TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP)

Teljes szövegű keresés

TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP)
TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azért kértem rendkívüli ügyben felszólalási lehetőséget, mert tartanám ildomosnak - a holnapi napirendi pontok ismeretében - a holnapi napon tenni ugyanezt.
Ezt követően pedig várhatóan jó három hét múlva ül össze a tisztelt Ház, és olyan sürgősnek ítélem azt a kérdést, amelyben felszólalni kívántam, hogy ennyi időt nem tudok ezzel várni, de igyekszem rövid lenni.
(A képviselő felszólalását végigkíséri a képviselők zúgása, morajlása, főként a bal oldalon.)
Lényegében Tajvanról, tajvani utazásomról és annak lehetséges következményeiről kívánok szólni. Rendkívül fontosnak tartom előrebocsátani, hogy a tajvani utazásomat - amelyről annyi ellentmondó híradás jelent meg - megelőzően, mielőtt az szóba került volna, olyan megalapozott tájékoztatásokat kaptam erről a térségről, hogy figyelemmel Magyarország jelenlegi gazdasági helyzetére, nevezetesen arra, hogy a tőke sem Nyugat-Európából, sem Amerikából nem jön be olyan ménékben és ütemben, ahogy azt reméltük. Figyelemmel a legkülönbözőbb megkötöttségekre, figyelemmel arra, hogy egy olyan kis országnak, mint Magyarország, soha nem állhatott érdekében az, hogy akár gazdaságilag is egy vagy két nagyhatalomhoz kösse a sorsát, hanem éppen az az érdeke, hogy minél többrétűbb gazdasági kapcsolatokat építsen ki minél több országgal.
Magyarán mondva tehát, a katasztrofális gazdasági helyzet elhárításával kapcsolatos képviselői felelősségtudat indított engem arra, hogy a tajvani útra vállalkozzam, és azt megszervezzem.
Olyan jelentőségűnek tartottam az ügyet, hogy abból indultam ki: nemzeti összefogást hirdetek meg ezzel az üggyel kapcsolatban. A lehetőségeket tehát nem sajátítom ki a Független Kisgazdapárt számára, hanem az egész Parlament számára, a Parlament által képviselt minden népréteg számára lehetővé teszem azt, hogy Magyarország gazdasági felemelkedéséért a szükséges lépéseket megtegyék.
Meg kell állapítanom, hogy ez a törekvésem nem vezetett sikerre, mert először a FIDESZ, majd később az MSZP, majd az SZDSZ az utolsó pillanatban visszavonta delegátusát ebből a küldöttségből. Így csak a kormánypárt tagjai, tehát a Magyar Demokrata Fórum, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Független Kisgazdapárt tagjai és a függetlenek képviselője vett részt, magánemberként ugyan, de képviselői felelősségtudatától átitatva ezen az utazáson.
Hadd legyen szabad előadnom, hogy a tajvani utazásunk kapcsán olyan gazdasági lehetőségeket tárunk fel, amelyeket Magyarországnak most rendkívül sürgősen ki kell használnia.
Igen lényegesnek tartom megemlíteni, hogy Tajvan az utóbbi tíz évben több mint meg hetvenszerezte - nem tévedés: meg hetvenszerezte - a devizatartalékait, s Tajvanban és a környező országokban a "tigrisek" rendelkezése alatt áll a világ beruházásra váró tókéjének több mint 60 százaléka.
Olyan gazdasági lehetőségek nyíltak meg a tárgyalásaink során, melyek kihasználása esetén Magyarország ugrásszerű gazdasági fejlődés lehetősége előtt áll.
És ez nem tévedés, igen tisztelt Képviselőház! Bármennyire nem is érdekel egyeseket az, amit mondok. De miután nekünk, képviselőknek, kötelességünk az ország gazdasági felemelkedésén is munkálkodni, nem hanyagolhatjuk el ezeket a lehetőségeket.
Csak tájékoztatásul mondom, hogy volt olyan szervezet, amelynek tárgyalásai során kijelentették nekem, hogy 16 milliárd dollár áll a rendelkezésükre ahhoz, hogy ebben a térségben beruházásként felhasználhassák. Magyarország a jelenlegi gazdasági helyzetében - amikor tízezrek elbocsátására fog sor kerülni - nem mehet el közömbösen ilyen gazdasági lehetőségek mellett. És ha ehhez még figyelembe veszünk olyan lehetőségeket, mint például az, hogy a meneküld hongkongi tőkét át tudjuk telepíteni Magyarországra, mondjuk Csepelre, és itt létre tudunk hozni nagyon rövid idő alatt - idegen tőkével, idegen beruházással - egy olyan csodavárost, mint amilyen például Hongkong. És ha figyelembe vesszük azt, hogy a "tigrisek" egyéb vonatkozásban is hajlandók lennének minden elképzelhető gazdasági együttműködést velünk megtenni. Ennek keretén belül megállapítottam: lényegében az a terv, hogy Magyarországot úgy Nyugat, mint Kelet felé ezek az országok egy gazdasági bázisországgá kívánják tenni.
Magyarán szólva: ha tehát ezeket a gazdasági lehetőségeket kihasználjuk, akkor néhány év alatt ugrásszerű fejlődést lehet elérni Magyarországon, és ezt a lehetőséget nekünk nem szabad kihasználatlanul hagynunk.
És ismételten felajánlom: nem a Független Kisgazdapárt és nem a kormánykoalíció akarja a babérokat a saját számára learatni. Ebben a gazdasági lehetőségben, ennek kiaknázásában szerepe van a Szabad Demokraták Szövetségének, a FIDESZ-nek, az MSZP-nek is. Legyen egy nemzeti összefogás ebben az ügyben, hogy ugrásszerű fejlődést tudjunk kiharcolni hazánknak.
Nagyon kérem Képviselőtársaimat, hogy most, amikor a szünet ideje elérkezik, majd ezt követően az önkormányzati választásokra harcba indulnak, akkor ebben a kérdéskörben - amit most felvetettem Önök, tehát ennek a Képviselőháznak, ennek a testületnek minden tagja és minden olyan gazdasági szakember, aki ebben az ügyben valamit tehet, kérem, irányítsa tekintetét Délkelet-Ázsiára. Mert onnan egy olyan hallatlan fejlődési lehetőséget biztosító tőkeözön beáramlását lehet elérni, amely Magyarország közeli felvirágoztatását eredményezheti.
Kérem, hogy igen tisztelt Képviselőtársaim segítsenek nekem ebben! Köszönöm.
(Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem