KISS GYULA, DR. munkaügyi miniszter:
KISS GYULA, DR. munkaügyi miniszter:
KISS GYULA, DR. munkaügyi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előterjesztésünk a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló '91. évi IV. törvény módosítását célozza. Az előterjesztés célja alapvetően az, hogy az előbb említett alaptörvényt olyan irányba módosítsuk, amely módosított törvény képes lesz az 1992. esztendőben is garantálni és biztosítani azon alapfeladatokat, amelyek ellátására a törvény hivatott, illetve amely alapfeladatok a törvény számára meghatároztattak, már akkor, amikor ez évben elfogadtuk.
Mégis joggal vetődik föl a kérdés, hogy tekintettel arra, hogy az alaptörvény megalkotására ez év elején került sor, mi az oka és indoka annak, hogy viszonylag rövid időn belül módosításra szorul a törvény. A legdöntőbb ok és indok, amely szükségessé teszi a fent nevezett törvény módosítását, az a munkanélküliek számának a vártnál dinamikusabb, nagyobb arányú növekedése, ami számszerűsítve azt jelenti, hogy október végére elértük a 6.6%-os munkanélküliségi rátát, amely abszolút számban több mint 300 ezer munkanélkülit jelent.
Mint több előrejelzésünkkel utaltunk arra, ez a folyamat sajnos 1992-ben is tovább folytatódik, melynek eredményeképpen a '92-es év végére várhatóan egy 11–12%-os munkanélküliségi rátával kell számolnunk. Ebből pedig – felelős foglalkoztatáspolitikában történő gondolkodás mellett – okszerűen kellett következtetést vonnunk arra, hogy az előbb említett alaptörvényt módosítanunk kell.
Az alaptörvény módosítása alapvetően 3 irányba kíván hatni. Az első csoportba azon módosítások tartoznak, amelyek a munkanélküli ellátások finanszírozását hivatottak biztosítani. A másodikba a változó munkajogi szabályokkal való összhang fenntartására irányuló változtatások sorolhatók, míg a harmadikba a működés eddigi tapasztalataiból adódó korszerűsítési indítványok tartoznak.
Ami az első csoportot illeti: a munkanélküli ellátások finanszírozásának biztosítása érdekében javasolt módosítások kiindulópontja, hogy 1992 végére, az előbb említett százalékos munkanélküliségi rátát alapul véve, várhatóan a szolidaritási alap működésének forintigénye mintegy 65 milliárd forintos bevételt tesz szükségessé. Ahhoz, hogy a minimális anyagi fedezet rendelkezésre álljon, számítások és javaslataink szerint a törvényben meghatározott munkáltatói és munkavállalói járulékok össz-mértékét 6%-ra szükséges emelni. Ez a munkáltató részéről 5%-os, míg a munkavállalók részéről 1%-os járulékbefizetési kötelezettséget jelentene 1992. január elsejétől kezdődően. Ez esetben az állami költségvetést a költségvetési intézményekben dolgozók munkáltatói járuléka terhelné, amely éves szinten mintegy 11 milliárd forintra tehető.
Az állami költségvetés ezen túlmenően további 10%-os mértékig kíván '92-re is garanciát vállalni a szolidaritási alapból történő kifizetéseket illetően, ami éves szinten önmagában 6–7 milliárd forintos elkötelezettséget jelent.
Nincs tehát szó arról, hogy az állam 1992-ben teljesen kivonulna a munkanélküliségi ellátások finanszírozásából.
A javaslatok szerint 1991-hez képest mindössze az egyes szociális partnerek közötti anyagi tehervállalás válna arányosabbá. A jelentős járulékemelés esetén is mintegy 10 milliárd forint kiadást az ellátási rendszer bizonyos – a társadalom igazságérzetét is figyelembe vevő – szigorításával, a visszaélések, lazaságok fokozott ellenőrzésével leszünk kénytelenek megtakarítani.
Ezek közül a következőket szeretném kiemelni: az új munkatörvénykönyv tervezete szerint a munkavállalót végkielégítés illeti meg, ha munkaviszonya a munkáltató rendes felmondása vagy jogutód nélküli felszámolása következtében szűnik meg. A végkielégítés rendszerének kötelező bevezetése szükségessé teszi, hogy a végkielégítés és a munkanélküli járadék egymáshoz való viszonya egyértelműen meghatározásra kerüljön.
A javasolt módosítás lényege a következő: az új munkatörvénykönyvben előírt kötelező végkielégítésnek megfelelő időtartammal a munkanélküli járadék induló időpontja kitolódik, ez azonban a munkanélküli járadék folyósításának időtartamát nem befolyásolja. Így a végkielégítés figyelembevétele a munkanélküli járadék folyósításának az indulását késlelteti, a szolidaritási alap felhasználásában megtakarítás várható.
