BÉKESI LÁSZLÓ, DR. (MSZP)
BÉKESI LÁSZLÓ, DR. (MSZP)
BÉKESI LÁSZLÓ, DR. (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy a személyi jövedelemadó törvényjavaslathoz benyújtott számos módosító indítvány közül minden bizonnyal a legnagyobb érdeklődésre azok tarthatnak számot, amelyek megkísérlik az 1991-es bérinflációhoz igazítani a személyi jövedelemadó tábláját, és olyan korrekciókat ajánlanak, amelyek ennek a bérinflációnak és az adóterhelésnek a növekedését vagy megszünteti, vagy minimumra csökkenteni szándékozzák. Ilyen a mi alapvető javaslatunk is, amelyet 1057-es szám alatt nyújtottunk be a tisztelt Háznak. Röviden erről szeretnék néhány magyarázó és indokoló mondatot szólni Önök előtt.
Meggyőződésem, hogy miközben általános volt az egyetértés pártok, szakemberek és a kormányzat között, hogy sok oknál fogva – amelyekre most nem térnék ki, hiszen az általános vitában ezeket elemeztük – nincs lehetőség 1991-ben az adórendszer gyökeres átalakítására, így a személyi jövedelemadón belüli rendszerbeli változtatás végrehajtására, noha mindannyiunknak, és azt gondolom, szakembereknek és laikusoknak egyaránt bőségesen van elképzelésük erről. Ezt majd 1992-re lehet tisztességesen előkészíteni. De abban a kormányzaton kívül általános volt az egyetértés, hogy egy harminc százalékot megközelítő bérinfláció esetében, s közgazdaságilag nem racionális, társadalompolitikailag kifejezetten káros, politikailag pedig egész egyszerűen érthetetlen, hogy a kormányzat nem akarja a személyi jövedelemadó táblarendszerét korrigálni, és legalább ennek a bérinflációnak megfelelő mértékben valiorizálni vagy a sávokat, vagy pedig az adókulcsokat.
Tudom, hogy az egész probléma kezelése csak a költségvetéssel együtt képzelhető el. Azért így, tisztelt Ház, mert éppen a költségvetési vitában, de az adótörvényekről szóló általános vitában is elhangzott, hogy azok a terhek, amelyek 1991-ben elkerülhetetlenül növekednek, a társadalom milyen rétegeit fogják célzottan és kumuláltan érni. Ebből nyilvánvaló, hogy a bérből és fizetésből élő, illetve az alacsony és közép jövedelmű rétegek azok, akik a legkevésbé képesek választási lehetőséggel alternatívát találni ezeknek a többletterheknek a kivédésére.
Volt szó az árakról, volt szó a lakásproblémáról, és természetesen ide tartozik a személyi jövedelemadónak az ügye is. Említettük, és most is szeretném az Önök figyelmébe idézni, hogy ez a változatlan adótábla 3,1-3,2 százalékkal növeli a jövedelemcentralizációt abban a körben, ahol személyi jövedelemadót fizetnek Magyarországon; és tudjuk, hogy ez sajnos nem a teljes jövedelemmel rendelkező állampolgári kör, ami praktikusan annyit jelent, hogy a megragadható jövedelmek adóterhelése ennél az átlagnál is minden bizonnyal nagyobb.
Elviselhetetlennek és elfogadhatatlannak tartjuk, hogy ilyen körülmények között érintetlen maradjon akár egy esztendeig is a személyi jövedelemadó tábla. Olyan táblavariánst terjesztettünk be, amely az 1990. év végén kialakuló adócentralizációt nem növeli 1991-ben, tehát a nominálbérek növekedése az adócentralizáció növekedésében nem jelenik meg, marad az átlagos 17 százalékos terhelés. Megtartottuk a tábla eredeti struktúráját, azaz az öttáblás kulcsot, ugyanakkor megkíséreltünk olyan belső harmóniát teremteni, a kulcsokban olyan átrendezést végrehajtani, amely esetleg egy későbbi adórendszeri változásnak az alapja is lehet. Ennek a lényege, hogy a legnagyobb jövedelemtömeget jelentő 90 és 300 ezer forint közötti sávban csökkentettük erőteljesen az adókulcsokat, az alsó marginális kulcsot csökkentve, és ezekben a sávokban a progresszió mérséklésére is tettünk javaslatot. Nem nyúltunk hozzá a felső marginális sávhoz, nem azért, mint hogyha közgazdaságilag hosszú távon ezzel egyetértenénk, hanem azért, mert úgy gondoljuk, hogy annak változtatása valóban egy rendszerbeli változtatás következménye lehet, akár egy háromkulcsos rendszer kialakítása is elképzelhető ezen a bázison 1992-től.
Mit jelent praktikusan a javaslatunk? Egyfelől jelent tisztelt Ház 28 és fél milliárd forintos bevételcsökkenést ahhoz képest, amit a Kormány az eredeti adótáblával kíván elérni 1991-ben. Ennek a pótlására konkrét javaslatokat teszünk a költségvetési törvény vitájában, ezért tekintsenek el attól, hogy ennek a részleteit indokoljam, ott ugyanis elkerülhetetlen lesz, hogy a kiadáscsökkentő javaslatainkhoz részletes magyarázatot fűzzek. Annyit hozzátennék, hogy nem nettó kiesésben gondolkodunk, amely 28 és fél milliárddal rövidítené meg a költségvetést, hiszen másik oldalról a privatizációban részt vevő magánszemélyek ötvenszázalékos adóalap-csökkentési lehetőségét túlzottnak tartjuk. Itt az a javaslatunk, hogy maradjon ebben a körben az adóalap-csökkentési lehetőség harminc százalék.
