SZABAD GYÖRGY (MDF)

Teljes szövegű keresés

SZABAD GYÖRGY (MDF)
SZABAD GYÖRGY (MDF) Tisztelt Országgyűlés! A sorrendezés következménye, hogy Orbán Viktor után szólok, s nem előtte; nem neki válaszolok, de teljes mértékben egyetértek vele. (Taps az SZDSZ és a FIDESZ soraiban.)
Vannak olyan követelmények, amelyeket egyikünk sem - aki így vagy úgy, de kivette a részét a diktatúra felszámolásából - tekinthet lebecsülendőnek, s ilyenek: a mi ellenzéki kerekasztalnál kiharcolt eredményünk, ami testet öltött az alkotmánymódosításban, testet öltött a fegyveres erők pártsemlegesítésében, testet öltött abban, hogy a demokratikus parlamentáris rendszer alapjára kívántuk helyezni ezt az országot.
Tegnap örömmel és elégtétellel reméltem, hogy lezárul a Kisgazdapárt egy tisztségviselője által kibocsátott felszólítás körüli vita. Ma úgy gondolom, továbbra is azt kell indokoltnak tekintenünk, amit nem egy személy, hanem a Parlament egyik felelős tényezője, a Kisgazdapárt kollektív megnyilatkozásaként hallottunk.
Mindenesetre szeretném kijelenteni - úgy gondolom, ez nem személyes megnyilatkozásom -, hogy a Magyar Demokrata Fórum egyetlen felelős tényezője sem fogja soha támogatását adni olyasmihez, ami a kerekasztalnál elért, a Magyar Köztársaság érvényes Alkotmányának alaptételeiben foglalt, demokratikus megnyilatkozás volt és marad. Ez az egyik, ami miatt szót kértem.
A másik, nagyon rövid, de gondolatilag idekapcsolódó elem, ami Annus József megnyilatkozásához kötődik. Én úgy gondolom, s egy régi megnyilatkozásomban ennek hangot adtam, hogy a tollukat tépett madarak is repülnek, de alacsonyan. Sem én, sem a Magyar Demokrata Fórum, soha nem állunk be a tollat tépők sorába. Magyarán mondva: a tollukat vesztettek soha nem lesznek tollat tépők, azaz cenzúrázók, azaz a sajtószabadság megtagadói. Ezt nagyon komoly indulattal, nagyon komoly fogadalomként szeretném elmondani. Tessék majd rajtam vagy rajtunk számonkérni !
Nem arról van tehát szó, mint ahogy valaki elég ármányosan - megfogalmazta: hogy voltak, akik hajdan is ellenzékiek voltak és ellenzékiek maradtak.
Aki így fogalmaz, nem veszi észre, hogy itt egy óriási fordulat történt akkor is, ha az ellenzék egy része kormányra került. De ez a Kormány nem annak a Kormánynak a folytatása! Ezt pedig mindenkinek míg az ellenkezőjét bizonyítani nem tudja - nagyon komolyan kell vennie, mert így maradhatunk csak közösek a demokrácia akarásában, az Alkotmány védelmezésében, a sajtószabadság védelmezésében.
Mindeddig, amit mondtam, úgy gondolom, nemcsak a magam nevében mondtam. Most legyen szabad egy dolgot a magam nevében mondani. S ez az, hogy egyetértek azzal a javaslattal, miszerint itt kinevezéseknek és egy pártatlan bizottság megszervezésének az egybekapcsolása nem mutatkozott szerencsésnek. Egyszerűen végrehajthatatlannak bizonyult. Meglátjuk, hogy a szétválasztás milyen sikerrel jár.
A szétválasztás esetére van azonban egy magángondolatom, és ezt ajánlom a hatpárti egyeztető bizottság elé. Mégpedig: hogy talán ott kellene megint folytatni a sajtó demokratikus útegyengetését, ahol a történelmünkben abbamaradt. 1848 után egyetlen kísérlet élt - persze csökevényesen - tovább, az a kísérlet, hogy az esküdtszéki rendszert a sajtó dolgában kell fenntartani. Szűkre szabták, megnyomorították, de a gondolat a reformkorból jön: 48-ban törvénybe foglalódott!
Miért ne kísérelhetnénk meg azt, hogy ezt a pártatlan bizottságot néhány szakember vezetésével esküdtszéki alapon hozzuk létre? A választópolgárokból kisorsolással álljon fel a pártatlan bizottság néhány szakember szervezésében. Csak a gondolatot tolmácsolom. Köszönöm. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem