MATYI LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ)
MATYI LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ)
MATYI LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Amikor ez a Parlament a Kormány előterjesztésére 1991 telén elfogadta a foglalkoztatáspolitikáról szóló törvényt, az ellenzék is elismerően nyilatkozott arról a kormányzati előterjesztésről, és egy modern, jó törvénynek tartottuk.
Miért van szükség most mégis ennek a törvénynek a módosítására? Azért, mert az a törvény alapvetően egy biztosítási elven alapuló munkanélküli segélyezést, illetve aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök megteremtését tűzte ki célul. Tudnunk kell, hogy ez az alapvetően biztosítási alapon működő rendszer a munkanélküliség mintegy 2,5–3%-os rátájáig képes fedezni a munkanélküliség kezelésével kapcsolatos költségeket. Fél év alatt merőben más helyzet alakult ki. Az év elején, tehát '92 év elejére megközelíti a 10%-ot a munkanélküliség rátája, és év végére biztos, hogy eléri, sőt várhatóan meg is fogja haladni.
Akkor hogyha ezt a ténylegesen minőségi változást szemléljük, meg kell állapítani még a következő tényeket is. Ma Magyarországon ez a munkanélküliség nem egységesen érinti az ország eltérő régióit. Miközben Budapesten és egyes megyékben ennél a 10%-nál alacsonyabb munkanélküliséggel lehet számolni, az országnak vannak olyan térségei, ahol ez a munkanélküliség eléri a 20%-ot – Borsod-Abaúj-Zemplén megyére vagy Szabolcs-Szatmár megyére gondolok. Ugyanakkor azt is meg kell állapítani, hogy ezen a térségen belül lesznek olyan mikrorégiók, amelyek még a 20%-nál is nagyobb munkanélküliségi rátát érnek el.
A következő, amit szemügyre kell venni, hogy ezt a nagyon eltérő tényt a különböző foglalkoztatáspolitikai eszközök közül melyek tudják hatékonyan kezelni. Egy szokásos válasz erre, hogy az új vállalkozások létrejötte, a spontánul alakuló új vállalkozások a leghatékonyabbak ennek a kezelésére.
A Pénzügyminisztérium ez évben készített egy felmérést, melyből azt lehet megtudni, hogy Budapest területét leszámítva, ahogy az ország területén nyugatról keletre haladunk, egyre kevesebb az új vállalkozás létrejötte. Tehát létrejön egy olyan helyzet, hogy miközben nagymértékben nő a munkanélküliség, az új vállalkozások igazándiból nem ott alakulnak ugrásszerűen, ahol ez a munkanélküliség keletkezik. Figyelembe véve azt a tényt, hogy ezek a térségek ma Magyarországon egyébiránt is az elmúlt 40 évből következően hátrányos helyzetben vannak, nagyon félő, hogy az országban egy olyan kettészakadás felé indulunk el, amelyet utána nagyon-nagyon sokáig nem lehet orvosolni. Mert ez a munkanélküliségnek a másik alapvető problémája, hogy összekapcsolódik egy szegénységgel, és egy olyan hátrányos helyzet alakul ki, ahonnét az állampolgár önerőből egyszerűen képtelen kitörni.
A Kormány ezt a helyzetet tapasztalva megpróbál egy bizonyos választ adni ennek a kérdésnek a kezelésére. Meggyőződésünk, hogy ez a válasz elégtelen. Önmagában ezt a kérdést nem lehet egy finanszírozási problémának tekinteni. Az önmagában, hogy megemeljük a Szolidaritási Alapba a hozzájárulás mértékét, az, hogy csökkentjük a munkanélküli járadék idejét, illetve összegét, erre a helyzetre nem ad választ. Az a tény, hogy szigorítjuk esetlegesen azoknak a körét, akik feketén hozzájuthatnak munkanélküli járadékhoz, összességében még mindig oly mértékben elhanyagolható spórolást jelent, ami a kérdést nem rendezi megnyugtatóan.
A további aggály, hogy miközben megemeljük a járadékot, a költségvetés igazándiból nem kerül ki ebből a nehéz helyzetből, hogy ebben a kérdésben neki valamilyen formában szerepet kell vállalni.
