TELEKES BÉLA: GÉPEK DALOLNAK
Kacagva zúgó diadaléneket;
Nagyúr, ember, meddig még az uralkodósdi?
Még meddig bírsz oly hetykén áltatódni,
Hogy mink vagyunk rabszolgáid neked?
Csak orozd vaserőnket, az önfeledtet, orozd!
Óh dolgozunk tehelyetted mink, a gépek,
De hiába minden hasznod, a temérdek,
Csak gondot idéz rád, milliószorost.
Hej, jut-e az első finta eszedbe még?
Az első kis emelőrúd! Óh csupasz ősöd
Nagy öröme rajta de magasba vetődött!
És jut-e eszedbe az első kis kerék?
Ha gépsas visz, ha taligád nyekereg –
S ha a csillagok összes titkait is leorzod,
Mint tépnek majd szét, hitvány, kicsi roncsot,
Egymásba marni unó fogaskerekek?!
Csillagmiriádok gépe mit dalol!
Mint dörgi magának az Istennek fülébe:
Mily rabtartónak vagy te rabcselédje,
Hogy csak rabságon uralkodhatol?!