Lányi Sarolta: Búcsú a holdvilágtól
Az arcom változott talán,
Azóta, hogy őnéki adtam
Ezer bolondos éjszakám.
Amellyel lényem tele volt,
Mikor szivembe szúrta tőrét
A tündökletes telehold.
Ezüstös arcát éjfelen
S szerelmes, csábos, kósza fénye
Nem játszik többet én velem.
Szemem tükrében nem kutat,
Mert már tudom, hogy messze sem jó
És nem csábítnak új utak.
Mert mindenütt magam vagyok
S közelből szürke sár a csillag,
Mely messziről fénylik, ragyog.
És minden új nap megrabolt
Hideg lidércláng már a múltam
És sáros csillag már a hold.