DEMSZKY GÁBOR, DR. (SZDSZ)
DEMSZKY GÁBOR, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Kedves Beke Kata és Csurka István! Számomra régóta evidencia, hagy a sajtónak a hiteles tájékoztatás, a tények és információk közlése mellett kötelessége, hogy a kritika hangján, a kritikus közvélemény hangján szólaljon meg. A sajtó nem viselkedhet Narcissus tükreként.
A legutóbbi vitában már másodszor kérték számon a kormánypárti képviselőtársaim a sajtóban annak kritikus hangját. A sajtóból nagyon rosszkedv árad, szinte ellendrukkeri hangulat - mondotta Beke Kata, majd újra felemlegette a focimeccs közvetítésének ominózus esetét. Ezzel a kijelentéssel kapcsolatban szeretnék elmondani néhány észrevételt a sajtószabadság védelmében.
Úgy gondolom, hogy semmiféle Pártatlan Tájékoztatási Bizottság nem garantálhatja a sajtószabadságot, ha több törvényhozó képviselő a plenáris ülésen a műsorpolitika bírálatával foglalkozik. Úgy gondolom, méltatlan a képviselői megbízatáshoz ez a fajta beleszólás, állásfoglalás.
Tisztelt Képviselőtársaim! Aggódom. amikor a focimeccs közvetítése került szóba, és aggódtam akkor is, amikor Csurka István előre, mintegy megelőlegezett bizalommal és szeretettel tbc-s marhák hamis marhalevelei kiállítóinak nevezi a Pártatlan Tájékoztatási Bizottság még meg sem választott tagjait.
Aggódom, mert ahol az állam kezeli, üzemelteti, tartja fenn a nemzeti médiát, ott nagy a kísértés, nagy a bűnbeesés veszélye. Csak egyetlen, pici vékony mezsgye választja el a nemzeti médiát attól, hogy a Kormány médiájává váljon. Csurka István úgy tűnik - szívesen átlépné ezt a vékony mezsgyét.
Sajtónyílatkazatait úgy értelmezem, hogy szerinte a sajtó, a média az MDF választási győzelmének hőn óhajtott jutalma. Ha ez a nézet gyakorlattá válik, akkor vége a Sajtó rövid életű szabadságának.
Tisztelt Képviselőtársaim! Sokan vagyunk, akik számára a sajtószabadság nemcsak azért fontos, mert a demokratikus döntéshozatal alapfeltételének tartjuk, hanem azért, mert sajtószabadság nélkül nincs szabad tudományos kutatás, és nem beszélhetünk lelkiismereti szabadságról sem.
Sokan vagyunk itt, akik elfogultan és védelmezően viszonyulunk ehhez a témához. Sokan vagyunk, akik már az elnyomás éveiben nemcsak követeltük a Sajtószabadságot, hanem megteremtettük a szamizdattal a szabad sajtó első magyar műhelyeit. 1980 óta bujkálva és konspirálva nyomtattuk a Beszélő és a Hírmondó példányait. Nyomtattuk a cenzúrán fennakadó magyar írók könyveit, Konrád György, Pethő György és mások regényeit, verseit, amelyek egy évtizeden át csak szamizdatban voltak olvashatóak. A sajtószabadságnak még a követelése is veszélyes volt ebben az időszakban, 1983-ban egy utcai igazoltatás során két egyenruhás rendőr elvett tőlem egy kéziratot Andrej Szaharov írását. Beleolvastak a szövegbe: sajtószabadság, lelkiismereti szabadság - Na, előállítjuk! - szólt oda a rendőr a gépkocsivezetőnek. Egyetlen Andrej Szaharovot idéző szó elegendő volt az. előállítási parancshoz. Azért mondtam el ezt a történetet itt és most, hogy elhangozzék ebben a házban és ebben a vitában Andrej Szaharov neve.
Ha Közép-Európában Sajtószabadságról, pártatlan tájékoztatásról, lelkiismereti szabadságról beszélünk, akkor érdemes őt idéznünk., Szaharov emléke előtt fejet hajtanunk. Igazságait és jövőképét nemcsak a világ legnyomasztóbb hatalmú rendőrségével szemben vállalta fel, de a közvéleménnyel szemben is, a realizmusra és mérsékletre intő közmeggyőződéssel szemben is. Azoknak a maroknyi ellenzéki csoportot alkotó emberi jogi aktivistáinak volt a szellemi vezére, akik szembe mertek szállni a birodalmi logikával. A gondolkodás szabadságával megvert másként vélekedők között ő volt a legnagyobb, a legkiemelkedőbb. Példája, írásai, szellemisége a szabad sajtó korai magyar kísérleteiben is jelen volt, inspiráló volt, és az maradt mindmáig.
E kitérő után elmondanám, hogy Csurka István beszédének egyik megállapítását én is osztom, és csak egyetértésemet tudom hangoztatni. "Nincs előttünk semmi új, sok minden szót ott folytatunk, ahol abbahagytuk" - mondta Csurka István. Igaza van. Amikor a Kormány központosító intézkedéseiről olvasok, mindig ugyanezt állapítom meg. A Kormány a pártállamtól örökölt két nagy lapkiadó birodalmat, a Pallas-t és a Lapkiadó Vállalatot felügyelete alá helyezte, és ezzel a sajtó 80 százalékát máris ellenőrzi. Mi ez, ha nem a régi modell újraéledése? (Derültség, zaj a jobb oldalon.)
A nagy hatalmú Állami Vagyonügynökség által levezényelt privatizáció során a Kormánynak módja lesz a neki elkötelezett partnerek kiválasztására, a szerkesztőségek vezetőinek a lecserélésére. "Minden rosszat ott folytatunk, ahol abbahagytunk" - idézem újra Csurka Istvánt. A Minisztertanács a felügyelete alatt kívánja működtetni a Központi Statisztikai Hivatalt és a Közvéleménykutató Intézetet. Legalább az utóbbit, a Közvéleménykutató Intézetet illő lett volna függetleníteni a hiteles visszajelzések, a szakmai követelmények érvényesülése végett.
Nem idézem a Magyar Nemzet privatizációjának, a kézivezérlésnek a példáját.
Összefoglalva: ezek a központosító törekvések alkotják a most felállítandó PTB-t befolyásoló, meghatározó szakmai környezetet. Amíg ez a tendencia folytatódik, pártatlan tájékozódásról csak beszélni lehet.
Mindenesetre örülünk nagyon annak, amit az előbb hallottunk: Csengey Dénes ígéreteinek; örülünk annak, hogy ebben a teremben mindenki a szabad sajtó híve. Ugyanakkor Csengey Dénes érvelésével szemben Haraszti Miklós törvényjavaslatának három elemét szeretném kiemelni. A PTB a szabad újságírói véleménynyilvánítást biztosító panaszfórumot próbál teremteni, intézményes jogorvoslatot kíván teremteni. A szakmát védi a média küldötteinek és a szakmai szerveztek küldötteinek a túlsúlya a Pártatlan Tájékoztatás Bizottságában.
A harmadik, és egyben a legfontosabb technikai szabály pedig úgy hangzik, hogy a PTB ajánlás- jellegű állásfoglalását kőteles haladéktalanul nyilvánosságra hozni. A rossz emlékezetű kuratorista gyakorlattal szemben, amely a titkos állásfoglalásokra épült, a szabad sajtót ezzel maga a nyilvánosság védi. Haraszti Miklós törvényjavaslatát én elfogadásra ajánlom (Taps.)