TÓTH ÁRPÁD: SZOBÁK
Házat fehér madarak bús szigetjén,
Ahol örökös, rózsaszin, hideg fény
Borong a végtelen vizek felett.
Fényes karú, mezitlen, barna nők
Surolják majd, hajlongva hűs szobáid
S dalolják messze otthonuk danáit
Míg setét rózsákként csügg bús fejök.
Hol lágymeleg hab simogassa vállad,
Csókolja emlőid és hosszú, bágyadt
Karjaid közt lomhán suhanjon át.
Itt gyolcsok lesznek s régi, sárga selymek,
Vörös rózsák és apró nárciszok;
Ha jősz, egy kis fiú tapsolni fog,
És én szomoruan s alázattal figyellek.
S mint téli síkra ejtett ékszerláda,
Ferdén a hóba fúrva, kifosztva és kitárva,
Heverjen drága tested a tiszta lepleken.
Kis asztalodon könyvek legyenek,
S míg bennük lapozol lágy, lassu ujjaiddal,
Itasd meg illatos és könnyes dalaikkal
Itasd meg csendesen s ringasd el lelkemet…
Távol partok felé merengnek a cselédek
S a mi bús asztalunkon elhűl az esti étek,
Én furcsa bánatim, édes, ne nézd tovább:
Vezess be kisanyásan a harmadik szobába,
Ahol születnek a setét rimek,
Forralj kedveskedőn lágy, zümmögő vizet
És hints teát és mérget szelíden a pohárba…