Egyrészt – amit a miniszter úr is említett az expozéjában – az a tény, hogy a Szolidaritási Alap 10%-a terhére garanciát vállal. Egy további szempontot szeretnék én említeni, amivel hosszú távon a költségvetésnek, az államnak számolni kell. Ha én a munkanélküli járadékra jogosultságot másfél évben meghúzom, és ezekből a térségekből és egyéb helyeken tényleg objektív körülmények miatt az emberek nem tudnak munkaviszonyt létesíteni, nem tudnak önmagukról gondoskodni, kikerülve a foglalkoztatási politikát megvalósító intézmények hatóköréből, egyszerűen nincs más megoldás számukra, mint a szociális segély, amelyről tudjuk, hogy ma Magyarországon igen kevés az igényekhez mérten, és azt egyértelműen a költségvetés fedezi.
Tehát önmagában az, hogy másfél évre redukáljuk a munkanélküli járadék juttatásának az idejét, a kérdést nem oldja meg, mert az államnak továbbra is finanszírozni kell azokat az embereket, akik másfél év alatt sem tudnak munkához jutni, illetve az kimondottan hátrányos, hogy ez a finanszírozás immáron a szociális segélyezés formájában jelenik meg, és ez az állampolgár elveszti az intézményes kapcsolatát a munkaerőpiaci intézményekkel, és a továbbiakban számára igen nehéz lesz visszatérni a munkaerőpiacra.
Meggyőződésünk, hogy ezen a helyzeten csakis az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök nagyon hatékony és racionális alkalmazása segíthet. Ugyanis a munkanélküliség tartós kezelésére ténylegesen csakis az új munkahelyek, a szakképzés, átképzés, az új vállalkozások támogatása, akár a részmunkaidős foglalkoztatás támogatása, úgynevezett közhasznú munka támogatása az, amely hosszú távon segíthet.
Sajnálattal állapítjuk meg, hogy a költségvetés előkészítése során megismert adatokból kitűnően a Kormány ezt az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközt igazán nem tartja kellő mértékben szem előtt. Két adatot szeretnék ezzel kapcsolatban említeni.
1991-ben a Foglalkoztatási Alap 12,6 milliárd forintot költ aktív foglalkoztatáspolitikai célokra. 1992-re a költségvetés 15 milliárddal számol. Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy az infláció, ha nem is éri el a 30%-ot, csak egy 20%-os inflációval számolva is ez nem éri el, nem tartja meg a reálértékét. Figyelembe kell venni azt is, hogy a munkanélküliek nagyszámú növekedése miatt az egy főre jutó anyagi eszköz lényegesen, jelentős mértékben csökken, és olyan apróságokról én most már nem is beszélnék ezzel kapcsolatban, hogy az újrakezdési hitellel kapcsolatos kamatvisszatérítés 1992-ben lényegesen nagyobb lesz, mint ami 1991-ben volt.
Szakértők számítása szerint – ez természetesen a Foglalkoztatási Alapot terheli, és ezért az aktív foglalkoztatási politikára ténylegesen elkölthető pénzeszköz csökken, szakértők számítása szerint – ahhoz, hogy 1992-ben minimálisan a 91-es szintet tartsuk, legalább 20 milliárd forintra lenne szükség.
Ami a továbbiakban igazán félő ennek az aktív foglalkoztatáspolitikának a háttérbe szorulásával, az az a tény, hogy talán nem szándékosan, de lehet, hogy a Kormány egyszerűen ezzel nem számolt, 1992 végére, mikor a Szolidaritási Alap egyrészt esetlegesen szétrobban, nem bírja egyszerűen fedezni azokat a kiadásokat, amelyekre jogszabály kötelezi, törvény kötelezi, de át kell térni egy bizonyos, úgynevezett szolidaritási alapú munkanélküliség kezelésére, amely – hát mindannyian tudjuk, akik ezzel a témával foglalkoztak, hogy – sokkal hátrányosabb az állampolgárra nézve, mint a jelenlegi, egyébként szintén nem könnyű eszközrendszer.
Tehát a Szabad Demokraták Szövetsége maximálisan támogatná azt a kormánypolitikát, amely az aktív foglalkoztatáspolitikát, helyi eszközöket helyezi előtérbe, mert egyedül így látjuk elérhetőnek, hogy egy ilyen szolidaritási alapú munkanélküli segélyezés elkerülhető legyen.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
