CSÉPE BÉLA (KDNP)
CSÉPE BÉLA (KDNP)
CSÉPE BÉLA (KDNP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az a körülmény, hogy egy – már idén – elfogadott törvényjavaslat módosítására kényszerülünk, szerintem a következőket mutatja. Ez a döntő kérdés, a munkanélküliség problémája a társadalom súlyponti kérdésévé vált; és ugyanakkor a Kormányt érő bírálatoknak is mintegy az egyik legfontosabb elemévé kezd válni. Az emberek majdnem már ilyen "ál-nosztalgiával" mondják, hogy: "Bezzeg, régen nem volt munkanélküliség, és íme, most mit csinált a Kormány!"
Én innen szeretnék kiindulni, és alapvetően rá szeretnék mutatni a következő tényekre. A munkanélküliség színrelépése, növekedése – mert ez várható – alapvetően egy gazdasági szükségszerűség. Itt a múlt rendszerben – már elhangzott több hozzászóló részéről – mintegy 20-30%-os belső munkanélküliség volt, és ugye, kérkedtek annak idején nagyon sokat a teljes foglalkoztatottság nagy vívmányával.
Ne feledjük el, hogy ez a teljes foglalkoztatás tulajdonképpen – szabad ezzel a hasonlattal élnem – egy selyemkendő volt, amivel be akarták kötni a társadalom szemét, már amennyire sikerült; és ez a belső munkanélküliség pedig tulajdonképpen a mi gazdasági életünknek egy elrejtett fekélye volt, amely most végre nyilvánosságra került, és ezen át kell esnünk, ennek a fekélynek az eltávolításán; de ugyanakkor a munkanélküliség a piacgazdálkodásnak, a piaci központú gazdasági rendszernek egy természetes velejárója is. Nem természetes velejárója nyilvánvalóan itt nálunk a munkanélküliségnek esetleg még nagyobb mérvű növekedése, ami várható.
Viszont mégiscsak a gazdasági kérdések megoldására kell elsősorban a primátust helyezni, mert ha nem ezt tesszük, akkor hasonlítunk ahhoz az emberhez, aki azért fut, hogy helyben maradjon, mert futnunk mindenképpen kell, de ha a munkanélküliséget nem így fogjuk fel, mint gazdasági szükségszerűséget, akkor hiába fogunk futni. Én úgy vélem, hogy ez legyen az alapállásunk ennek a törvényjavaslatnak a megítélésénél, hogy fussunk azért, hogy végre előbbre kerüljünk. Tehát a szerkezetváltással kapcsolatban mindenképpen itt van egy rettenetes társadalmi probléma, a növekvő munkanélküliség.
Az inflációval való összefüggést is szeretném még megemlíteni. Általában azt mondják, hogy az infláció és a munkanélküliség növekedése az fordított összefüggésben van. Ez a közgazdasági összefüggés itt a jelenlegi magyar helyzetre nem érvényes. Az infláció növekedése mellett a munkanélküliség is növekszik, mindez azért van, mert most kilépünk abból a rendszerből, amelyiket nagyon röviden én az előbb itt jellemeztem és bíráltam. Tehát gazdaságilag egy elkerülhetetlen tény, amivel számolnunk kell. Ez viszont nem azt jelenti, hogy ne fordítsuk minden erőnket ennek a megfelelő kezelésére. Ez alapvetően szociális kérdés is, természetesen gazdasági kérdés is. De ha a kettőt együtt említem, én a hangsúlyt ismét a gazdaságira helyezném, mert a gazdasági kérdések megfelelő megoldása fogja megoldani általában a szociális kérdéseket, és így ez fog itt is segíteni a munkanélküliség orvoslásában.
Úgy vélem, hogy ez a három lábon álló kezelési mód továbbra is az irányadó, tehát a három főszereplő: az állam, a munkavállalók és a munkáltatók. Úgy vélem, hogy egyiknek sem szabad kivonulni ennek a kérdésnek a megoldásából.
Én örömmel hallottam mind a szabad demokraták, mind a fiatal demokraták részéről azt a megállapítást és bírálatot is egyben, hogy az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök nem elégségesek, és ezen a téren előbbre kell lépnünk. De szabad legyen akkor itt megemlítenem, hogy itt van a Parlament előtt, a parlamenti lehetőségek között egy nagyon komoly aktív foglalkoztatáspolitikai lehetőség, ez pedig a világkiállítás ügye. Elnök Úr, én most nem tértem el a tárgytól, mert véleményem szerint nagyon jelentősen összefügg a kettő, ami holnapi napirendünkön lesz, mert azt hiszem, hogy a világkiállítás mellett felhozható érveknek az egyik legsúlyosabbika az, hogy kétséget kizáróan segíteni fog a munkanélküliség visszaszorításában.
A régiók kérdése, a különbség a keleti országrész és a nyugati országrész között. Nagyon jó volt a megállapítás, amely már elhangzott, hogy az a veszély fenyeget, hogy Kelet-Magyarország kissé lesüllyed, Nyugat-Magyarország pedig jobban tud változni. Én is láttam egy ilyen térképet, felmérték azt, hogy az új vállalkozások az országban hogyan szóródnak, és bizony nagyon szomorú képet mutat a Kelet kárára. Ezért én nagyon szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy itt az aktív foglalkoztatáspolitikát bajt megelőzően kell alkalmazni a Kormány részéről, és ezért mi örömmel üdvözöljük azt, hogy már két alkalommal volt – nem véletlenül – kormányülés Szabolcs megyében és Borsod megyében. Tehát arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ezeknél a gondoknál, amiket nyilvánvalóan az egyes területeken nagymértékben elterjedő munkanélküliség okoz, a preventív megelőzési eszközöket kell előtérbe helyezni.
Általában a munkaerőpiaci folyamatokat együtt kell kezelniük az államnak, a munkáltatóknak és a munkavállalóknak, ezért nagyon hangsúlyosnak tartjuk azt, hogy az érdekképviseletek bevonásával történjenek az intézkedések.
A foglalkoztatáspolitika aktív jellegét hangsúlyozzuk mi is, és hiányoljuk, hogy ez még mindig nem elég aktív.
Felvetjük annak a gondolatát, hogy talán nem távoli jövőben, közeljövőben, éppen a munkanélküliséggel is összefüggésben meg kellene vizsgálni azt, hogy a gyermeknevelés, az idősgondozás mennyire válhatna elismert foglalkozássá. Nyilván összefügg itt a munkanélküli problémákkal ez is.
A képzés, az átképzés a legfontosabb kérdése ennek az egész komplexumnak. Örömmel üdvözöljük a pályakezdőknek egy újfajta kezelését, amit ez a törvényjavaslat tartalmaz. A vállalkozóvá válást is elő kell segíteni minden eszközzel, de azért ne feledkezzünk el arról sem, hogy tulajdonképpen a nagy tömegek azért nem fognak vállalkozókká válni, mert ez az úgynevezett bérmunkás attitűd, ami természetes is, tehát itt nem egyedül üdvözítő ez a megoldás.
Az aktív eszközök mellett nyilván itt vannak az inaktív eszközök, és sajnos, még mindig ezek vannak előtérben. Most is itt van az a fájó pont, hogy az inaktív eszközöknek egy erőteljesebb bevonása és emelése szükséges.
Ennek a járuléknak a már ismert módon való fölemelése a következő gondolatokat veti fel, amiket nyilván a három szereplő szempontjából kell megítélni.
A lakosság mint szereplő: a lakosság számára a munkanélküliség kezelése biztosítás jellegű kell, hogy legyen, tehát érthető, hogy az egyes állampolgár mintegy a saját biztosításaképpen fizet egy alapba, amiből – ha majd ő munkanélkülivé válik – vissza fog kapni. Ilyen módon nyilvánvaló, hogy a munkavállalók ezt el tudják fogadni.
Én nagyobb problémát látok a munkaadók terheinél, ez is elhangzott már, de én is kell, hogy ismételjem, a 43%-os társadalombiztosítási járulék, amelynek a visszaszorítására, mint a közelmúltban már lezajlott társadalombiztosítási koncepció-vitánál hallottuk és láttuk, nincs komoly esélyük a munkaadóknak. Tehát ez az újabb teher fölveti azt a gondolatot, hogy nagyon meg kell gondolni ennek a rétegnek a további terhelését, hiszen amikor én a gazdaságra helyeztem a hangsúlyt bevezetőmben, nyilván a gazdasági kérdések súlypontja a vállalkozói réteg, ezért ez a terhelés esetleg megkérdőjelezhető.
