BEKE KATA (MDF)
BEKE KATA (MDF)
BEKE KATA (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Úgy gondolom, senki nem felejtette el azt a mondatot – aki hallotta –: hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon. A végre szabad Kossuth Rádió így kért bocsánatot forradalmunk gyönyörű szép napjaiban. Megbocsátottunk, hiszen az áldozat mindig könnyebben bocsát meg, a szabad ember nagylelkű, és mi akkor szabadok voltunk. Aztán jöttek a tankok azon a novemberi hajnalon, és újra elkezdődött a hazugság éjjel és nappal, minden hullámhosszon, nyomtatott sajtóban, majd az új, nagy hatalmú játékszerben, a televízióban egy emberöltőn keresztül. De azóta sem kért bocsánatot senki.
Tisztelt képviselőtársam, Haraszti Miklós különös mondattal lepett meg tegnap: nem pártok, nem a pártállam önfelszámoló képessége, hanem az újságírók vívták a harcot – mármint a rendszerváltásért. Ez nem így van. Közös vállalkozás volt ez. Kósa Ferenc is erre utalt az előbb. Ha külön színhelyeken zajlott is. A Rajk László-féle szamizdat-butikban és Monoron, a Bibó István Kollégiumban és Lakitelken, olyan otthonokban, ahol tisztességes embereket neveltek, olyan osztálytermekben, ahol nem hazudott a történelemtanár.
Aztán valamennyien találkoztunk a nagy tüntetéseken; hát hiszen ott voltunk, emlékszünk rá. A pártállamban magam egy csöppnyi önfeláldozó-készséget sem tapasztaltam, hiszen értékes éveket veszítettünk el azzal, hogy görcsösen és igen költségesen vívta utóvédharcait. De emlékszem Pozsgay Imre magányos és kockázatos harcára a hetvenes évek közepétől. És emlékszem arra, hogy Horn Gyula a szófiai követség diplomáciai csapdájával kezdte lebontani a berlini falat.
Ebből a közös vállalkozásból a sajtó is kivette részét persze, bár talán még emlékszünk arra is sokan, hogy a '88-as nagy tüntetések és a '89-es március 15-e százezreiről még mint tíz-, húsz- és harmincezres tömegről számolt be a televízió esti híradója. A '89-es nyomtatott sajtó izgalmassá kezdett válni, és nagyon sokan maradtunk fönn éjfélig, keltünk fel korán azért, hogy egy-egy rádiós vagy televíziós műsort meghallgassunk és megnézzünk. Azután valami megváltozott.
Haraszti Miklós országgyűlési határozati javaslata két rejtett fikcióra épül. Az egyik fikció az, hogy a kormány diktatórikus módszerekkel kíván kormányozni és tekintélyelvű államot akar kiépíteni. A másik az, hogy a magyar sajtó olyan tökéletes, hogy a pártatlanság természetes állapota szinte biológiai tulajdonsága. A hivatásának annyira magaslatán áll, és arra is képes, hogy egyedül ezen a világon minden intézmény között, önmaga felügyelje önmagát. De ez sincsen így.
A kormány többpártrendszerű demokratikus szabad választásokkal került a hatalomra, polgári demokráciát és piacgazdaságot épít ki programjai szerint, törvényes úton, ahogyan ennek valamennyien részesei vagyunk. A sajtóval pedig megtörtént az a különös valami, amit természetesen nem vonatkoztatok mindenkire, hiszen minden általánosítás igazságtalan. De emlékszünk arra, tudjuk jól, hiszen ez mind a mai napig nem változott meg, hogy a választások óta a sajtóból fanyar rosszkedv árad, szinte ellendrukkeri hangulat – teljesen érthetetlenül. Ujjongani kellett volna akkor, amikor negyvenöt év után végre szabad választásokra került sor Magyarországon. De akkor nem ez volt a fontos, hanem egy szerkesztő magánügye. Akkor is fontosabb volt egy futballmeccs, amikor az első legitim kormány tette le az esküt ezek között a falak között. (Taps jobboldalt.) És valahányszor hazaérek és bekapcsolom a televíziót az esti híradó alkalmával, egy másik parlamentről látok tudósítást és nem arról, amit végigültem. (Taps jobboldalt.)
Tisztelt Országgyűlés! Mi újra szabadok vagyunk, tehát nagylelkűek lehetünk és megbocsáthatunk akkor is, ha nem kért bocsánatot senki. Bízom aban, hogy a magyar sajtó felméri hallatlan nagy történelmi felelősségét. Hiszen a közös vállalkozás nemcsak a kormányzó pártoké, nemcsak az ellenzéké, nemcsak a kormányé, hanem az egész országé. Hogy végre sikerüljön demokráciát teremteni. Nem lehet reményvesztetten, nem lehet rosszkedvűen, nem lehet – hogy csúnya budapesti szót használjak – mínuszolva: hanem természetesen kritikával élve akkor, amikor erre a kritikára szükség van, természetesen tárgyilagosan, természetesen figyelembe véve azt az alapelvet, hogy a hír szent és a kommentár szabad, de a világért sem tévesztve össze ezt a kettőt.
Tisztelt Országgyűlés! Úgy gondolom, hogy a sajtónak, a Rádiónak, a Televíziónak nyugodtabb mindennapi munkát és nagyobb szabadságot jelent az a javaslat, amit Kulin Ferenc terjesztett a tisztelt Ház elé. Én nem kívánom ezeket az érveket megismételni, csak figyelmükbe ajánlom, hogy Haraszti Miklós törvényjavaslatával szemben ezt fogadják el. Nem az a kifogásom Haraszti Miklós javaslata ellen, hogy szabadelvű ihletésű, hanem, hogy nem eléggé az. – Köszönöm a figyelmüket. (Nagy taps jobboldalt.)
