SOLT OTTILIA (SZDSZ)
SOLT OTTILIA (SZDSZ)
SOLT OTTILIA (SZDSZ) Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! A vita során – amelyet sajnálatos módon közben abba kellett hagynunk, és a lendület talán egy kicsit el is veszett belőle – számos olyan megállapítás hangzott el, amellyel vitatkozni valóm lenne nekem személy szerint és a Szabad Demokraták Szövetségének általában.
De itt most hadd válaszoljak mindenekelőtt Gál Zoltán képviselőtársam legutóbbi szavaira. Meg kell, hogy mondjam, válaszomnak fő szándéka az, hogy az MSZP-s képviselőket megnyugtassam. Én azt szeretném kérdezni önöktől, úgy érzik-e, rosszabb párt lett az MSZP-ből azért, mert végül is népszavazási akarat fosztotta meg azoktól a privilégiumoktól, amelyek az állampárti múltból származtak. Rosszabb párt lett-e az MSZP-ből azért, mert a NEXT 2000 körül kavargott botrány megfosztotta önöket attól a lehetőségtől, hogy a történeti múltban gyökerező vagyonuk hozadékából élni tudjanak, avagy jobb párt lett önökből ezért? (Taps.)
Horn képviselő úr azt mondta – s a szavaiban nagyon sok az igazság –, hogy az MSZP, pontosabban a volt MSZMP-ből kivált MSZP saját magát számolta fel mint állampártot, és lett belőle a parlamenti demokrácia szabályait elfogadó parlamenti párt. Ez részben igaz. De én azt hiszem, mindannyian átéltük azokat az izgalmas hónapokat, amelyeknek során az MSZMP-ből kivált MSZP valóban megpróbálkozott ezzel a megújulással, de ez csak azért volt sikeres, mert rajta kívül álló erők lökték ennek a megújulásnak az útján. Csak félig értek egyet azzal, hogy ez teljes egészében az MSZP belső ügye lett volna, és ebben nem az itt ülő MSZP-képviselők vagy a Parlamentben nem ülő MSZP-tagok vagy szavazók jó szándékát, érzelmeit kérdőjelezném meg, hanem egészen egyszerűen annak az örökségnek a súlyát, amellyel szembe kellett néznie – hogy úgy mondjam – Sarastro próbatételein, tűzkamráján ahhoz, hogy annak a végén egy demokratikus párt jöhessen ki, és ülhessen itt velünk együtt a Parlamentben, és dolgozzon az ország jövőjén.
Azt gondolom, az MSZOSZ vagyonáról szóló törvényjavaslat analóg azokkal a politikai lépésekkel, amelyeket az MSZP-vel együtt az egész országnak kellett megtennie ahhoz, hogy ez a változás befejeződjék.
Azt remélném, s azt hiszem, a Szabad Demokraták valamennyien azt remélik, hogy ennek a törvényjavaslatnak az elfogadása és végrehajtása esetén egy olyan szakszervezeti konföderáció kap majd lábra az MSZOSZ helyén, amelyik a jelenleginél jobban tudja csinálni a dolgát, és nem lesz gyengébb.
Nemcsak arról van szó, hogy az utóbbi évek független, autonóm érdekvédelmi szervezeteinek az esélyegyenlőségét szeretnénk elősegíteni ennek a vagyontörvénynek az elfogadásával, hanem arról is szó van, hogy az MSZOSZ valódi lehetőségeinek a kibontakozását szeretnénk elérni ennek a vagyontörvénynek az elfogadásával, hiszen ez nem azon múlik, hogy az MSZP, az MDF, a Kereszténydemokrata Néppárt vagy akár az SZDSZ szónokai erről miképpen vélekednek, hanem azon múlik, hogyan vélekednek erről a munkavállalók. A munkavállalók pedig az MSZOSZ-t nem tudják jelenleg igazán érvényes érdekképviseleti szervükként elfogadni, egészen egyszerűen azért nem, mert az esetek döntő többségében vagy legalábbis nagy részében ott, ahol a konfliktusok képződnek, a munkahelyeken az MSZOSZ nem tud a munkavállalók segítségére sietni. Foglya annak a helyzetnek, amelyet állami szakszervezet korából örökölt, összefonódások foglya a vállalati vezetéssel, és ettől a helyzetétől meg kellene szabadítani.
Nem örülök olyan egyértelműen ennek a törvényjavaslatnak, mint ahogy szeretnék örülni, hiszen én is tartok nagyon sok más képviselőtársammal együtt attól, hogy a szakszervezeti mozgalom végzetes meggyengülését eredményezheti önmagában ennek a vagyonnak a zárolása. Szertnénk ennek a vagyonnak a zárolását a lehető legrövidebb időre korlátozni, s mindenképpen ellenállunk annak, hogy ebből a vagyonzárolásból vagyonelkobzás lehessen.
Nagyon veszélyesnek tartom azokat a gondolatokat, amelyeket Schamschula államtitkár úr fejtett ki, ha jól emlékszem, és jól idézem a szavait, akkor az ideológiai kritériumokhoz kötötte azt, amikor majd megfelelő érdekképviseleti struktúrák állnak a munkavállalók rendelkezésére, és erre az időre kívánta a vagyonzárolás feloldását.