Nem megyek ismét bele azokba a részletekbe, amelyeket az illetéktörvény vitájánál már lefolytattunk, csak emlékeztetem Önöket arra, hogy tökéletesen inkonzisztens a Kormánynak a magatartása ebben az ügyben. Az illetékek esetében ugye a privatizációban részt vevő magánszemélyeket a Parlament döntése alapján kötelezik a visszterhes ingatlanvagyon átruházási illeték megfizetése alól, a személyi jövedelemadóban pedig a kizárólag nagy jövedelmű, nagy befektetők ösztönzését jelentő, nyugodtan mondhatom látványos ötvenszázalékos adóalap-csökkentési lehetőséget teremtünk meg. Rögtön hozzátéve, hogy az így kialakuló, a Kormány bevallása szerint ugye összesen 12 milliárd forintnyi személyi jövedelemadó csökkenésnek a terheit végül is azoknak kell viselniük, akik egyébként ilyen befektetéssel nem rendelkeznek, tehát nyilván a bérből és fizetésből élőknek.
A különbség körülbelül két és fél milliárd, ami csökkenti a 28 és fél milliárd forintos kiesést. Ezenkívül úgy gondoljuk, ha csak nagyon szerény mértékben – és itt igazán rendkívül mértéktartó, inkább figyelemfelhívó, ha úgy tetszik gesztusértékű a mi gondolatunk –, csak az egyetlen milliárd forinttal csökkenti egy eredményesebb adóhivatali munka 1991-ben a kintlévő hátralékokat, akkor a személyi jövedelemadóban a nettó kiesés 25 milliárd a mi táblánk alapján, aminek az ellensúlyozására a költségvetésben kiadásmegtakarítási javaslataink vannak.
Mi az előnye a táblának, tisztelt Ház? Ha végignézik a számokat, akkor az derül ki, hogy 90 ezer forintos jövedelem esetében a kormányzati táblához képest az éves adóteher 1750 forinttal csökken, 300 ezer forintos jövedelem esetén az éves adóteher 14 ezer forinttal csökken, és 450 ezer forintnál eltünteti a tábla annak az 55 ezer forintos adómentes sávnak a kedvezményeit, amelyeket addig valamennyi jövedelemtulajdonos élvez. Ez is egy konstrukciós típusú változtatás, egy olyan degressziót visz a rendszerbe, amely lehetővé teszi, hogy azokat az előnyöket – adóelőnyöket, kedvezményeket, mentességeket –, amelyeket kifejezetten a kis jövedelműeknek szánunk, azt ne élvezze ezen a jövedelemsávon felül a nagy jövedelműek köre.
Még egyszer hangsúlyozom, egy átmeneti megoldás, amely 1991-re képzelhető el. Szeretném rögtön hangsúlyozni, alapvetően nem értünk azzal egyet, hogy 1991-ben, még egy rendszerbeli változás megelőzéseként megszűnjön az úgynevezett nullkulcsos sáv, noha – és ezt szeretném hangsúlyozni – hosszú távú adókorrekciós lépésként szükségesnek tartjuk.
Ha jövőre akarjuk megszüntetni – mint amire van benyújtott módosító indítvány –, ez praktikusan annyit jelent, hogy a megszűnő adókedvezményeket a bérbe be kell építeni. A vállalkozási nyereségadóban nem tudjuk a csökkentéssel ennek a bérnövekménynek a fedezetét megteremteni, növeljük tehát direkt módon azt az inflációs nyomást, amelyet egyébként fékezni szeretnénk. Hangsúlyozom, ez 1991-re szól és nem az adórendszer hosszabb távú továbbfejlesztéséhez.
Eleve nem tudunk egyetérteni a marginális fölső kulcsnak egy durva növelésével, ami tökéletesen ellentmond minden hosszú vagy középtávú adókorszerűsítési program alapelveinek. És úgy látjuk, hogy az erre épülő háromkulcsos rendszer kidolgozása sem igazán adekvát a lehetőségekkel és a szükségletekkel sem 1991-ben.
Mindent összevetve, tisztelt Ház, a két szakmai bizottság csak elviekben foglalkozott egyelőre a konkrét adótábla-módosítási javaslatokkal, ezért nem tudom Önöknek prezentálni, hogy mi a szakmai álláspont. Általánosnak tűnik az egyetértés, hogy a személyi jövedelemadónak ezt a durva jövedelemcsökkentő hatását valamilyen mértékben mérsékelni kell. Mi úgy fogjuk föl, hogy miután ez a nettó 25 milliárd, alapvetően azoknak a rétegeknek a terhein csökkentene, akik a legnehezebb helyzetbe jutnak a sok összeadódó hatás miatt 1991-ben, ezt minimális feltételnek tekintjük ahhoz, hogy egyáltalán esélyünk legyen a †91-es költségvetés, módosított költségvetés támogatásához.
Amikor tehát az Önök figyelmébe ajánlom az adótábla-módosítási javaslatunkat, akkor nem egyszerűen egy adómódosításról szólok, hanem arról, hogy ennek konzekvenciáit a †91-es költségvetési döntéskor is mi figyelembe vesszük, és kérem Önöket, ugyanígy cselekedjenek. Köszönöm a figyelmet.
