SIPOS IMRE, DR. (FKgP)

Teljes szövegű keresés

SIPOS IMRE, DR. (FKgP)
SIPOS IMRE, DR. (FKgP) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! Nemrégiben napirend előtti felszólalásban jeleztem az Országgyűlés előtt és hívtam föl a kormányzat figyelmét mindazokra a problémákra, amelyek az ország számos régiójában, így az én választókerületemben, a nagyatádi választókerületben is igen súlyos gondokat okoznak a mezőgazdaságban. Ezekre konkrét intézkedés nem történt, és ez késztetett most a kérdés feltételére.
Nevezetesen arról van szó, hogy az eddig művelt mezőgazdasági területek jó része ezen ősszel műveletlenül maradt, nem került szántásra és nem került vetésre. Hatalmas területek vannak parlagon, amelyeknek a sorsa bizonytalan. Ilyen körülmények között megkérdőjeleződik jövő évi gazdálkodásunk, kenyerünk, amúgy is háttérbe szorított állattenyésztésünk és sanyarú körülmények között élő falusi lakosságunk megélhetése. Nem lesz létalapja az újonnan alakuló, átalakuló szövetkezeteknek.
Kérdésem: van-e a tárcának elképzelése, koncepciója ezen súlyos probléma megoldására, termőterületeink teljes elvadulásának megakadályozására? Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem