek, arról nagyon eltérők a közlések. Némelyik első, mások második, sőt harmadik gyermeknek mondják, mi nagyon megnehezíti születési évének kiderítését. Halálakor két egykorú író fölemlíti, hogy körülbelől huszonnyolcz évet élt. Van azonban adat, mely sokkal fiatalabbnak mondja. Bethlen Gábor egy 1620-ban kelt levélben Pareus Gábornak Heidelbergába azt írja, hogy Istók tizenkét éves. E szerint halálakor, 1632-ben csak 24 éves, eljegyzésekor 1626-ban pedig csak 18 éves lett volna. A levelet Koncz József közli: B. G. végrendelete. E mellett szól, hogy a fejedelem 1621 okt. 20-dikán kelt levelében «a gyermek Bethlen Istók»-nak nevezi. M. Prot. Egy. Monographiák, XIII. Az is figyelmet érdemel, hogy 1624-ben még nevelője volt. Mindez arra utal, hogy Istók nem élt 28 évet. Épen úgy arra vall azon körülmény, hogy 1630–31-ben nemcsak atyja, hanem Eszterházy Miklós nádor Istvánról és Zólyomiról mindig mint «ifjak»-ról beszél. 26 éves nős embert akkor nem igen szoktak így nevezni.
Gábor fejedelem, kinek nem voltak gyermekei, Istókot már harmadfél éves korában magához vette s igazán atyai szeretettel gondoskodott neveléséről. Korán kiküldte külföldre, a heidelbergai egyetemre; beutaztatta vele Franczia-, Spanyol- és Olaszországot s a keresztyénség más államait, azt óhajtva, hogy unokaöcscse «ezen utazása neki magának s az egész Bethlen-családunknak díszére és ékességére, a magyar nemzet közhasznára, tanítóinak pedig örök dicsőségére szolgáljon». Hazatérte után tovább is «tudós emberekkel szorgalmasan» taníttatta «a dicséretes erkölcscsel tündöklő» ifjút.* Világi javakban való előmeneteléről szintén gondoskodott. A vajdahunyadi várat, melyben nagy építkezéseket eszközölt, a roppant urodalommal együtt már 1620 márcz. 3-á neki adományozta.* Az adománylevélben a fejedelem a legbensőbb szeretettel s valódi atyai büszkeséggel szól az ifjúról, kit ugyanekkor fiává fogadott s egykorú följegyzés szerint még 1621-ben váradi főkapitánynyá jelölt ki,* sőt midőn a következő év béketárgyalásaiban Oppeln és Ratibor herczegségének átengedése szóba jött, ezekben az örökösödést a kis gróf, Erdély prćsumtiv trónörököse, javára biztosítani törekedett.
REDMECZI F. János 1622 Bethlen Gáborról való művében. Egyetlen fenmaradt példány marosvásárhelyi főiskola könyvtárában.
SCHMIDT W. Die Stammburg der Hunyade, közli az érdekes adománylevelet. Bethlen István és neje csak 1629-ben, a fejedelem halála után léptek e nagy urodalom birtokába. Az adománylevélben a hozzá tartozó falvak, kuriák, majorok és más jószágok felsorolása mintegy huszonöt sűrűen nyomatott sort foglal el.
KŐRÖSI József följegyzései. Századok. 1875.
A fejedelem nem érdemetlenre fecsérelte szeretetét és bőkezűségét. Az összes egykorú följegyzések s az események folyama azt bizonyítják, hogy a kis gróf nem csupán művelt, de minden tekintetben igen jeles ifjúvá fejlődött. Ama kor krónikásai telvék dicséretével. Szalárdi* szerint «igen modestus, mértékletes, szép elmével, tudománynyal s vitézi bátorsággal is bíró nagy reményű vala». Kemény János* «igen virtuosus, mind okos, mind bátor jó ember»-nek nevezi, sőt Soter* olyan kiváló egyéniségnek, minő akkor (1630-ról szól) nem volt Erdélyben. «Okos elmével látogatta vala isten ezen úrfiat» – írja róla egy névtelen krónikás.* Még ellensége, Eszterházy nádor, a kinek csapatait ismételve megverte, ki tehát nem valami jóakarója, sem tud róla rosszabbat mondani, mint hogy «igen elatus, felfuvalkodott ifjú». Egyik egykorú verses pamphlet így ünnepli:*
Siralmas Krónika 64.
Önéletírása. Kiadja Szalay László. 68–69.