Ugyanakkor kétségtelen, hogy a tartósan munka nélkül maradók további hátrányba kerülnek azokhoz képest, akik a nekik történt felmondást követően rövid időn belül találnak munkahelyet.
A munkanélküli járadék folyósítási időtartamát illetően sokan kifogásolták, hogy az ellátás ideje túlzottan hosszú. Tény, hogy a nemzetközi gyakorlatban a munkahely elvesztése utáni munkanélküli ellátás időszaka rövidebb, ezt azonban a legtöbb esetben egy második lépcsőben a szociális védőháló újabb eleme, a szociális ellátórendszer követi, amely a még mindig munka nélkül lévő megélhetését támogatja.
Nálunk a hosszabb idejű ellátás bevezetésében az is közrejátszott, hogy még nem alakult ki a rászorultakról gondoskodó átfogó szociális rendszer. Be kell látni azonban azt is, hogy a szolidaritási alap egy erőteljes növekvő munkanélküliség időszakában egyre kevésbé képes ilyenfajta szociális funkciókat ellátni.
Minderre figyelemmel tehát javaslatunk lényege az, hogy a munkanélküli járadék második szakaszában megállapított folyósítási ideje kerüljön 50%-os mérséklésre; ugyanakkor 1992-ben meg kell oldanunk, hogy a munkanélküli ellátásokat kihasználók szociális segélyezésére megfelelő anyagi eszközök álljanak rendelkezésre. A munkanélküli járadék mértékéhez kapcsolódva sokan túlzottan magasnak tartják a járadék felső határát, amely a jelenlegi szabályozás értelmében a minimális bér háromszorosa. Indokolásul az új munkaviszony létesítésének ellenérdekeltségét említik. Az észrevétel azért megfontolandó, mert az ilyen mértékű munkanélküli járadék valóban nem ösztönöz aktív munkahelykeresésre. Erre figyelemmel a módosításban javasoljuk, hogy a járadék mértékének felső határa az előbb említett háromszoros szorzóhoz képest a mindenkori minimálbér kétszeresében kerüljön meghatározásra.
Több módosítással azt szeretnénk elérni, hogy a munkanélküli járadék kifizetését az eddiginél szigorúbban és pontosabban körülhatárolt feltételekhez kössük. A javaslat szerint ilyen kizáró feltétel lehet például, ha valaki a törvényben szabályozott feltételek mellett – és itt elsősorban a megfelelő munkahelyre mint jogi kategóriára gondolok – nem fogadja el a közhasznú munkavégzésre vonatkozó ajánlatot.
Ugyancsak itt említeném azt a lényeges módosítást, amely a munkanélküli járadékon lévőknek az ellátás idején végzett kereső tevékenységének a korlátozására vonatkozik. Eszerint az ilyen jellegű kereső tevékenységből származó havi jövedelem nem haladhatja meg a minimálbért.
Az egyre szélesedő, úgynevezett feketemunka-vállalás kiküszöbölése céljából a javaslat a munkanélküli járadék melletti kereső tevékenység szigorú bejelentési kötelezettségét írja elő.
Tartalmazza a javaslat azt az ésszerűnek látszó megoldást is, hogy a munkaerőpiaci bizottság a foglalkoztatási alapból évente különítsen el egy részt az előre nem látható válsághelyzetek kezelésére, és ebből úgynevezett intervenciós alapot hozzon létre. Az intervenciós alap felhasználásáról a munkaerőpiaci bizottság, megegyezés hiányában a munkaügyi miniszter dönt.
A foglalkoztatási gondok erősödésével és a munkanélküliség tömegessé válásával fokozódik a társadalom érzékenysége a kifizetett támogatások jogszerűségével, valamint a foglalkoztatást szolgáló pénzügyi eszközök felhasználásának célszerűségével szemben. Ennek megfelelően szükségesnek látjuk, hogy a Munkaügyi Minisztérium és a munkaerőpiaci szervezet munkájában erősödjék az ellenőrzési tevékenység, és az erre vonatkozó szabályok a törvényben is megfogalmazásra kerüljenek, továbbá a munkaerőpiaci bizottság rendszeresen értékelje a foglalkoztatási alap és a munkanélküliek szolidaritási alapja felhasználására vonatkozó ellenőrzések tapasztalatait.
