ALBERT SAMAIN: ILDA
És mint delejes Észak, úgy vonzott, oly szelíden,
Összhangba békülőn halkúlt körűlte minden
Mint lépések zaja, a süppedt hóba halván.
Arcáról már fenséggel, melyben póz s kényszer nincsen,
Kezdettől fogva, halkan, holtak szépsége intsen?
Ha jött, szentségtörés lett a zaj a vígak ajkán.
Csendes tünődés bolygott evezve tétován,
Titkot ivott magába minden, amihez ért.
Ijedten elhaló, szemérmes sóhajával
A hallgatás kéjének élt.