SOTER: Transilvania celebris – kézirat (Nagyszeben, Bruckenthal-muzeum) azt írja róla, hogy a kis gróf «zu Lugdunen in Holland in seiner Jugend lange Zeit studiret, und solch verständiger, gossmüthiger auch in Kriegs- und Regimentssachen erfahrener Herr worden, als einen su seiner Zeit die Sonne in Sieberbürgen bescheinen können».
Kézirat. N. muzeum. 362. Quart. Latin.
A vers 1631-ből valós húsz szakból áll. Közölve KRAUSZ György: Siebenbürger Chronik. Fontes rerum Austriacarum. Script. III.
Hűséged magadnál nagyobbá tétetett
Ékes beszédeddel együvé köttetett,
Elmével is isten élessel szeretett,
Mindig híven szolgál, valahun kelletett.
Ékes beszédeddel együvé köttetett,
Elmével is isten élessel szeretett,
Mindig híven szolgál, valahun kelletett.
De mire a kis gróf emberkort ért, Bethlen Gábornak reá vonatkozó tervei megváltoztak. A fejedelem időközben másodszor nősült s ekkor már nem Istókot, hanem saját nejét, brandenburgi Katalint szemelte ki trónutódjává. De azért nem ejtette el egészen kedvencz rokonát, csak politikai tervezgetéseiből hagyta ki. Egyebekben rokonszenve s bőkezűsége jeleivel halmozta el s első sorban megfelelő parthiet keresett számára. Ha a kis gróf továbbra is trónörökös marad, úgy Gábor bizonyára valami külföldi uralkodó fejedelem leányával házasította volna össze. A változott körülmények közt azonban elegendőnek vélte, ha Istók Magyarország egyik leggazdagabb főúri leányát vezeti oltárhoz. Széchy György halála folytán a háztűznézés elhalasztatott ugyan, de a következő év tavaszán a kis gróf megjelent Murányban s az eljegyzés megtörtént.
A lakodalom napját a gyászév letelte utánra, 1626 október 20-ára tűzték ki. De Gábor újabb háborúja miatt el kellett halasztani. E közben a fejedelem mást gondolt vagy talán csak megfeledkezett a dologról; Széchyné türelmetlenkedni kezdett s küldötteivel és leveleivel kereste föl Bethlent. Az esküvő elhalasztásában mindenesetre nagy szerepet játszott a hozomány dolga. Erre nézve annak idején Széchy György egyrészt kedvencz leányára, másrészt a vőlegény előkelő rangja és nagy vagyonára való tekintetből pazar igéreteket tett. Készpénzben 50,000 forintot, az akkori pénzértékhez mérten igen jelentékeny összeget ajánlott. Az özvegy, később, szokott takarékoskodásával szeretett volna valamit lealkudni e summából. Ezt azzal indokolta, hogy immár a fejedelem sem oly bőkezűen gondoskodik a kis grófról, mint annak idején kilátásba helyezte. Bethlen e föltevést erélyesen visszautasította. Kijelenté, hogy nem Széchynére és leányára való tekintetből, hanem rokoni hajlamból határozta el, hogy Bethlen Istvánt, «kit atyjától anyjától elvevén» fölneveltetett, «úrrá» teszi. Ez meg is történik; ellátja javakkal «Ecsédnél, Dévánál – melyeket már neki igért vagy adott – feljebb való promotiójáról is naponkint gondot» visel – s habár követei annak idején többet igértek Széchy Györgynek, mint a mire meg voltak hatalmazva, «de mivel a mi nevünk alatt végezhetnek», azt jóvá is hagyja, «mert mi fejedelmi személy lévén, a mi szónkban kétsége senkinek nem lehet». Másrészt azonban kiemelte, hogy «a kegyemled nagy circumscriptiókkal tött választétele a mi elménkben scrupulust szerzett». Figyelmezteti tehát az özvegyet, teljesítse elhúnyt ura igéreteit, mely esetben «pünkösd után való vasárnapra a gróf compareál».
Hasonló szellemben értesítette a fejedelem Perényi Ferenczet, kassai generálisát, ki ez ügyben szintén közvetítőként működött s Murányban is járt, hol «mély discursust» folytatott az özvegygyel. Bethlen igéri kegyelmét a «jó ifjak»-nak, csak «isten éltesse őket s legyenek jók». Lakodalmok napját, minthogy az özvegy a kívánt hozományt megadta, ezúttal már véglegesen a pünkösd utáni Szent Háromság vasárnapjára – május 30-ára – tűzte ki.*
1627 márcz. 18-án írt Széchynének, ápril 26-án pedig Perényi Ferencznek. Mindkét levél Bethlen Pol. levelei közt a 424. és 430. lapon.
