Ady Endre: A Hold megbocsát
Ady Endre: A Hold megbocsát
Savanyún, csonkán, nagy mező fölött,
Talán tizedszer ilykép, megrabolt,
Balog utasként ballag át a Hold.
Talán tizedszer ilykép, megrabolt,
Balog utasként ballag át a Hold.
Arcán vén kópék fáradt mosolya
S alant szörnyedt, bús sóhajba vesző
Kínjaival mered föl a mező.
S alant szörnyedt, bús sóhajba vesző
Kínjaival mered föl a mező.
Forradásos mező, fukar, kopár,
Rothasztó testét gúnyos, halk, hideg,
Fényével a Hold öntözgeti meg.
Rothasztó testét gúnyos, halk, hideg,
Fényével a Hold öntözgeti meg.
S fagyos fényben e nagy hulla terül,
De messze szélén félénk vándorul
Egy lyány csókos férfiára borul.
De messze szélén félénk vándorul
Egy lyány csókos férfiára borul.
Mintha sohse járt volna itt Halál,
Az Élet, ez az eltörött derék,
Kigyós örömmel üti föl fejét.
Az Élet, ez az eltörött derék,
Kigyós örömmel üti föl fejét.
S mert Földre nézni csókért küldetett,
A Hold ujjongva, bízón kiragyog
S száz halál-bűnért küld bocsánatot.
A Hold ujjongva, bízón kiragyog
S száz halál-bűnért küld bocsánatot.
