HORVÁTH TIVADAR, DR. (SZDSZ)
HORVÁTH TIVADAR, DR. (SZDSZ)
HORVÁTH TIVADAR, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Ezt az interpellációt annak reményében intézem Önhöz, hogy nemcsak mint a tárca irányítójától, hanem mint az agrárkutatás problémáiban jártas és érte elkötelezett szakembertől valóban felelősségteljes választ kaphatok felvetéseimre.
Néhány héttel ezelőtt felkerestek a választókerületemben lévő Fertődi Kertészeti Kutatóintézet, jelenlegi hivatalos nevén Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató, Fejlesztő Vállalat munkatársai. Tekintettel válságos gazdasági helyzetükre, kérték, hogy amennyiben lehetséges, segítsek megmenteni a néhai Porpáczy Aladár által alapított nagy múltú és nemzetközileg is elismert intézetet. Ezt követően igyekeztem a mezőgazdasági intézmények szélesebb körében tájékozódni.
A napokban sajnálatosan nagyon szomorú kép rajzolódott ki. A korábbi adminisztrációk helytelen koncepciói és a nem kevés dilettantizmussal irányított, viszonylag tartósan kedvezőtlen folyamat végkifejletéhez jutottunk el. Bár a mezőgazdasági kutatások kálváriája már jóval korábban megkezdődött, a kegyelemdöfést az Országgyűlés 1990. december végi döntése adta meg, miszerint a főhivatású agrárkutatás 1991. évi költségvetési támogatását a tervezetthez képest – az infláció ellenére is – 300 millió forinttal más szóval a korábbi támogatást mintegy a felével csökkentette.
Ez a döntés az egész agrárkutatást súlyosan érintette, de a legsúlyosabban a vállalatnál átszervezett kertészeti intézményekre hatott, mint az például a fertődi esetében is történt. Az említett döntés mögött meghúzódó, a "Tartsa el magát az agrárkutatás!" egyaránt kényelmes és képtelen szemléletét egyetlen reális érv vagy tény sem támasztja alá. Egyrészt nincs olyan ország, ahol ezt sikerült volna megvalósítani, másrészt az éppen napjainkban az országot ért kedvezőtlen hatások következményeként a kutatási eredmények fizetőképes megrendelőinek a köre is véglegesen összeszűkült. Félő, hogy a költségvetési támogatás drasztikus csökkentése máris megfordíthatatlan folyamatokat indított el, amelyek végén az intézmények válsága, majd teljes összeomlása fenyeget. Tudomásom van arról, hogy több kutatóhely máris fizetésképtelenné vált, de a nyár közepén jelentős részük nagy valószínűséggel csődbe jut. Ezzel a mezőgazdaság elveszti azt az évtizedek alatt összegyűjtött szellemi tőkét, amellyel a jelenlegi válságból kilábalhat, és amely nagyon sokat segíthetne a jövő tudatos formálásában.
Ezek után felteszem a miniszter úrnak az elmondottak ismeretében egyáltalában nem költői kérdést: szükség van-e Magyarországon agrárkutatásra? Ha a látszat ellenére igenlő a válasz, milyen sürgős intézkedésekkel – most már csak ilyenek segíthetnek – kívánják azt életben tartani?
Tisztelettel várom a miniszter úr válaszát. (Taps.)
