ELNÖK (Szűrös Mátyás)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szűrös Mátyás)
ELNÖK (Szűrös Mátyás): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem képviselőtársaimat, foglalják el helyüket – a nem képviselőket pedig, hogy a termen kívül foglaljanak helyet.
Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság még ülésezik, de rövidesen visszatérnek a terembe a bizottság tagjai, köztük a frakcióvezetők is. Most az interpellációk megtárgyalása következik, majd a mai nap folyamán még lezárjuk az előző témát, a vitát, illetve majd határozathozatal következik. Tehát korábbi napirendünk elfogadásának megfelelően az interpellációk következnek.
Borz Miklós képviselőtársunk (Független Kisgazdapárt) interpellálni kíván a pénzügyminiszterhez a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége Üdülési Főigazgatósága és intézményei ügyvezető testületének nyílt levelével kapcsolatban. Borz Miklós képviselőtársunkat illeti a szó.
Interpelláció: Borz Miklós (FKgP) – a pénzügyminiszterhez – a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége Üdülési Főigazgatósága és Intézményei Ügyvezető Testülete "Nyílt levelének" tárgyában

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem