ÁDER JÁNOS, DR. (FIDESZ):
ÁDER JÁNOS, DR. (FIDESZ):
ÁDER JÁNOS, DR. (FIDESZ): Köszönöm, Elnök Úr, s ígérem, hogy nem lesz hosszú a hozzászólásom.
Ott kezdeném, ahol Tölgyessy Péter a hozzászólását befejezte, hiszen az előzményekről részletesebben, különösen nem kell, azt hiszem, beszélni. Vékony Miklós meglehetősen kimerítően és részletesen elmondta a bizottság felállításának történetét és az elvégzett munkát. Ehhez csatlakozott Remport Katalin, ezt megismételni nem szükséges. Tölgyessy Péter viszont egy politikai értékelést adott arról, hogy ennek a bizottságnak a munkája miért volt hasznos, és miért volt esetleg példaértékű a Parlament számára, hiszen egy kétharmados törvény előkészítése egy többpárti, egy hatpárti konszenzussal történt meg.
Egyetértek Tölgyessy Péterrel, én is úgy gondolom, hogy ez az eljárás lehet mintaértékű, vagy ha úgy tetszik, modellértékű, lehet ezt az eljárást más alkalmakkor is kipróbálni és alkalmazni. Zárójelben jegyzem meg, hogy ez nem első alkalom, nem példa nélküli, hiszen például a képviselői jogállásról szóló törvényt hasonló körülmények között alkotta meg a Ház, illetőleg készítették elő a parlamenti pártok.
Annál is inkább indokolt ez, mert úgy gondolom, hogy a parlamenti működés szempontjából igazán fontos törvények megalkotásával nem biztos, hogy tudunk várni addig, amíg kormányzati kapacitások lesznek – üres kormányzati kapacitások – lesznek, tehát lesznek olyan törvények a jövőben is, én azt hiszem, amelyeket saját erőnkből kell előkészíteni, saját szakértői hálózatra támaszkodva.
És az is nyilvánvaló, hogy a fontossági sorrendje a Kormánynak és a Parlamentnek és a parlamenti pártoknak bizonyos szempontból eltérő, és az állami számvevőszéki törvény – azt hiszem – tipikusan ilyennek tekinthető.
Úgy gondolom, abban is igaza volt Tölgyessy Péternek, hogy a kétharmados törvények esetében ez mindenképpen kívánatos, követendő gyakorlat lenne, hiszen itt mindenképpen konszenzusra kell jutni a parlamenti pártoknak. Jó lenne, hogyha legalább a kétharmados törvényeknél ez egy kívánatos gyakorlattá válna. De én azt gondolom, hogy nemcsak erre kellene törekedni, hanem olyan kérdésekben is hatpárti konszenzust kellene kialakítani, amelyek az ország működését hosszú távon befolyásolják – és például a gazdasági intézményrendszer kialakítása tipikusan ilyennek tekinthető –, annak ellenére, hogy ezeknek az elfogadása 50%-os többséget igényel csak a Parlamentben.
Mi is volt a célja az ad hoc bizottság felállításának, illetőleg az elvégzett munkának?
Az egyik, ugye, az Állami Számvevőszékről szóló törvény és az Alkotmány rendelkezései, a két törvény közötti ellentmondásnak a kiküszöbölése. A másik egy világos vezetési hierarchia az Állami Számvevőszéken belül, mert ez kiderült többször is az elmúlt másfél éves működése során is az Állami Számvevőszéknek, hogy ez bizony sok kívánnivalót hagy maga után.
Az Állami Számvevőszék tevékenységének normatívákhoz kötése és ezzel kapcsolatban a parlamenti és a kormányzati rögtönzéseknek és a külső befolyásolásnak a kiküszöbölése.
Ezenkívül, vagy ezt talán összegezve lehetne azt mondani, hogy cél volt az is, egy olyan lehetőség biztosítása, hogy ez a szervezet kivívja magának azt a tekintélyt, ami az Állami Számvevőszék társadalmi megbecsüléséhez elengedhetetlen. És ennek eszközei: én úgy gondolom, az egyik a függetlenség, amit a törvényjavaslat tartalmaz, a másik a számvevők anyagi megbecsülése, itt ezt a bizonyos 20%-os, 25%-os pluszt Tölgyessy Péter is említette, és az Állami Számvevőszéknek a relatív mozgásszabadsága.
Ezzel együtt én azt hiszem, ne legyenek illúzióink, mert egy mindössze másfél esztendős múltra visszatekintő intézmény működése a korábbinál jobb vagy legalábbis jobbnak ígérkező törvénytől nem válik egy csapásra tökéletesebbé. Belső szervezeti változtatások, személyi mozgások és fluktuáció lesznek a nemkívánatos, ámde valószínűleg elkerülhetetlen kísérő jelenségei az új szervezeti identitás kialakításának, vagy ha úgy tetszik, akkor a szervezeti szocializációnak.
