II.
II.
Harangszó csendül valahol…
Milyen régen nem ért fülemhez
csöndes-bús alkonyi szó, a harangé.
Távolba vesző zengése fölébredt,
azért talán, mert egyedül vagyok?
csöndes-bús alkonyi szó, a harangé.
Távolba vesző zengése fölébredt,
azért talán, mert egyedül vagyok?
Letünt napja után merengő
mélán mosolygó opálos égbolt
halovány felhői felém úsznak megint,
a sáppadt-arany s ólmosan sötét
kusza felhőrongyok: már megint a sorsom…
s felhőket át meg átfúró madár,
- a messzi kékségekbe szárnyaló,
mit im szűk ablakomból kisérni sem tudok
fáradt szememmel: már megint a vágyam…
mélán mosolygó opálos égbolt
halovány felhői felém úsznak megint,
a sáppadt-arany s ólmosan sötét
kusza felhőrongyok: már megint a sorsom…
s felhőket át meg átfúró madár,
- a messzi kékségekbe szárnyaló,
mit im szűk ablakomból kisérni sem tudok
fáradt szememmel: már megint a vágyam…