Én azt gondolom, nekünk nincsen jogunk megszabni, akár kommunista, akár szocialista, akár egyéb politikai beállítottságú és ideológiát valló szakszervezetek köré sereglik majd fel a magyar munkáavállalók nagy többsége. Oda sereglik fel, ahova tud, ahova akar, és ez egy most következő versengés tárgya lesz a különböző érdekképviseleti szervezetek között. De nagyon veszélyesnek tartanám, hogyha a zárolás eszköz lenne arra, hogy a Kormány bele tudjon abba szólni, melyik pillanatot tartja megfelelőnek, amikor az érdekképviseletek éppen úgy állnak, ahogy az most nekünk tetszik.
Szeretném, hogyha elérnénk, ha ez a vagyonzárolás egy mindannyiunk akaratától független időponthoz, független aktussorozathoz kötődjön, s mindanynyian együtt dolgoznánk azon, hogy ez az aktussorozat, nevezetesen az esélyegyenlőség és a jelenlegi patthelyzet feloldására szolgáló törvények elfogadása, megvitatása minél hamarabb bekövetkezhessék. S mindegy, hogy végül is tetszeni fog-e önnek, nekem vagy a harmadik képviselőtársnak az az állapot, ami akkor éppen létrejön, ezt az állapotot el kell majd fogadnunk, s reméljük, hogy ez nem várat magára sokáig.
Még egyszer hangsúlyoznám, mindattól a nagyon szenvedélyes hangtól, amelyet az MSZP soraiból időnként ebben a vitában hallottunk, és amelyet hallottunk a sajtótájékoztatón, amelyre talán hivatkoztak is a vagyontörvénnyel kapcsolatban, attól a vészharang-kongatástól, amelyben a fasiszta törvényekkel való rokonságra hívják fel a figyelmet, mindettől a szenvedélytől szeretném – talán ez túlzás – elhatárolni magam, de mindenképpen azt mondani, hogy mi egy kicsit másképp gondolkozunk és érzünk ezzel kapcsolatban. De attól a hangtól is, amelyet itt talán nem egészen szándékainak megfelelően Schamschula államtitkár úr elmondott. Nekünk nincsenek előfeltételeink azzal kapcsolatban, mikor és ki képviselheti hitelesen a munkavállalók érdekeit, az egyetlen törekvésünk az, hogy képviselje valaki vagy képviseljék valakik úgy hitelesen a munkavállalók érdekeit, hogy ezt maguk a munkavállalók elfogadják.
Most már nem húzom az időt azzal, hogy elemezzem azt a helyzetet, amely itt a két kicsit vagy talán nem is kicsit vitatható szereplők közreműködésével – a Kormány és az MSZOSZ közreműködésével – az általános sztrájkfelhívással kapcsolatban előállt.
Géczi képviselő úr feltette azt a szónoki kérdést, hogyha mi az MSZOSZ-t az állampárt maradványának tartjuk, akkor vajon nem gondoljuk-e – mármint a Ház –, hogy maga az állam is az állampárt maradványa. Nagyon csábító ez a labda, valóban vannak ilyen jelek. Ezeket a viszonyokat nem lehet olyan könnyen átlépni, meg kell őket szenvedni, és bizony azok a lépések, amelyek a tényleges átalakuláshoz szükségesek, kockázatos lépések. Mint mondtam, ilyen kockázatot rejtő lépésnek tartjuk a vagyonzárolást is.
De én azt hiszem, hogy a főszereplők – a pillanatnyilag birtokon belül lévő főszereplők – bemutatkozása ebben az általános sztrájkfelhívásban és az arra való válaszban ezeket a kétségeket elmélyíti, és ismét csak azt támasztja alá, hogy a monopolhelyzetekből való kibillentés mindenképpen javára válik a magyar társadalomnak. Talán a tényleges társadalmi és gazdasági demokrácia egyetlen ígérete. Hiszen miről is volt szó? Arról volt szó, hogy miközben működik egy Érdekegyeztető Tanács, és működik egy Szakszervezeti Kerekasztal; a Kormány különtárgyalásokba bocsátkozott az MSZOSZ-szal a többi demokratikus érdekképviseleti szervezet teljes megkerülésével, az MSZOSZ pedig tárgyalt a Kormánnyal. Tárgyaltak az MSZOSZ funkcionáriusai és tisztségviselői a vállalatvezetőkkel, de nem tárgyaltak azokkal a társérdekvédelmi szervezetekkel, akikkel egyébként együttműködési megállapodásuk volt a munkahelyeken.
Végül is az egész csinnadrattának a vége egy szociális segély. Mert végül is az, amibe az MSZOSZ meglehetősen gyorsan belenyugodott, az az, hogy a Kormány egy nagyobb összegű szociális segélyt utal ki az energiaárak ellentételezésére. Én azt hiszem, ez a tűzijáték mindkét felet bizonyos fokig jellemezte, s ezzel befejezném, megismételve, ismét felhíva a figyelmet arra, hogy az alulról szervezett demokratikus érdekvédelem kibontakoztatására nagyon nagy szükség van az MSZOSZ-szel együtt. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