A törvényjavaslat mindenesetre cáfolat azokra a sajtóban is megjelenő híresztelésekre, hogy a Parlament az Állami Számvevőszék hatáskörének korlátozására, sőt a szervezet megszüntetésére törekszik. Olyannyira nem igaz ez, hogy a tervezet megszünteti az Állami Számvevőszék közvetlen befolyásolási lehetőségét, hiszen a Számvevőszék kizárólag az Alkotmánynak és a törvényeknek lesz alárendelve. Nő az Állami Számvevőszék önállósága, ami persze különösen a még kiforratlan államháztartási rendszer, illetőleg az államháztartásra vonatkozó szabályok miatt némi kockázattal is jár, de az előkészítő bizottságban az a vélemény alakult ki, hogy a jogszabályi rendelkezésekkel határozzuk meg az Állami Számvevőszék feladatainak egy részét, a többit pedig bízzuk az Állami Számvevőszék elnökére. Ha hiszünk abban, hogy az elnök komolyan veszi feladatát, a közpénzekkel való gazdálkodás ellenőrzését, és elfogadjuk, hogy a kétharmados szavazati arány, ami az elnök és az alelnök megválasztásához kell, megakadályozza, hogy a személyek kiválasztásánál rövid távú politikai szempontok érvényesüljenek, ha a mindenkori Kormány elfogadja, hogy a szervezet működése nem utolsósorban az ő érdeke is, akkor nem kell félnünk, legalábbis reményeink szerint, az eddiginél nagyobb önállóságtól. Annál is inkább, hiszen a javaslat meghatároz egy sor feladatkört, s ezen belül számos feladatot, amit egyrészt folyamatosan, másrészt ciklikusan, harmadrészt a feladatokhoz kötődően esetenként kell az Állami Számvevőszéknek elvégezni.
Hogy ez a teljesítőképesség hány százalékát köti le, ma még nem látható, de a tervezet más rendelkezései közvetve arra ösztönzik az Állami Számvevőszék vezetőit, hogy ne legyenek – mondjuk így – szervezeti vagy ellenőrzési üresjáratok.
A tervezet több ponton is lényegesen módosítja a hatályos szabályozást. Az egyik legfontosabb különbség, hogy pontosabban és egyúttal testre szabottabban állapítja meg a Számvevőszék feladatait, mint a jelenlegi törvény. Így például kikerült az Állami Számvevőszék hatásköréből a kormányprogram véleményezése, vagy a bankjegy- és érmekibocsátásra vonatkozó adatok ellenőrzése.
Ugyanakkor a tervezet a számvevőszéki vizsgálatok jellegének és gyakoriságának előírásával, azaz hogy mikor kell törvényességi, szabályszerűségi, illetve eredményességi vizsgálatokat végezni, és azokat milyen időszakonként kell lefolytatni, az Országgyűlés és a számvevők számára is világosan meghatározza az Állami Számvevőszék alapfeladatait.
Az előkészítő bizottság többségi véleménye szerint világosabbak a szervezeti hierarchiára vonatkozó rendelkezések, és a felelősségre vonás szabályai is pontosabban meghatározottak, mint ma.
A korábbi tapasztalatok alapján várhatóan vitát vált majd ki a számvevőszéki külön bizottság felállítása és összetétele. Nem nagyon tudok olyan érvet, ami a paritásos bizottság ellen szólna. Ezért azt kérem a kormánypárti képviselőktől, hogy csak annyi politikai bölcsességet tanúsítsanak, mint egy évvel ezelőtt, amikor két külön bizottságot is paritásos alapon állított fel a tisztelt Ház, vagy amikor az alkotmánybírák jelölésére szintén paritásos bizottságot hozott létre. Tehát van példa arra, hogy paritásos bizottság működjön a Házban, és úgy gondolom, hogy az állami számvevőszéki különbizottságnak is ilyenformán kellene működnie.
A számvevőszéki különbizottságnak nem lesz utasítási joga az Állami Számvevőszék felé, ugyanakkor az Állami Számvevőszék valamennyi jelentését nyilvánosságra kell majd hozni. Márpedig a bizottság tekintélyét rontaná, ha mindenki által megismerhető és a jelentéseket a széles nyilvánosság előtt értékelő szakmai vélemények lényegesen eltérnének a bizottságban kialakítottaktól, különösen akkor, hogyha ezt az eltérést csupán politikai presztízsszempontok magyarázzák. Köszönöm a figyelmet. (Gyér taps.)
