CSÉFALVAY GYULA (KDNP)
CSÉFALVAY GYULA (KDNP)
CSÉFALVAY GYULA (KDNP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igen Tisztelt Képviselőtársaim! Már régóta vártam, hogy ez a törvényjavaslat terítékre kerül a plénum elé. Valahogy úgy vagyok ezzel, mint az a gyermek, amelyik ajándékot vár, és megörül annak, hogy megkapja az ajándékot, de közben csalódás is éri. Hát én is úgy vagyok ezzel a törvényjavaslattal, hogy maga a szövetkezeti törvényjavaslat, ami kijött, egyezik a nézetemmel, és nem találok abban kivetnivalót. Ellenben a másik, amelyik az átmeneti szabályokat tartalmazza, nagyon sok olyan tételt tartalmazott, aminek örülök, hogy visszavonták, átdolgozták, korrigálták. Persze még mindig maradt benne olyan, amivel nem értek egyet. De ez már olyan, hogy a módosító javaslatokkal majd egyenesbe lehet hozni és korrigálható.
A szövetkezeti törvény, amit majd megalkotunk, óriási jelentőséggel bírhat. Tulajdonképpen ez fogja jelenteni a magyar falvakban és a mezőgazdaság vonatkozásában a rendszerváltást.
Képviselőtársaim többsége nagyon jól tudja, hogy a 30 évvel ezelőtt ránk kényszerített tsz-rendszer nem tudta bebizonyítani azt a fölényt, amivel meghirdették. Hiába dicsőítették annak a magasabbrendűségét és állították, hogy a világ élvonalába került a magyar mezőgazdaság. Persze az árnyoldalakról nem beszéltek, és nem is volt szabad beszélni. Ezek részletezésébe én sem kívánok belemenni. Majd a részletes vita során alkalom lesz kitérni, hogyha szükségesnek látom.
Azt azonban már most meg kell mondanom, hogy a tsz-esítési eljárás óriási áldozatokat követelt úgy az államtól, mint a parasztságtól. Emlékszem arra, pár évvel ezelőtt, amikor még Váncsa Jenő volt a földművelésügyi miniszter, a Falurádióban egy alkalommal nyilatkozott arról, hogy a mezőgazdaság kollektivizálása 30 milliárdjába került az államnak. S hozzátette: ha ezt most vissza akarjuk alakítani, újabb 30 milliárdjába kerülne, legalábbis olyan 30 milliárdba, mint ami akkori 30 milliárd, amit megért.
De mibe került ez a parasztságnak, amelynek elvették a földjét, elvették a vagyonát? Amit egy életen keresztül összegyűjtött, az tulajdonképpen semmivé vált. Legsúlyosabban érintette azt a generációt, amelyik már élete alkonya felé közeledett, a 60 éven fölülieket. Emlékszem arra, hogy öregségi járulékot kaphattak a 60 évet betöltött nők és a 70 évet betöltött férfiak, 260 forintot, és nyugdíjat csak az kaphatott, akinek legalább tízéves munkaviszonya volt. Hát képzeljék el, hogy azok a 60 éves emberek 70 éves korukban mehettek el nyugdíjba. Akkor mit tudtak már teljesíteni, mi volt a keresetük? Emlékezem arra, hogy az első időben a napi kereset 20–30 forint volt. Tessék alapul venni, hogy nagyon jó esetben 1000–1200 forintot kaptak ezek az emberek. Ezek közül a legtöbb már nincs is az élők sorában.
Nagyon súlyosan érintette a parasztságot a mezőgazdaság kollektivizálása során az a hatósági eljárás vele szemben, hogy nem hagyhatta el a munkahelyét. Vagyis a termelőszövetkezetből nem lehetett kilépni, nem kapott munkakönyvet. Így jártam én magam is, hogy a termelőszövetkezet elnöke adhatott csak igazolást, hozzájárulást ahhoz, hogy nem tart igényt a munkájára, amikor valahova el akar menni, de még a községi tanács elnökének is az igazolására szükség volt, és csak úgy helyezkedhetett el valaki egy más munkakörben. Mint ama időnek magam is szenvedő alanya voltam, és nagyon jól tudom, hogy mit jelentett ez abban az időben.
És az a szomorú eset, hogy csak dícsérni lehetett a termelőszövetkezeti rendszert, de bizonyítani azt, hogy valójában az olyan jó volt, nem lehetett. Nem engedték meg, hogy egyetlen parasztgazdaság is megmaradjon, mondjuk, egy 20 vagy 30 holdas gazdaság, amelyik kontrollként szerepelhetett volna mellette. És lehetett volna bizonyítani – mondjuk – azt, hogy nahát, mit tud teljesíteni ez, vagy mit tud teljesíteni a másik.
A parasztság függetlensége mit jelentett? Én emlékszem arra, hogy fiatal gazda voltam, amikor egy 30 holdas gazda azt mondta nekem, hogy én nagyobb úr vagyok, mint Horthy Miklós volt abban az időben. Megfizettem az adómat, s a jóistenen kívül senkinek nem tartoztam felelősséggel.
Nehogy valaki elfogultsággal vádoljon meg, én elismerem, hogy az idők folyamán több előnyös intézkedés történt a parasztság javára. Gondolok itt a betegellátásra, a társadalombiztosításra, nyugdíjak rendezésére.
Én elismerem, hogy volt és van néhány tsz, amelyik jól, rentábilisan gazdálkodik, tagjai jól élnek. De mi van a többséggel? Mibe került azok fenntartása, és hol tartanak?