Ilyen lakodalom akkor még nagyobb esemény volt a családi életben, mint ma. Széchyné leveleiből tudjuk, mennyi gondot, bajt, fáradságot okozott a kelengye összeszerzése. Minden csekélységért, gombért, szövetért legalább Eperjesre kellett küldeni, honnan a kereskedőnek beszterczebányai megbizottja útján kerűlt ki az árú Murányba. Ékszert, drágább portékát Pozsonyban, Bécsben vásároltak, a szabót Eperjesről hozatták s néha hetekig tartott, míg az illető hazulról elszabadúlhatott. Széchyné, mint a ki, a hol rangja kívánta, tudott bővebben költekezni, gazdagon ellátta legidősebb leányát mindennel, arany-, ezüstékszerrel, ruhával s más egyébbel, a mit ama kor főrangú leányai hozományúl kapni szoktak. Kelengyéjének gazdagságát ipja is dicséri említve, hogy «Máriát édes szülői nem megvethető arany-ezüstművel, köves függőkkel, köntössel és készpénznek summájával in pro re parapherni dotalták volt».* Mária számára az arany-ezüst műveket már atyja állíthatta össze dúsgazdag tárházából, melybe Bocskay István fejedelem kincseinek és nagy értékű műtárgyainak jó része kerűlt. Későbbi pöreiben Mária ismételve említ némely, ritka művészettel készűlt tárgyakat, sőt említ egy ősrégi pajzsot, mely a hagyomány szerint Attiláé, az első magyar királyé volt.*
Protocollum Deum Time. Gyulafehérvári iratok. Orsz. Lev.
Közép-Szoknokmegye levéltára. Egy 1643-ki periratban követel. Duo scuta miliaria, unum scilicet tartaricum in interiori rubra purpura, in exteriori autem partibus argento tocato cooperatum, aiud autem vertustussimum, quod, adhuc Attilć primi regis hungarici fuisse creditur.
A lakodalom napja egyébiránt már 1627 első hónapjaiban köztudomású lőn s az erdélyi fejedelem fenhatósága alatt álló hét magyar vármegye közül azok, melyeken az ifjú férj nejét Erdélybe vezetendő volt, Bethlen iránti tiszteletből már előbb intézkedtek az ifjú pár illő fogadása iránt. Így Abaujmegye márczius 15-én Garadnán tartott gyűlésen «contributiokép» «egy vágómarhát, egy hordó bort, húsz köböl zabot, hat bárányt, tíz ludfiat, huszonhat lúdfiat, halat, rákot mentől többet ifjú gróf Bethlen uram eo nga lakodalmára rendelt Gönczre».* Kétségkívül ugyanígy jártak el a többi vármegyék, melyek az ifjú pár útjába estek. A főúri körök szintén nagy előkészületeket tettek a lakodalomra, mely Magyarország és Erdély két ősrégi s a legelsők sorában álló nemzetsége közt vérségi kapcsot létesített. Széchyné, kissé későn, május hava elején küldte szét a meghívókat.
KORPONAY János Abaujmegye Mon. II. kötet. 148–9.
5. KÉRY JÁNOS.
Wiedemann «Comitium Glorić»-jából (I. coll.).
Első sorban a királyt és a nádort hívta meg, továbbá a magyar- és erdélyországi főúri világot, a szomszédos megyéket, nemes urakat, a szabad királyi városokat, szóval a köz- és társadalmi élet minden rétegének képviselőit. A késői meghivás folytán azonban II. Ferdinánd király nem küldhetett le az udvar köréből külön képviselőt, hanem Bosnyák Tamás, Fülek vára főkapitányának írt, hogy vagy maga menjen el Murányba vagy pedig, ha ő sem mehetne, más alkalmas úton értesítse Széchynét a király hajlamáról és kegyelméről, valamint az okról, mely miatt Bécsből külön követ le nem mehetett.*
A király levele 1627 május 18-dikán kelt Bécsben. Eredetije a gróf Károlyi-család levéltárában.
Eszterházy Miklós nádor szintén nem jöhetett személyesen s május 20-dikán kelt levélben* köszönte meg a meghívást, jelentve, hogy sógorát Kéry Jánost bízta meg helyettesítésével.
A nádor a legszivesebben köszönte meg Széchynének a meghívást «szerelmes leánya lakodalma napjára.» El is menne, ha a «mi szegény hazánknak úgy volna állapota, hogy annyi időt vehetnénk magunknak». De nem teheti; mégis «hogy megmutassuk a Kdhez való jó akaratunkat és szolgálatra való készségünket. Kéry János sógor uramat ő Klmét kértük meg, hogy mi képünkben jelen legyen a Kld napján és lakodalmán». A levél Kismartonban kelt. Eredetije Orsz. Lev.
