BABITS MIHÁLY: SAN GIORGIO MAGGIORE
a nyájas szerzetes mutatta az utat
a toronyhoz, amely büszkén szökell a légbe
s Velence ujjaként az ég felé mutat.
kigyóz a deszkaléc s szorúl az öntudat
a szem kapaszkodik a harangkötelékbe
s végét nem érheti s szédűl, s ijed, kutat.
és négyfelől a nagy szigetváros kitágul
mely ég és víz között gyémántos fényben áll,
Egy perc… egy szédülés… a szív ijedve dobban.
Lefelé, lefelé!… hamar!… a deszka koppan.