Az állammal kapcsolatban meg kell, hogy jegyezzem, nyilvánvaló, hogy a teljes kivonulás az nem lehetséges, és nem is szándéka ennek a törvényjavaslatnak, amint hallottuk az expozéban, mert az állami fedezet vizsgálatakor mindenképpen kiderül, hogy óriási a pénzszűke, és amennyiben azt növeljük, tulajdonképpen azt is a lakossági adóterhek növelésével lehet ellensúlyozni. Tehát valamiképpen minden visszahat oda, hogy annak az aktív lakosságnak, amelyiknek a munkahelye még megvan, kell valamiképpen ezt a terhet viselnie. Én azt hiszem, hogy a lakosság ezt meg kell, hogy értse, abban a reményben, hogy azért ez a gazdaság azokkal a reményt keltő mutatókkal, amelyekkel már rendelkezünk, el fog érni egy olyan ponthoz, amikor megmarad a munkanélküliség, de nyilván könnyebben lesz kezelhető.
Mi úgy véljük, hogy a munkaerőpiaci szervezet még mindig eléggé kiépületlen a munkanélküliségnek ehhez a nagyságához képest, amely jelenleg az országunkban megvan.
Nagy hangsúlyt szeretnénk helyezni a visszaélések kiküszöbölésére és a szigorításokra, mert mindazok, akiknek ezeket a terheket fizetniük kell, joggal várják el azt, hogy olyan jogszabály legyen, amelyet nem lehet kijátszani.
A felső határ csökkentésével kapcsolatban az a véleményünk, hogy ez ebben a jelenlegi szorító helyzetben indokolt. Lehetséges, hogy később, ha már bekövetkezik egy erőteljesebb gazdasági javulás, akkor ezt ismét lehet majd módosítani, de a jelen helyzetben ezzel mi egyetértünk.
Egyetértünk azzal is, hogy a privatizációs bevételekből is folyjon ide, ennek a témának a fedezetéhez.
Úgy gondoljuk, hogy a munkanélküliek, amikor a törvényjavaslat elfogadása esetén majd meg kell, hogy barátkozzanak azzal, hogy az idő is rövidül, és a felső határ is rövidül, be kell, hogy lássák azt, hogy tulajdonképpen itt egy teljesen közös teherviselésről van szó, és ebbe belevonnám akkor a munkanélkülieket is. A dolgozóknak a terhe növekszik, a munkaadóknak a terhe növekszik, az állam terhe növekszik – tehát ilyen módon ők is el kell, hogy fogadják, hogy akkor még mindig elfogadható mértékben tud az állam is rajtuk segíteni.
Mi tehát úgy véljük, ennek a törvényjavaslatnak a magva egy szolidaritási szellem, amelyet az ország közvéleményének a jelen pillanatban el kell fogadni.
Azzal kapcsolatban, ami elhangzott a FIDESZ részéről – eléggé kárhoztatható az, hogyha egy törvényjavaslatot nagyon sokszor változtatunk –, én azt hiszem, hogy ez a téma egy nagyon jelentős kivétel ebből. Akkor, amikor mi februárban elfogadtuk azt a törvényjavaslatot, ami most él, ez a szabályozás, akkor még nem lehetett igazán fölmérni, hogy hogy alakul a munkanélküliek helyzete, és ezek a prognózisok, amik most megvannak, nem biztos, hogy bekövetkeznek, de azért nagyon erős realitás van bennük. Tehát ez egy olyan változó téma, amelynél én úgy vélem, hogy inkább változtassunk gyakrabban, de igyekezzünk azt igazítani a megfelelő megoldáshoz. Azért mondom ezt, mert a munkanélküli járuléknál a fizetési terhek növekedése, illetőleg amit a munkanélküliek kapnak, ott a csökkenés, ez két olyan dolog, ami mindig attól függ, hogy hogy alakul a gazdasági helyzet.
Ennek a fényében és ezekkel az összefüggésekkel tudjuk azt mondani – megértve nagyon annak a rétegnek a gondját, amelyet a munkanélküliség sújt, megértve az ország elszegényedő lakosságának az igen súlyos problémáját –, hogy ezt a törvényjavaslatot mégis fogadjuk el, de ugyanakkor még most, ebben a törvényalkotási szakaszban vizsgáljuk meg azokat a pontokat, ahol az előbb elmondott szempontok alapján még javítani lehet. Mert ezzel összegezve mi a törvényjavaslat elfogadását ajánljuk – a szükséges módosítások mellett. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
Jan Langos úr a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság belügyminisztere által vezetett delegáció köszöntése