A vőlegény maga néhány nappal az esküvő előtt érkezett meg rokonai, barátai és fényes kíséret társaságában. Az esketési szertartás nem Murány várában, hanem a közeli Jolsva mezővárosban ment végbe, hol a Széchyeknek kastélyuk volt. Ma is áll a komor épület, de eltakarja a Coburg herczegek díszes palotája, úgy hogy a régi kastély az udvarra s a kertre néz és csak egyik szárnyának kicsin ablakai tekintenek le az utczára, melyen az országút Murányba vezet. A kastély a maga idejében elég tetszetős, emeletes épület lehetett; mielőtt a Széchyek birtokába jutott, barátklastrom volt s a benne levő kis házi kápolnában, mely ma már el van vonva eredeti rendeltetéséről, ment végbe Széchy Mária esküvője 1627 május 30-dikán. Fényes násznép sereglett össze: az erdélyi és felső-magyarországi főrendek számos tagja jelent meg az erdélyi fejedelem és az ország nádora személyének képviselői mellett. Esküvő után a násznép Murány várába kísérte az ifjú párt s ott következett a zajos mulatságok egész sora, mely néhány napot vett igénybe. Bornemisza Ferencz, az ifjú férj egyik erdélyi kísérője, az új pár tiszteletére lakodalmi verset szerzett.* Körülbelűl egy hét múlva indúlt el az új pár Murányból. Számos magyar főúr s az egész erdélyi társaság kísérte s a megyék, melyeket útjokban érintettek, tisztelettel és vendégszeretettel üdvözölték a nagy Bethlen Gábor unokaöcscsét és ifjú feleségét. A násznép jun. 4-én ért Kolozsvárra s 17-én a fejedelem székhelyére, Gyula-Fehérvárra, hol éppen akkor fényes ünnepélyek folytak. Jún. 18-án érkezett meg a török követség, mely Bethlen Gábor nejének, brandenburgi Katalinnak, a fejedelemség külső jelvényeit, a zászlót és botot a török szultán nevében átadta. Gábor fejedelemnek nagy örömet okozott, hogy ez alkalommal nemcsak az erdélyi nemesség virága, hanem «magyarországi sok urak és főemberek, mivel az ifjú gróf is minden násznépével azelőtt való napon érkezék Fejérvárra, igen pompásan» emelték az ünnepély fényét. Szokatlan látvány tárult az új menyecske elé, ki a murányi magányból, az ottani udvartartás egyszerűségéből immár a hatalmas fejedelem fényűző világába kerűlt. Míg férje mint váradi főkapitány a június 18–19-ki ünnepélyeken, melyeken Bethlen Gábor udvarának egész pompáját ragyogtatta, a török főkövet előtt a skófiumot vitte, addig Mária az «úrasszonyok» közt foglalt helyet, kik «nagy sokan igen friss öltözetekben» sereglettek a fejedelemasszony köré.
SCHMIDT: Stammburg der Hunyade 1864-ben megjelent művében azt írja, hogy a vers megvan a gyulafehérvári repositoriumokban. Ma a vers nem található. A leggondosabb kutatás mellett sem bírtam a levéltárnak a fővárosba szállított irataiban és jegyzőkönyveiben ráakadni. A Gyulafehérvárott maradt iratokban sincs ez ideig nyoma. A vers különben 1627-ben ki is nyomatott, de egy példánya sem maradt reánk. (SZABÓ Károly, Régi M. könyvtár. II. kötet.)
Színgazdag, mesés fényű jelenetek vonultak el az ifjú nő szeme előtt. Két ezer igen szép kopjás, ezer kék gyalog, háromszáz német zsoldos tarka-barka öltözetben, a főruak festői viseletökben kísérték a városba a szultán küldöttét. Szállásánál tizenháromszáz katona üdvlövése fogadta s másnap négy tanácsúr, tizenkét főember, száz főnyi lovas banderium Erdély nemes ifjaiból, kik lóháton nyuszt és hiúz-subákban, fényes fegyverzetben elragadó látványt nyújtottak, vezette ünnepélyes audientiára a fejedelmi pár elé.
A palotában egyfelől az urak, másfelől a hölgyek álltak rendet s hosszadalmas szertartások közt ment végbe az uralkodói jelvények átadása. Töméntelen bámész nép lepte el az utczákat s a megelégedett alattvalók zajos lelkesedéssel osztoztak kedvencz fejedelmök örömében.
Ilyen fényes, káprázatos ünnepélyekkel kezdődött ama tizenöt esztendő, melyet Széchy Mária Erdélyben töltött.
6. SZÉCHY GYÖRGY ALÁÍRÁSA.