Én csak az ellen tiltakozom, hogy a termelőszövetkezeti rendszert a magyar parasztság egyedül üdvözítő életformájának kiáltsák ki, hogy minden paraszt csak a termelőszövetkezetben tudja életét elképzelni. Kik azok, akiknek az érdeke ennek a rendszernek a fenntartása? Nyilván azoknak, akiknek ehhez külön érdekük fűződik, vagyis itt látják a fő jövedelmi forrásukat és a megélhetésüket.
A kommunista hatalomnak, hogy akaratát ránk tudja kényszeríteni, meg kellett szüntetnie a már meglévő, jól működő szövetkezeteket. Itt a Hangyára gondolok, a hitelszövetkezetekre és más termelési társulásokra, cséplőgép-társaságokra, legeltetési társulatokra és erdő-közbirtokosságokra.
Sajnálom azt, hogy még eddig a kormányzat nem gondolt arra, hogy ezekre az egyszerű társulásokra hozzanak valami törvényt, hozzunk valami intézkedést, hogy ezeket vissza tudjuk állítani. Olyan lehetetlen állapotok vannak a vidéken. Akkor, amikor Magyarországon a kommunista hatalomátvétel megtörtént, egyszerűen a legeltetési társulatnak, meg a közbirtokosságoknak egyes területeit csak úgy elfoglalták. Aztán amikor lekerült onnan a pozíciójából a tanácselnök, jött más, úgy tudta, hogy az a tanácsé, minden a mienk, egyik helyen a tsz épült, másik helyen az áfész épült. Amikor megkérdeztem, hogy tudják, hogy kié ez a terület, hát a mienk, azt mondták. Még nemrégen is adnak el ilyen területeket, az önkormányzat, mert nem tudja, kié az a terület.
Egyszer végre rendezni kellene a birtokviszonyokat, például a közbirtokossági területen, mert magántulajdon a közbirtokosság, amennyi vagyonrésze van benne, az övé, s ez nincs nyilvántartva a földhivatalokban.
Kerestem, kutatom, hogy valahogy előszedjem a bizonyítékait annak, hogy kinek mennyi birtokrésze van. Hát valahogy úgy alakult ki a dolog, akkor, amikor a termelőszövetkezetek szervezése volt, azok, akik beléptek a tsz-be, a birtokarányukat bevitték a tsz-be, ezt meg tudták találni. A többit meg átvette az állami erdőgazdaság. Így azon a területen most van egy tsz-erdőgazdaság és egy állami-erdőgazdaság. Ha most vissza akarjuk állítani a közbirtokosságot, akkor csak azok jöhetnek oda a közbirtokosság tagjaként, akiknek a tsz-ben ott van a birtokrésze, mert az kiveheti, de azoké, akiké az erdőgazdaságba került, majd kárpótlással megvásárolhatják.
Itt, ezen a téren kellene rendet csinálni, hogy egységesen visszaállítani a régi közbirtokosságokat, hiszen az a szövetkezetek legegyszerűbb, legtökéletesebb formája volt.
Magának a szövetkezeti törvénynek, amit említettem, hogy jónak tartok, és ez hozhatja a rendszerváltást, biztosítania kell a parasztságnak a szabad szervezkedését, hogy olyan szövetkezetet hozhasson létre, amilyet jónak tart, amiben majd megtalálja a számítását és abban leli a jövőjét, és olyan alapszabályt, szabályzatokat szerkeszthessen magának, amit szintén jónak tart. Mert az, hogy majd törvénnyel rákényszerítsék valakire, egy szervezetre, hogy milyen keretek között kell gazdálkodnia, milyen legyen a vagyonelosztás, az már a sztálini időkre emlékeztetne bennünket.
A kisszövetkezeteké lehet a jövő, mert minél nagyobb a szövetkezet, annál nehezebben lehet áttekinteni. Nehezebb az irányítása, nem rugalmas.
A kisszövetkezetekben, itt a törvény szerint már öt ember létrehozhat egy szövetkezetet, én gondolok arra, hogy szakosodhatnak majd e szövetkezetek úgy, hogy lehet növénytermesztő, állattenyésztő, szolgáltató, feldolgozó, felvásárló stb.
Én emlékszem arra, hogy valamikor régen a mi vidékünkön létrehoztak egy kis zöldségtermelő szövetkezetet, maszek alapon ment a termelés, de közösen ment már a feldolgozás, a tartósítás. A dunaremetei hajóállomást az ő szorgalmas munkájukkal, annak ösztönzésére építették meg, és szállították hajón az árujukat Bécsbe és a nyugati országokba piacokra. Ezeké a szövetkezeteké lenne a jövő, de a problémát ott látom, hogy a falvakban az emberek tájékozatlanok és olyan ellenkező, olyan ellentétes, ellenséges híreszteléseket terjesztenek, hogy ha kiveszi a földjét, akkor ki kell lépnie a tsz-ből, nem lesz társadalombiztosítása, nem lesz nyugdíja, nem kap vagyonnevesítést.
Ha mi a szövetkezeti törvényt valójában meg fogjuk alkotni, egy korszerű törvényt, akkor elengedhetetlen lesz az, hogy hitelesen tájékoztassuk a vidéket, azokat, akiket ez érint. Hogy legalább egy héten egyszer megjelenne egy hiteles ember a faluban, és elmehessenek hozzá, és megmondja, hogy hogyan van vagy orvosolja is ott helyben a jelentkező problémákat.
Gondolok arra, hogy a felsőoktatási intézményekben lehetne talán kiképzeni ilyen embereket, és a földművelési hivatalokon keresztül pedig szervezni, irányítani ezeket a munkákat. Máról holnapra nem lehet új szövetkezeti rendszert bevezetni ebben az országban, ehhez idő kell, és kellene az is, hogy lenne egy kontroll, hogy már most létrehozni néhány olyan szövetkezetet, amit lehetne mutogatni, nézzék meg, hogy működik ez a szövetkezet. Ennek lenne jövője.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
