Jászay Horváth Elemér: Decrescendo
Óh élő bánatoknak halk léptű hirdetői!
Bús kővé merevülnek palástom dús redői,
Szép, szózatos szoborrá az asszonyt-váró leplek.
S a lankadt szárnyu vágyak esténként úgy belepnek.
Óh, tőlem messze szálltak a kacajok, a kedvek,
S meddő kezekkel járnak az élet magvetői.
Virágosan feküsztök, fehéren, dermedetten,
Mint holt kezek, szegények, mik mindent odaadtak.
Pár elhervadt virágnak, vágyaknak és szavaknak,
És reszkető kezekkel alávésem:
Szerettem…