APRÓSÁGOK A HÁZBÓL (okt. 22)

Teljes szövegű keresés

APRÓSÁGOK A HÁZBÓL (okt. 22)
Október 21.
Ma is volt még valami rongyos ülése a tisztelt háznak.
Rongyosnak nevezzük annyiban, hogy olyan szakadozott volt. Kétszer is »elnapolta« az elnök, hol tíz percre, hol másfél órára.
De hát a borsot is megtörik, mégis erős. Olyan volt a mai országgyűlés is. Mindenki sietett a maga dolgát behozni, nehogy becsípje a sarkát a ház becsapódó ajtaja.
Különösen Tisza Kálmán vágta ki a rezet. Egy egész nyalábot csapott a ház asztalára csupa törvény javaslatokból. Közigazgatási reform kell nektek? Nohát nesztek. Itt van egyszerre három nagy reform. Egyik a rég sürgetett domestikáról, mely szerint az állampénztár a megyék házi pénztárába közigazgatási, árva és gyámhatósági kiadásokra nem egészen öt milliónyi összeget fizet, melyből aztán kijönni muszáj mind a hatvannégy vármegyének. Másik csak határigazítás, az igaz, de a harmadik aztán bekeblezi Torna megyét Abaujba, mert azt már mégse tűrhetni el, hogy egy olyan tenyérnyi kis megye, mint Torna, váltig reszeljen tormát a kormány orra alá s mindig egyhangúlag válassza meg az országgyűlés képviselőit a szélsőbaloldalra.
Azért hát – delendam censeo. Mert meg vagyon írva, hogy a szélsőbal kiirtatik és kipusztíttatik a föld színéről, tűzzel, vassal és mindenekfölött szavazatokkal.
A kérvények iránt ritkán szokott lenni nagy érdeklődés. A tisztelt háznak rendes praxisa a kérvényekkel szemben az, hogy az ülés végén, mikor már minden polgári gyomorban elharangozták a delet, s alig támolyog még ott néhány éhes honatya, különféle sülteket és főtteket forgatva gondterhelt agyában, előveszik a lajstromot s úgy elintéznek ötvenet-hatvanat a kérvényekből egy szuszra, mint a karikacsapás.
Ma azonban a peticiónak ilyetén csinos elintézése egy kis fennakadást szenvedett. Az országgyűlés kényelmesen haladó szekere erős zakkanást szenvedett egy nagy iratcsomón, egész kis Himalája állta útját iratokból. A törvényhatóságok föliratai a Göczel--Lendl-ügyben.
No, már ezt csak ne vegyük egyszerű akta-számba, s Berzeviczy Albert előadó jónak látta megereszteni mellé egy kis okadatolást. Az esetet, úgymond, mely a kedélyeket fölháborította, ismeri a ház. Azt is tudja, hogy Lendl kapitánynak hátrafordították a sarkát, hát non parlons plus. Ami pedig azt illeti, hogy jövendőben ilyetén állapotok elő ne forduljanak, arról gondoskodjunk majd a katonai büntetőtörvénykönyv reformjánál.
Hát hiszen ha az ember tudná, hogy az a reform olyan lesz, hogy a katona közbüntetteiben ezentúl a polgári bíró ítél olyan törvény szerint, melyet országgyűlés alkotott, király szentesített – még csak elvárnók valahogy; de így ki követelhetné kivált Csanády bácsitól, hogy belenyugodjék a kérvényi bizottság lagymatag javaslatába.
Nem ő, ha addig él is! Van neki ennél különb ideája: adjon be a miniszterelnök törvényjavaslatot, hogy legyen magyar hadsereg.
Persze leszavazták az öreget, és ezzel Csanády bátyánk javaslata és az egész magyar hadsereg elesett.
Sebaj! Lesz még szőlő lágy kenyérrel!
Az ülés legnagyobb része a delegáció tagjaira szóló szavazatok beadásával telt be.
A kormánypárt szörnyű zavarban volt. A kiosztott szavazócédulákon a névlajstromból megfoghatatlan s még eddig föl nem deríthetett vétségből kimaradt a – Wodianer Albert báró neve.
Szerencse, hogy valami szemes ember – talán éppen Wodianer Albert báró maga – még idejekorán észrevette a szerencsétlenséget s figyelmeztette rá a nagyfejűeket, kik a szomorú fölfedezésre menten elvesztették a fejüket s csak amikor ismét megtalálták, csíptek nyakon minden embert, kinek szavazócédula volt a kezében, s gyilkot szegezve a mellének, kényszerítették, hogy herceg Odescalchi Gyulát irgalmatlanul törülje ki s írja helyébe irgalmasan báró Wodianer Albertet.
Mert az rettenetes veszedelem volna a hazára, ha Wodianer Albert báró a delegációból kimaradván, megapprehendálna. E neheztelés végveszéllyel fenyegetné az országot, mert hát ad normam: Görögország parancsol a kerek világnak, Athén parancsol Görögországnak, Themistokles parancsol Athénnek, neje parancsol Themistoklesnek, a kisfia parancsol az anyjának: ergo a Themistokles kisfia parancsol az egész világnak, – azonképpen: a nemzeti bank parancsol a magyar kormánynak, az öreg Wodianer parancsol a nemzeti banknak, az ifjabb Wodianer parancsol az öreg Wodianernek, ergo Wodianer Albert báró parancsol a magyar kormánynak.
Így állván a dolgok, Wodianer bárót nem szabad a delegációból kifelejteni. Egy az, hogy őnélküle ez a mintaintézmény nem volna tökéletes; más az, hogy pénzre is nagy szükség lehet. Hiszen még csak tegnapelőtt vallotta be a pénzügyminiszter, hogy nem tudja: a büdzsén támadt huszonheted-félmilliónyi hézagot mi az ördöggel dugja be.
Ha Wodianerék, megbosszankodva, csomót kötnek a pénzes zacskóra, akkor aztán igazán nem tudja ám.
Ennélfogva csak be azzal a Wodianerrel a delegációba! Hátha szükség esetén megkönyörül.
És a nemes báró belejött a delegációba, a kormány szerencsésen elkerülte azt az örvényt, melybe vigyázatlanságában majd-majd belebukott, – a haza megint meg van mentve egy esztendőre.
Odescalchi? – az apprehendálhat! Neki nem a nemzeti bank a papája.
Másfél órai szünet után esett csak le a nagy kő a kormány szívéről, mikor a választások eredményét kihirdették, s kiderült, hogy az az ember, akitől Magyarország sorsa függ, megválasztatott s a haza egéről eltűnt a fenyegető vihar fellege.
Ekkor aztán az elnök kijelentette, hogy a tisztelt ház az ország szénáját ekként rendben hagyva – mehet istenhírével haza. Akár színét se lássák egymásnak november 21-ig.
Addig a hadügyminiszter majd elcsinálja Bécsben a delegációkkal, hogy mennyi legyen a deficit, elfoglaljuk-e Salnichit, s az orosz verjen-e meg bennünket, vagy a porosz, avagy mind a kettő.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem