Páll Rózsa: Emlék
Páll Rózsa: Emlék
Nagyon öreg leszel már… ülsz életed rőt szigetén
mint árva gyökér,
melynek erején friss unokák levele
szökken tarka virágba.
Friss unokák hajtása, kiknek a vérét
nem az én testem szitálta kékes erébe
s elébe nem az én szívem
riadt harangja sikoltott…
mint árva gyökér,
melynek erején friss unokák levele
szökken tarka virágba.
Friss unokák hajtása, kiknek a vérét
nem az én testem szitálta kékes erébe
s elébe nem az én szívem
riadt harangja sikoltott…
Ülsz tétlen, téli gyökér… és vágy szele ér
és lelked csigahéját a multba meríted
és úszol és kúszol a mult lassú vizén…
Erre kerestél… itt könny ere fénylik,
erre szerettél… itt kín köde reszket…
Virágnevem rég elenyészett
árva szivedben
s emlékem az élet
százszínű könnye lesírta…
és lelked csigahéját a multba meríted
és úszol és kúszol a mult lassú vizén…
Erre kerestél… itt könny ere fénylik,
erre szerettél… itt kín köde reszket…
Virágnevem rég elenyészett
árva szivedben
s emlékem az élet
százszínű könnye lesírta…
De tart a rím fonala,
vállam vésett vonala
és remegő, öreg kezed
kitárod sírva utánnam…
vállam vésett vonala
és remegő, öreg kezed
kitárod sírva utánnam…
(s halott szivemből lágyan,
zenélve zsendül a fű…)
zenélve zsendül a fű…)