Tisztelt Országgyűlés! Felvetődhet, hogy a javasolt módosítások elfogadása esetén nem válik-e a korábbinál lényegesen passzívabbá és ezzel együtt defenzívebbé foglalkoztatáspolitikánk. Ha a javasolt változtatásokat végiggondoljuk, a kérdés csupán látszólag tűnhet jogosnak. Ám ha valaki mélyebben átgondolva kíván véleményt formálni, egyértelművé válik az is, hogy a passzivitásra utaló jelzők használata nem helyénvaló. Nem helyénvaló azért, mert a foglalkoztatáspolitika minősítésénél véleményünk szerint feltétlenül figyelembe kell vennünk azt a tényt, hogy a betegség súlyossága, amelyet kezelnünk kell, rendkívül nagy, ugyanakkor a terápia gazdasági és egyéb lehetőségei meglehetősen korlátozottak.
A foglalkoztatáspolitika a több évtizedes hibás fejlesztéspolitika csődtömegének részeként egy igen dinamikusan növekvő tömeges munkanélküliséget kénytelen kezelni. Erre a közelmúlt európai gazdaságtörténetében, sajnos, nincs egyértelműen bevált és átvehető recept. Világosan látni kell azonban, hogy a korlátok ellenére törekvéseink nem egyszerűen passzív védekezést jelentenek, hanem egyfajta aktív védelem kiépítését is.
Ez az aktív védekezés természetesen magában foglalja a foglalkoztatáspolitika aktív eszközeinek szélesítését, választékának növelését és korszerűsítését is. Ezen belül számos olyan elképzelés megvalósítása történt meg, illetve van előkészületben, amely valójában csak részben sorolható a foglalkoztatáspolitika kizárólagos kompetenciájába, inkább a szélesebb gazdaságpolitikai eszköztár részét képezi. Ilyennek tekinthetők a következők: a privatizációs bevételek egy részének felhasználása az új munkahelyek létesítésének támogatására, a végkielégítés intézményének bevezetése, a nonprofit szervezetek létrehozásának előkészületei, a munkaerőpiaci átképzési, továbbképzési tevékenység bővítése, az úgynevezett kistérségi reorganizációs programok készítésének fokozott támogatása, a befektetésösztönzési lehetőségek szélesítése, valamint a belső munkaerőpiac védelme érdekében és a hazai piacon az eddiginél erőteljesebben piacvédelmi intézkedések foganatosítása.
Mindezzel jelezni kívántam, hogy a munkanélküliség ellen nem egyedül és kizárólag a foglalkoztatáspolitikának kell küzdenie, ez szélesebb összefüggésben kormányzati, sőt össztársadalmi feladatként fogható fel.
A feladat ellátásában csak akkor érhetünk el sikereket, ha a maga területén mindenki megteszi azt, amit megtehet, azaz nem egyszerűen aktív foglalkoztatáspolitikára, hanem az adott esetben széles körű társadalmi összefogásra és ennek megfelelő aktivitásra van szükség.
A javasolt módosításokat részletekbe menően megvitattuk az Érdekegyeztető Tanács munkaerőpiaci bizottságában, majd az Érdekegyeztető Tanács plenáris ülésén is. A változtatások egy részével a szociális partnereink egyetértettek, ám számos lényeges ponton nem sikerült az álláspontokat összehangolni.
Vitás kérdések maradtak például: a járulékfizetési kötelezettség százalékos mértékei, a járulékok emelése esetén adandó kompenzációk, a végkielégítés és a munkanélküli járadék összekapcsolhatósága, a rendszeres szociális segélyek és a munkanélküli járadék kapcsolatának megteremtése vonatkozásában. Ugyanakkor olyan kézzelfogható javaslatot, amely a munkanélküliek ellátása megbízható finanszírozását megoldaná, sajnos tárgyalópartnereinktől sem kaptunk.
A Kormány, tekintettel a szorító körülményekre és az időtényezőre is, az Érdekegyeztető Tanáccsal való és előbb említett megegyezés hiányában is úgy döntött, hogy módosítási javaslatait mindenképpen a Parlament elé terjeszti. Be kell látni, hogy az új helyzetnek megfelelő foglalkoztatáspolitikai eszközrendszer kialakítása, a következő évek várhatóan nagy tömegű munkanélküliségének tisztességes kezelése már önmagában is olyan óriási feladat, amely új megoldásokat és folyamatos figyelmet, segítséget igényel a tisztelt Ház részéről.
Én mindezek előrebocsátásával kérem, hogy az előterjesztésünkkel kapcsolatos általános vitát lefolytatni, majd elfogadva a részletes vitára bocsátani szíveskedjenek. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)
Domonkos Géza elnök, Szőcs Géza és Kolumbán Gábor alelnökök által vezetett Romániai Magyar Demokrata Szövetség küldöttségének köszöntése
