BALOGH GÁBOR (KDNP)
BALOGH GÁBOR (KDNP)
BALOGH GÁBOR (KDNP) Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Eredetileg nem terveztem módosító javaslat benyújtását a társadalombiztosítás 1991. évi költségvetéséhez, illetve az 1988. évi XXI. törvény módosításához. Ahogy azonban a gyermekgondozási díjjal kapcsolatos problémák fölmerültek, illetőleg az országban van körülbelül 120 ezer fős réteg, amely semmiféle ellátást nem kap, ezeknek a szociális biztonsága és egy bizonyos értelemben szociális elkötelezettségem arra ösztönzött, hogy nézzek utána a társadalombiztosítás számadatainak. Így jött ki lényegében az, amit eredetileg az 1415-ös számon beterjesztettem.
Lényege, hogy megtaláljam azokat a forrásokat, amelyek a költségvetésben el vannak rejtve. Ahogy minél jobban elmélyedtem a főigazgatóság számadataiban, annál inkább meggyőződtem, hogy több mint 10 milliárd forint van csak úgy elrejtve, ami hol ide, hol oda van csapva.
Konkrétan; mindannyian tudjuk – és tegnap már említettem –, hogy 1990-ben 187 milliárd forint volt előirányozva nyugdíjkiadásokra. Ezt szociálpolitikai intézkedésekkel – tehát bázissá nem váló nyugdíjemeléssel – megemeltük, mégpedig 10,4 milliárd forinttal, amit a társadalombiztosítás számadatai az 1991. évi költségvetésben úgy tekintettek, mintha ez bázissá vált volna. Pedig ez téves: közgazdaságilag képtelenség. Utánaszámoltam, és megállapítottam, hogy a 262,5 milliárd forintról, ami nyugdíjkiadásokra, nyugellátásokra elő van ütemezve, 50 milliárd forint van nyugdíjemelésre. Ha csökkentem a 202,5 milliárdot, amit bázisnak tekint a tb. az 1991. évi költségvetésben, akkor kiderül, hogy ez a 10 egész egynéhány tized milliárd forint továbbra is fennáll, továbbra is megvan, és továbbra is el van rejtve a költségvetésben. Lényegében tehát az 50 milliárd helyett 61-62 milliárdot szándékozik a társadalombiztosítás nyugdíjkompenzációra költeni. A szövegből nem ez derül ki.
Ez volt, ami lényegében elmozdított a holtpontról, és arra ösztönzött, hogy benyújtsam módosító javaslatomat. Ahogy végeztem a számításaimat, egyre inkább meggyőződtem, hogy a társadalombiztosításnak kiegyenlítő alappal kell rendelkeznie. Ezek a kiegyenlítő alapok csak úgy jöhetnek létre, hogyha ágazatokra tagozódik a tb. Ehhez a jelenlegi 1975. évi II. törvény megadja a módot és a lehetőségeket, mégpedig hogy a nyugdíjbiztosítási ágazatok – nem ágazat, ágazatok! – a törvényben megvannak. A társadalombiztosítás költségvetéséből egyértelműen nyomon követhetők – ugyanúgy az egészségügyi biztosítási ágazat is megtalálható benne, csak éppen össze kell vonni. Ha valaki veszi magának a fáradságot, és összeadja például az egészségügyi biztosítási ágazatnál általam jelzett összeget, az fillérre megegyezik a főigazgatóság által benyújtott törvényjavaslat összegével, így, egy bizonyos fajta átcsoportosítással, a három ágazat kiépítését tartottam fontosnak és szükségesnek, ami bizonyos értelemben az 1975. évi II. törvénnyel konform. Eszerint a nyugdíjbiztosítási ágazatokra, egészségügyi biztosítási ágazatra és családi-szociális ágazatra bomlana, illetve osztódna az 1975. évi II. törvény alapján a tb. 1991. évi költségvetése. Ami nagyon fontos: mód és lehetőség nyílna annak a 120 ezer fős rétegnek egy minimális szociális biztonság megőrzésére, illetve nyújtására, akik semmiféle társadalombiztosítási ellátásra jogot nem szereznek. Ehhez egy bizonyos fajta törvényértelmezéssel az 1975-ös II. törvényben is megtaláljuk a módot és lehetőséget. Konkrétan olvasnám, mit ír elő az 1975. évi II. törvény 13. §-a: "Különös méltánylást érdemlő, kivételes esetben a Minisztertanács e törvény rendelkezéseitől eltérően is engedélyezhet társadalombiztosítási ellátást." Tehát minden további nélkül ki lehet fizetni azon rétegek számára, amelyek – ahogy én fogalmaztam – 65. életévüket betöltötték, és semmiféle társadalombiztosítási ellátásra nem szereztek jogot. Ez körülbelül 100-120 ezer főt érintene, és nem ezer forintokért kellene az önkormányzatokhoz folyamodniuk, állandóan, minden hónapban kopogniuk, hanem egy relatív szociális biztonságot tudnánk részükre is megadni, nyújtani. Gondolom, hogy ez a társadalmi igazságérzetünket nem sérti, éppen ezért javaslom képviselőtársaimnak, hogy nagyon fontolják meg, hogyan vagy mint szavaznak e kérdésben – mert az önkormányzatok nem fogják tudni azokat az inaktívak részére nyújtott összegből biztosítani, különösen hogyha az eddigi rendszer marad érvényben. Ahogy az eddigi kormány-előterjesztések nagy része bizonyítja, lényeges elmozdulás semmiképpen nem várható az elkövetkező fél évben sem, mint ahogy az elmúlt időszakokban sem volt, mert lényegében a Kormány csak azokat terjesztette elő, amik már a Németh-kormány idején is megvoltak tervezeti szinten, törvényjavaslat formájában.
A harmadik ilyen fontos dolog, amiben a támogatásukat kérem – és ez a szociális bizottság véleményével is egyezik –, hogy felszólítsuk, illetve fölkérjük a Kormányt, 1991. május 31-éig a tb.-önkormányzati törvényjavaslatot terjessze a Parlament elé a komplett társadalombiztosítási koncepcióval, illetve a pénzügyi-gazdasági struktúrát érintő összefüggésekkel együtt. Úgy gondolom, ez megfelelő garanciát jelent arra, hogyha bizottsági szinten nem sikerült a minisztériumot kötelezni arra, hogy a tb. önkormányzatát 1991. január 1-jétől hozzuk létre, akkor legalább legyen remény arra, hogy 1992. január 1-jétől a társadalombiztosítás nemcsak önkormányzati szinten, hanem koncepcionálisan is elmozdulhat. Köszönöm a figyelmet. (Gyér taps.)
